Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.
Ülésnapok - 1865-276
864 CCLXXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Augusztus 3. 1868.) múlva csüggedten megállva, a kétségbe esett szerencsétlen költő ama szavait idéztetné velünk nemzeti fájdalmunk : Igen jól rendelte, a ki azt rendelte, Hogy a ki már meghalt, el legyen temetve. Akkor teljesednék be, t. ház, a hazafi költőnek régen csak sejtelemként elmondott szava: Buda, Mohács, Nándornál elfutó, Tán honom kónye vagy te, nagy folyó. Ennek megakadályozása, t. ház, épen a m 1 kezünkben van. Mert ha egyfelől a t. ház méltá' nyolni fogja azon okokat, melyek az élénk terjesz- j tett törvényjavaslat némely pontjainak módositá- I sát kívánják, és a törvényjavaslatot e módosítások szerint emeli törvénynyé, ha másfelől elkerülünk | minden olynemü nyilatkozatokat, milyen például Patay képviselő úr részéről tétetett, ki azt monda, hogy az itt tervezett honvédsereg a régi honvédségnek csak gunyirata, t >rzképe lesz, és elkerül- j jük az afféle nyilatkozatokat is, minőt Tóth Kálmán képviselőtársunk inkább humoristice, mint eszélyesen mondott itt, felfogásom szerint, t. i. hogy I „a leendő honvédek csak belügyőrök lesznek" : ak- | kor tökéletesen reménylem, hogy a feltámadás reg- j gele elérkezik, s bizton hiszen, hogy e hajnalt maga a feltámadás bizton fogja követni. Ehhez elkerülhetlenül szükséges azonban az is, hogy a megalkotott törvény mellett lérfiasan beálljunk mindnyájan, hogy a törvény végrehajtásában fejtsük ki azon hazafias erőt, mely annak minden hibáit is képes lesz kiköszörülni. így feltámasztjuk a régi vitéz magyar hadsereget, különösen ha az abban velünk szolgálóknak soha nem mondjuk azt: „előre" hanem mindig azt „utánam " Áttérve a dolog részleteire, bár óhajtanám, nem pártolhatom Madarász képviselő úr azon nézetét, hogy az osztrák kormámányférfiak mindjárt a Lobkovitzok ideje után belátták volna, miszerint a monarchiát nagygyá csak egy független alkotmányos Magyarország teheti. Én azt hiszem, fájdalom, ma sem látják ezt még tisztán. Nem tartom oszthatónak Madarásznak azon nézetét sem, hogy az 1827-diki törvények a magyar hadsereg létét biztosítják, nem, mert a törvény nem független hadseregről, hanem egyedül csak is az ujonczmegajánlásról szól. igaz, hogy volt nemzetünk életében független magyar hadsereg, de mint nemzetünknek sok más kincse azon időben, ugy a független magyar hadsereg is hazánkban csak a királyhágontuli részbe, az akkor fejedelmek alatt álló Erdélybe, szorult, mely ugy látszik hivatva volt nemzeti kincseink megőrzésére. Arról talán szólanunk is felesleges, mit ő, nem tudom minő czélból, emiitett fel, hogy ezen uj törvény által olyanokra is rovatnék fegyvervielési kötelezettség, kiknek politikai jogaik még az 1848-diki törvények szerint sincsenek. Igaz, hogy a felsőbb politikai jogokat az 1848-dik törvények sem adták meg e haza minden fiának; de azt jól tudja Madarász társunk, ha akarja, hogy a haza ily polgárai, ha nemzetőrök nem voltak is 1848 előtt, ugy mint után, aláestek a sok katonai kötelességnek s igy rajok, mondhatni, most semmi uj teher nem rovatik. Egy véleményben kénytelenitetem azonban lenni Madarászszal a véderői javaslat 13-dik szakasza iránt: mert felfogásom szerint elvitázhatatlan, hogy a 13-dik szakasz egyenesen megtámadja, feladja a hongyülés imtiativáját, a mennyiben kimondja, hogy ezen törvényen változtatni 10 év előtt csak azon esetben lehet, ha azt ő felsége kivánja, és terjeszti miniszterei által a ház elé. Az országgyűlésnek tehát önmagából kiindulva initiative e kérdés változtatását szóba hozni sem lehet, Perczel tábornok t. képviselőtársam beszédére (Halljuk!) csak röviden azt jegyzem meg, hogy ily közel a nagy eseményekhez kortársait , kikkel vetélkedésben. ellenségeskedésben volt, megitélni senki nem jogosult, s nagyon sajnálom, hogy beszédében ki nem emelte azt. mit én e törvény egyik földanyának tartok: hogy folyvást 800,000 emberről beszél, holott, ha a határőrvidéket és póttartalékot fölveszi az ember, igen egyszerű számítással azon igazságra jut, hogy ez a sereg számát rögtön 900.000-re emeli. E tekintetben tehát a törvény n3m őszinte, mit én menteni nem birok. Sajnálom, hogy ki nem emelte azt, miszerint hadtanilag sem lehetetlen az országgyűlésnek teljesen gyakorolni szabad rendelkezési jogát az ujonezozásra nézve, még pedig nem csak az ujonezok meg vagy meg nem adása, de még azok számának és szolgálati idejének kérdésiben is. Erre ugyanis elég hivatkoznunk a múltra, mikor bizonynyal a sereg egységesebb volt, mint az most terveztetik, és mégis az 1861-ki országgyűlés feliratának szavaira hivatkozva , elvitázhatlan tény, „hogy a hadsereg fentartásának módját, az országgyűlés határozta meg, lényegesen eltérőleg az örökös tartományok rendszerétől". Es ezen meghatározás legkevésbbé sem gátolta ama seregegységes mííkédését. Tóth Vilmos képviselőtársamnak (Elég ! Zaj. Halljuk!) három állítására van megjegyzésem. Áz egyik, mely arra vonatkozik, hogy 20 éves fiatal ember már nálunk végzett. Ez azt hiszem, csak abból eredt, hogy minden viszonyait a magyarországi tanrendszernek tekintetbe nem vette. A másik azon nézet, hogy ezentúl az ifjak a hadseregbe, mint önkéntesek, egész lelkesedéssel, egész tűzzel fognak belépni. Én ezt optimismusnak tartom mindaddig, míg nem teljesíttetik a t.
