Képviselőházi napló, 1865. X. kötet • 1868. szeptember 16–november 23.

Ülésnapok - 1865-296

CCXCYI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Október 10. 1868.) 137 akkor, midőn mindenki 6% kamattal volt kényte­len beérni. így van ez Európa minden államában, és Európa némely államai most is 50 — 60 írton bocsátják ki a kölcsönöket, azaz ugy, a mint a pénzt megkaphatják. És engedjék meg. urak, ezen körülmények még nem változtak meg és ezentúl is igy fog történni, mert nincs állam Európában, a mely 100 frtos kötvényért 100 frtot k*pna. Ha tehát ez meg van engedve az államoknak, meg van engedve a takarékpénztáraknak és más köz­intézeteknek, akkor meg kell aztengedui a magán embereknek is. Kívánja ezt a jogegyenlőség. És ez által az erkölcstelenség, melytől Szontagh ba­rátom legjobban fél, nem íos előmozdittatni. A mi ezen szakasz fölösleges voltát illeti, én nem vagyok egy véleményben Szontagh Pál bará­tommal. Megmondotta már a t. igazságügyminiszter úr és én nézetét helyesnek ismerem. Leghelyesebb lett volna, ha az első szakaszban világosan ki volna téve, hogy mindenféle uzsora eltöröltetik, akkor ezen szakasz fölösleges volna; de miután ezen sza­kasz arra vonatkozik, hogy meg kell szüntetni az uzsoratörvényeket a tőkére nézve is, én annak elfo­gadására szavazok. (Helyeslés.) Justh József: T. ház! (Szavazzunk!) Én is szeretnék szólani e tárgyhoz, de nem tudom, me­lyik kérdéshez lehet most szólam. Három kérdés­ről foly a tanácskozás : az egyik Szontagh képvi­selőtársam indítványa, a második Nyáry képvi­selőtársam indítványa, a 3-dik Halmossy képvise­lőtársam indítványa. Tehát vagy az egyiket vagy a máikat kell tanácskozás tárgyául kitűzni. Én részemről Halmossy módositványát pártolnám, de nem tudom, vajon lehet-e már hozzászólani. Ta­lán lehetne előbb szavazni Szontagh indítványára, azután Nyáry indítványára, és ha ezek elesnének, akkor lehetne tanácskozni Halmossy indítványá­ról. (Szavazzunk! Halljuk az indítványokat!) Paiss Andor jegyző (olvassa gÖmöri Szontagh Fái, Nyári/ lál és Halmossy Ena'remódosítványait.) Elnök: Azt hiszem, Halmossy képviselő úr módositványát össze lehetne kötni a központi bi­zottság szerkezetével. (Nem lehet!) Ha nem lehet, méltóztassanak arra szavazni, hogy elfogadja e a t. ház a központi bizottság által ajánlott szerkeze­tet? A kik elfogadják, méltóztassanak felkelni. (Megtörténik.) A többség elfogadja a központi bi­zottság által ajánlott szerkezetet. Paiss Andor jegyző (olvassa a 4-dik sza­kaszt.) Zichy Antal előadó: A központi bizottság­nak nincs észrevétele ezen szakaszra. Elnök: Elfogadja a t. ház ezen szakaszt ? (El­fogadjuk!) Elfogadtatott. Paiss Andor jegyző (olvassa az 5-dik sza­kaszt!) KÉPVH.NAPLÓ. 186 5 / 8 . x. Zichy Antal előadó: A központi bizottság azt indítványozza, hogy e helyen a szakasz kiha­gyassék és majd rövidebben a törvényezikkek elősorolása nélkül a 1 0-dik szakasz végére tétes­sék át. (Helyeslés) Elnök: Elfogadja a t. ház ? (Elfogadjuk!) E szerint az 5-dik szakasz kimarad. Paiss Andor jegyző (olvassa a 6-dik sza­kaszt) Zichy Antal előadó : A fönebb elfogadott módositás következtében a szakaszok számai vál­toznak, e szerint a 6-dik szakaszmost 5-dik szakasz lesz. E szakasz első sorában indítványozza a köz­ponti bizottság az „és" szó után „akár felmondás­hoz akár felmondás nélkül bizonytalan határidőre kötött." stb. A 4-dik sorban „ha" után kimaradt az „a", tehát beleszúrandó. Az utósósorban „e sza­bály" helyett tétessék: „e szakasz szabálya alá.* (Helyeslés.) Elnök: Elfogadja a t. ház e szakaszt a bi­zottság módosítása szerint? (Elfogadjuk!) Ennél­fogva a 6-dik most 5-dik szakazz a központi bizott­ság módosítása szerint elfogadtatott. Paiss Andor jegyző (olvassa a 7-dik sza­kaszt) Zichy Antal előadó : A központi bizottság­nak nincs észrevétele. Elnök: Elfogadja a t. ház? (Elfogadjuk!) Ennélfogva a 7- dik most 6-dik szakasz marad. PaiSS Andor jegyző (olvassa a 8-dik sza­kaszt) Zichy Álltai előadó: A központi bizottság­nak nincs észrevétele. Horváth Lajos: T. ház ! Ezen szakasz má­sodik bekezdésének két végső sora, t. i. ezen sza­vak: „ha pedig a kereset erre nem volt irányozva eme jogát saját felperessége alatt érvényesítheti," nézetem s; érint egészen feleslegesek, miután már a 7-dik szakasz második bekezdésében meg van adva a jog az adósnak, hogy ha többet fizetett mint kellett volna, saját felperessége alatt pert kezdhet. Én tehát e két sort, mint feleslegest kiha­gyatni indítványozom. (Maradjon!) Elnök: Elfogadja a t. ház e szakaszt ugy, mint van ? {Elfogadjuk!) E szerint a 8-dik most 7-dik szakasz marad a szerkezet szerint. PaiSS Andor jegyző (olvassa a 9-dik sza­kaszt) Zichy Antal előadó: A központi bizottság ezen szakaszt, mint feleslegest kihagyatni óhajtja. (Helyeslés) Elnök: Kívánja a t. ház a 9-dik szakaszt kihagyatni ? (Maradjon ki!) Tehát a 9-dik szakasz kimarad PaiSS Andor jegyző (olvassa a 10-dik sza­kaszt.) 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom