Képviselőházi napló, 1865. X. kötet • 1868. szeptember 16–november 23.
Ülésnapok - 1865-301
CCCI. OKSZÁGOS ÜLÉS. (Október 21. 1868,) 203 kai kell felcserélni, olyanokkal, melyek az igazságszolgáltatás és az uj élet igényeinek megfelelnek. Ennélfogva felkérem a t. házat, miszerint a ház asztalára tisztelettel letett következő módositványomat fogadja el, a mely is igy szól: „Módosítást az I. fejezet 1-ső szakaszának 3-ik pontja után. „4. Az első folyamodási biráskodást gyakorolják a kerületekben : meghagyatván minden népesebb községnek , hogy törvényszékét a minisztérium engedélye s a kerületi hatóságok meghallgatása folytán megtarthassa: „a) a városi biró egy tanácsnok s jegyzőkönyvvezetővel sommás szóbeli perekben; „b) a kerületi törvényszék, mint dologi biróság a kerületek népessége és szétszórtságához képest több székhelyen/' Ezen szervezettel nem akarnám az egyes községek kezéből a telekkönyvet elvenni, hanem ebhez akkép alkalmaztatni, hogy mindenik község tartana egy előadót, ki a telekkönyvi bíróság tanácsában hetenkint vagy a'szükséghez képest megjelenne s községe ily ügyét referálná. Ha pedig e szerkezetet még további megfontolás tárgyává akarná a t. ház tenni, az esetben elfogadván az ebben rejlő elvet, méltóztassék részletezés s a munkálat szövegén átvitel végett az igazságügyi minisztériumot, avagy a jogi bizottságot ezzel megbízni, bármelyik esetben kérvén annak pártolását. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa Pap Mór indítványát.) Horváth Lajos előadó: Előttem szólott t. barátom szomorú rajzát adta a Jász-kun kerületek igazságszolgáltatási viszonyainak ; hanem méltóztassék megengedi, ezen a viszonyokat sem az igazságügyminiszter, sem a jogügyi, sem a központi bizottság nem idézte elő. Mit tett a jogügyi bízottság egyetértőleg a miniszteri tervezettel?|Meghagyta a status quota Jász-kun kerületek törvénykezésére nézve. Hogy áll jelenben a Jász-kun kerületekben a törvénykezés ? Minden jász-kun városnak megvan a maga polgári törvényszéke, mely a városi lakók minden viszonyaiban ítél, legyenek azok személyi keresetek vagy ingatlanokra vonatkozó jogok, vagy árva ügyek, sőt ítél és eljár még telekkönyvi ügyekben is, mert minden városi törvényszék egyszersmind telekkönyvi hatóság is. Ezektől a városi törvényszékek, sőt az appelláták a kerületi törvényszékekre vitettek. Csak itt tett a jogügyi bizottság a miniszterrel egyetértőleg változtatást, t. i. elvette a kerületi törvényszékektől a másodbirósági hatáskört, azon elvnél fogva, hogy egyetlen ügynek sem lehet több birósága, mint három, mely elvet a t. ház is elfogadott. Ennélfogva csak annyiban történt változtatás, a menynyiben megszűnik a jász-kunkerületi törvényszék appellatorium fórum lenni, különben marad mindenha status quoban. Valóban aggasztók azon viszonyok, melyeket az előttem szólott t. képviselő úr rajzolt, s én igen örülök, hogy alkalmat adott nekem annak kijelentésére, hogy nem csak a jász-kunoknál, hanem szerte az országban mindenütt vannak ilyen viszonyok. Biharnak és Bácsnak épen ugy egyetlen törvényszéke van, mint Torna megyének; vannak megyék , hol egy városban , a városnak egy utczájában székel két egyenlő hatáskörű törvényszék. Mindezek olyan bajok, melyeknek megszüntetésére nem érzé magát sem a miniszter, sem a jogügyi, sem a központi bizottság jelenleg hivatva, mert ezek az első biróság szervezési kérdésével vannak kapcsolatban. Adja az Isten, hogy vagy még ezen, vagy a mennyiben ez lehetetlen, a jövő országgyűlésen első teendője legyen a törvényhozásnak az, hogy az első bíróságok szervezését véglegesen megállapítsa; akkor elég lesz téve a Jász-kun kerületek kívánalmainak ; most azonban lehetetlen volna jogi igényeiket kielégíteni, mert akkor ép azon joggal követelhetné ezt a nagy Bihar és Bács megye, s mind azon városok, melyek a törvényszék költségeit elviselni alig képesek. (Helyeslés.) SipOS Orbán: T. ház! Nem szólaltam volna fel ezen kérdésben, mert azokat az elveket, a melyeket Pap Mór képviselő úr felhozott, más indokokból nagy részben én is helyeslem, ha a jászkunoknál levő igazságszolgáltatási viszonyokat oly kiáltó színben nem tüntette volna fel. En gyakorlatból épen ugy tudhatom, mint ő, hogy a jász-kunságiigazságszolgáltatás a többi megyéknél sem jobb, sem roszabb. Ugyanazon biztosítékok, a melyek más törvényszékeknél megkívántatnak, azok a Jász-kun kerület minden községében feltalálhatók. Pap Mór: Nem is állítottam azt! SipOS Orbán: Az országbírói értekezlet két törvénytudónak alkalmazását tette kötelességévé a rendezett tanácsoknak, ezt a kerület végre is hajtotta. Nem akarok tovább menni e tárgyban; egy szóval kijelentem, hogy a jászkunoknál a törvénykezés sem jobb, sem roszabb, mint másutt. Én a községi törvénykezés megszüntetését egészen más indokból látom szükségesnek; de nem itt, nem e helyen,' nem ez időben ; (Helyeslés) hanem igenis azért, mert vannak sok községek, melyek egy jól rendezett törvényszék kiadásait fedezni nem képesek. Vannak 1500 lakossal biró községek, melyek, ha pótadó vagy más forrásokból országosan nem segittetnek, nem képesek kiadásaikat fedezni; és 26*