Képviselőházi napló, 1865. X. kötet • 1868. szeptember 16–november 23.

Ülésnapok - 1865-295

124 CCXCV. ORSZÁGOS ÜLÉS.(Oktober 9. 1868). „E szavak: „szintúgy, mint a tőke a fenebbi 2-ik szakasz értelmében felszámítandó kamatok" kiha­gyandók." (Helyeslés.) KiSS MiklÓS: T. képviselőház! Nem annyi­ban akartam hozzászólani, a mennyiben a saakasz szerkezetén kivánnék változtatni, hanem e szakasz bevégzéséül egy hozzátételt ajánlanék. T. képvi­selőház ! Ezen törvényjavaslat 1-ső szakasza, mely szerint a megváltás az 1840. évi VII. törvényczikk kihirdetésétől kezdődik, elfogadtatván, ez által azon községek, melyek az ezt megelőzött legközelebb időkben tették a megváltást, nézetem szerint nem részesültek egészen méltányos eljárásban, nem pe­dig azon tekintetből, mert az örökváltság eszméje, ezen nagy eszme, az 1830-iki országyülésen pen­ditteíett meg először, azonban ezen országgyűlés a közbejött viszonyok miatt azt meg nem érlelhet­vén, az az annak folytatásaként tekinthető 1832. és 36-iki országgyűlésen tárgyaltatott, és már részben valósággá is vált. Felfogásom szerint tehát azon községek és városok, a melyek az 1832 — 36. évben tartott országgyűlés folyama alatt, mintegy az akkori tárgyalások által felbátorítva már előzőleg megkezdették, sőt végre is hajtották a megváltást, némi figyelembe lettek volna részesitendök. Miután azonban e részben a t. ház már határozott, én, hogy mégis az 1848-ik évi XII. törvényczikk 9-ik szakaszának, melyben a rnéllányosság fölemlitte­tik, némileg elég tétessék, bátor vagyok egy mó­dositványt ajánlani, mely szerint azon községek és városok, melyek az 1832-ik évi országgyűlés fo­lyama alatt tették megváltásokat, ha már kötelezve voltak, noha semmit nem kaptak, hozzájárulni azon tetemes váltságösszegekhez, melyek az 1848­ki megváltásból reájuk hárultak, legalább ezen ujabb, most elhatározott megtérítési költségektől mentessenek fel. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa Kiss Miklós módositványát): „E szakaszhoz hozzáadandó: „Megjegyeztetvén, hogy azon községek és váro­sok, melyek akár készpénz, akár természetbeli adózásokból állott úrbéri szolgálataikat az 1832. és 36-ik országgyűlés óta úrbéri örökváltsági szerző­dések mellett már megváltották, a jelen törvény által elrendelt országos megtérítésből eredő ter­hek viselésére nem köteleztetnek." Horváth Döme: T. képviselőház! Én Kiss Miklós képviselőtársam módositványához szívesen hozzájárulok, mert az szerintem nagyon igazsá­gos és méltányos. Az 1-ső szakasznál nekem is lett volna módositványom, és bár be is adtam, nem szólaltam fel, látván, hogy a t. ház nagy több­sége ellene van, és azt elejti; de most méltóztas­sék megengedni, hogy tolmácsoljam azon indoko­kat, melyeknél fogva képviselőrársam módosit­ványát elfogadom. Nyilvánítani, hogy én a mó­dositványt, mint nagyon igazságost és méltányost elfogadom. Méltóztatnak emlékezni az 1836-iki urbariális tárgyalások menetelére. Az országgyű­lés az egész nemzetnek s különösen a törvényha­tóságoknak irányt adott. A szabadelvű megyék felkarolták az irányadást, magok szólították fel a községeket a megváltás eszközlésére, s a helytartó­tanács, az akkori legfőbb kormányszék, a közvéle­mény, az országgyűlés irányadása és a szabadelvű megyék pressiója alatt állván, még mielőtt a tör­vény ki lett hirdetve és életbe léptetve, az ilyene­ket jóvá hagyta. így keletkeztek nagy részben az 1840-dik év előtti úrbéri örökváltsági szerződések. Tudjuk, t. képviselőház, hogy azon községek az úrbéri kárpótlásoknál legnagyobb részben szintén viselték a terheket s mindamellett, bárha a tör­vényhozás irányadása s a felsőbb hatóság engedélye mellett magokhoz váltották a földesúri jogokat, ők mégis mindamelllett azon gyarló kedvezmények­ben sem részesittettek az 1854-diki pátens által, mint a volt földesurak, s épen azért, mert semmi­ben sem részesültek és tetemesen károsultak, na­gyon igazságosnak s méltányosnak tartom, hogy ezen törvényjavaslat által azon községek, melyek 1840 előtt magokat megváltották, kárpótlásban részesüljenek, s méltányosnak tartom, hogy a te­her viselése alól e törvényjavaslatnál fogva fel­mentessenek. Azért Kiss Miklós követtársam mó­dositványát ajánlom a t. ház figyelmébe. Elnök: Elfogadja a t. ház a 7-dik szakaszt azzal a módosítással, a melyet Manojlovics képvi­selő úr beadott ? (Felkiáltások: Nem Manojlovics, de Kiss Miklós adta be!) Bocsánatot kérek, Manoj­lovies képviselő úr már előbb beadott egy módo­sitványt. Ghyczy Ignácz : T. ház! Ebben a szakasz­ban a változás szükséges, nem azonban Kiss Mik­lós, hanem Manojlovics indítványa szerint, a mely­nél fogva e szakaszból a kamatok megemlítése ki­marad. (Ez már el van fogadva!) Elnök : Manojlovics képviselő úr módositvá­nya e szakaszhoz tartozik, bár ez már kifolyáa az előbbi megállapodásnak. Kívánja a t. ház Kiss Miklós képviselő úr módositványát is elfogadni? (Nem fogadjuk eV.) Ennélfogva a 7-dik szakasz Ma­nojlovics képviselőúr módositványa szerint iga­zittatik ki. (Helyeslés) Következik a 8-dik szakasz. Bujanovics Sándor jegyző (olvassa a S-ik szakaszt.) Zichy Antal előadó: A központi bizottság szerint a 2-ik sorban: „törvényes," ugyanaza6-ik sorban is („örökösei" előtt) kitörlendő. U-o. az 5. sorban e szó után: „birtokosa" közbeteendő volna: „a váltságtőke teljes letörlesztése előtt." Végre bátor vagyok már most megjegyezni, hogy a •:-

Next

/
Oldalképek
Tartalom