Képviselőházi napló, 1865. X. kötet • 1868. szeptember 16–november 23.
Ülésnapok - 1865-295
CCXCV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Október 9. 1868.) 113 kérdést ugyanazon szellemben oldotta volna meg, mint a többit; mert mikor erről van szó : ,,a körülményekhez képest" az az én meggyőződésem, hogy a mely körülmények az 1848-diki törvényhozást arra indították, hogy az úrbéri örökváltságokat ugy intézze el, amint elintézte, ugyanazon körülmények hatottak volna azokra nézve is, a kik magukat 1848 előtt megváltották. Azt hiszem tehát, t. képviselőház, hogy azért, mert akkor a ministerhimnak ideje nem volt ezen kérdést ugy elintézni, a mint véleményem, szerint elintézte volna, i csakugyan mellőzést nem érdemelnek, a kik ma- j gnkat 1840 előtt váltották meg. S meg vagyok győződve más részről arról is, j hogyha az 1848-diki esztendő egyetlen egy úrbéri kiváltságot nem talált volna is, kétségtelenül az ország mindezeket az úrbéreseket országos alapból váltotta volna meg. Elismerem a dolog nehézségét s igen terhes i voltát, s azért előre bocsátottam, hogy igen szive- | sen hozzá járulok azon nézethez, a mely azt fogná I mondani, hogy annyival, a mennyi már eddig tör- j tént, teljesen meg legyen oldva ezen kérdés ; hanem miután az 1848-diki alapokra méltóztattak j állani, én csupán azon következtetéseket vonhat- I tani belőle, a melyeket bátor voltam előadni. Azért engedje meg a t. képviselőház, hogy e j részben egy formulázott inditványnyal lépjek elő. (Halljuk! Olvassa): „Terjesztessék elő törvényjavaslat, melynek figyelme az 1840. év előtt kötött úrbéri örökváltság eseteinek kártalanításaira is ki- j terjedjen." Ajánlom a t. képviselőház figyelmébe e javaslatomat. S Halász Boldizsár: T. ház! Egy latin ver- j sen kezdem beszédemet, a mely igy hangzik: Est modus in rebus, sünt certi denique fines, Quos ultra citraque nequit consistere rectum. Vukovícs képviselő úr érintette, — mikor a szőlőváltságról volt szó — hogy az 1848-diki törvényhozásnak eljárása az urbériség eltörlésénél indokolva volt. Midőn az 1848-diki törvényhozás mondja, hogy az urbériség s az azt pótló szerződések alapjáni praestatiók örökre megszüntettetnek,nézetem szerint, a szőlődézsmákról is ezen szavakban intézkedett; de már maga az 1848-kipesti országgyűlés is ezt megsokalta financziális szempontból, s azt mondotta: elég lesz az l / i telkesekért az államnak fizetni, a mostani országgyűlés ezt is sokallotta. Miért? mert a helyzet, a financziális állapotok olyanok, hogy nem igen van az országnak pénze reá. Most a szőnyegen fekvő kérdés ismét e tárgyra vonatkozik. A t. igazságügyéi' azzal indokolta törvényjavaslatát, hogy a nemzetnek adott szavát be kell KÉPVH. NAPLÓ. 186 5 / 8 . x. váltani. Ezt elismerem, ezt én is akarom. De lássuk, mit igért a nemzet. Az 1848-dik évben igérte, hogy a magán földesurakat kárpótolja az elvesztett urbériségért, vagyis ezen törvény nem czélzott semmi egyébre, mint a hűbéri viszonyok megszüntetése által a földet szabaddá tenni, és ez által fokozni a szorgalmat, a nemzet értékét, vagyonát. Ha ez a törvény már a törvény alkotásakor az által el volt érve, hogy némelyek képesek voltak saját erejökkel a földet szabaddá tenni, méltóztassanak csak azon törvény szavára figyelmezni, mit mond az? Azt mondja: ,,a már eddig kötött úrbéri szerződésekre nézve a jelen törvény alapján: a körülményekhez képest' 1 stb. Már most igen sokan súlyt fektetnek arra, hogy a jelen törvényjavaslat már ebből azt következteti, a mit az igen t. igazságügyminiszter úr is, hogy a nemzet szavát adta, hogy ezeknek is visszafizeti. Mi volt ezen törvény alapja? Semmi egyéb, mint a hűbéri viszonyoknak megszüntetése. Ez már el volt érve az által, hogy voltak olyanok, kik magok saját erejükből szabaddá tették a földet. Ez nem áll. Már most menjünk tovább: „akörülményekhez képest." Mit tesz ez? Hiszen ha az 1848-diki országgyűlés azt akarta volna, hogy a már megváltott urbériségek hasonló figyelembe vétessenek, mint a még meg nem váltottak, csak egy szót kellett volna oda tenni: azt, „hogy a már megváltott urbériségek hasonlókép az állam általi visszatérítés utján.'" De ezt nem akarta, hanem az utókor számára, mint egy nyílt kérdést hagyta meg. Mert azt hiszem, az 1848-diki országgyűlés némi reményt akart fenhagyni, nem akarta őket végkép elutasitani, s hagyta az utókor számára a körülményekhez képest ezen kérdés megoldását. Itt ezen törvényczikket a minisztériumra bizta, a minisztérium még eddig nem látta eljöttnek az időt, hogy e tárgyban intézkedjék, mert a financziális viszonyok— gondolom a pénzügyminiszter úr tudna legjobban megfelelni — nem olyanok, hogy még 15—20 milliót képes legyen a nemzet elviselni, tehát nézetem szerint a körülmények nem olyanok, hogy az országnak körülbelől egy század részének előnyére az ország 99 részére egy új adónemet rójunk, és ezért az államadósságoknak már amúgy is roppant nagy mennyiségét növelj ide. A mi illeti, t. ház, azt, hogy a nemzet adott szavát beváltani köteles, ezt hiszem és vallom; de méltóztassanak meggondolni, hogy a csonkává, bénává lett honvédek és azok özvegyei, és árvái részére nem positiv szavakban {Egy szó: De nem törvényben!) kötötte-e le a nemzet a maga becsületét? és még eddig semmi sem történt. 15
