Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.

Ülésnapok - 1865-273

304 CCLXXIII ORSZÁGOS ÜLÉS. (Juüus 30. 1838.) oda fiaikat tiszteknek és tisztviselőknek, ha nem zsákmányolhatják ki országunkat ugy mint ezt eddig tevék, ugy inkább átszakadnak a nagy né­met Vaterlandba. Mind ezeknek nem csak sympto­máit, de tanúságát is volt ép e napokban sze­rencsénk a bécsi hírlapi tudósításokból kiolvashatni. De végre nem szabad ignorálni azon han­gulatot sem, mely e teremben nem egyszer szinte lázító köntösben nyilatkozott, a nemzetiségi kér­dés megoldatásának sirgetését véve ürügyül. (Halljuk!) En is kimondom, hogy adjunk meg mindent a nemzetiségeknek, a, mi összefér állami­ságunkkal és nemzeti létünkkel; de más oldalról azt is nyilvánítom, hogy e hazában csak egy po­litikai nemzet van, és ennek neve ép ugy, mint a hazáé is, magyar! És miután oly törekvéseket lá­tunk még ma is, minők ama szerencsétlen működést, mely 1848 —1849-ben mind őket magokat, e nem­zetiségeket, mind pedig az egész nemzetet leirhat­lan szenvedések örvényébe sodrá,ujra megkezdenék, | noha épen ők azok, kik e miatt elég keservesen lakoltak, s e nemzetiségek képviselői közül még ma is néhányan nyíltan, határozottan merészlik e te­remben követelni a magyarhoni románok és szer­bek számára a nemzet czimét és oly autonómiát s független állást, sőt még területi elkulönözést is, mi csakis hazánk szétdarabolásával eszközölhető, s bizva, támaszkodva az éjszaki óriás pártfogolásában, nyíltan fenyegetnek bennünket a minapi harcz ismétlésével, egyaránt veszélyeztetve államterületi egységünket, mint nemzeti lételünket is : elkerül­h étlen szükséges tehát, hogy a nemzet karddal is bírjon, hogyanépnek, ha netalán az igazság szava és erkölcsi súlya nem tudná elnémítani és meg­törni a veszedelmes törekvéseket, lépjen fegyveres hatalom is rendelkezésére, melylyel megvédhesse családját, megsértett becsületét, anyagi mint erköl­csi létét. (Hdyeslés.) Ki akar közülünk ártani, gá­tat vetni Oláhország, vagy helyesben ma már Románia és Szerbia kifejlődésének, consolidatiójá­nak ? {Felkiáltások balról: A dologra! Jobbról: Hull­juk !) Talán a magyar kormány ? Hisz ez csak az utóbbi napokban tagadkatlan jelét adá meleg sympathiájának , melylyel viseltetik az aldunai tartományok irányában. Vagy tán a magyar nem­zet ? Melyik része, pártja parlamentünknek nem kívánná azt, hogy Szerbia és Románia mielőbb consolidálja magát, hogy erős és boldog legyen ? Ki az közülünk, ki undorral ne fogadta volna hi­rét ama rettenetes merényletnek, mely nem rég Belgrádban történt? Ki az, ki nem sajnálkoznék azon, hogy Romániában egy-egy minisztérium alig birja magát egy hónapig fentartani, egy mi­niszterválság] a másikát követi és Romániában a he­lyett, hogy saját belügyeiket rendeznék, földjök gazdaságát kifejtenék és az őket is fenyegető' vész el­len felkészülnének, most is még Magyarország ellen torzsalkodnak és territoriális aequisitiók után sóvá­rognak ? {Felkiáltások a szélső balról: Nem igaz !) Én igen is szeretném Magyarország jövőjének táma­szát, biztositékát'egy részben Románia és Szerbia hatalmas kifejlődésében és a román és szerb nem­zetekkel testvéries szövetségben keresni. már csak azért is, mert azt hiszem, ha erős, állandó lesz Románia és Szerbia szomszédságunkban , a mi országunkban lakó román és szerb polgártár­saink is meg fognak valahára nyugodni, és igy fognak okoskodni: „Hisz van nekünk immár Ma­gyarországon kivül derék nemzeti életünk, boldog és dicső hazánk; mit bántsuk, zaklassuk továbbra is magyar testvéreinket? mit veszélyeztessük existen­tiájokat? mit kényszeritsük, miért hivnók ki őket ismét élet-halálkarczra?" Mely harcz, hiszek Isten­ben, okvetetlenül csak az ő gyalázatukkal és la­kolásukkal végződnék, kik még most is készek len­nének ismételni azon iszonyú munkát, melyet in­kább örök feledékenységbe kellene rejteni. Mert va­lamint se az orosznak, se a németnek csak egy arasznyi tért sem engedhetünk a birodalomból, ugy hazánkból csak egy talpalatnyi földet sem foglaland el, mig csak egy magyar élend, se román, se szerb. Tehát épen ugy mint ezer év előtt, mi­dőn elődeink beékelték magokat Európa ezen közös közepébe és meghóditák ez országot, sőt még inkább most, midőn eme két nagy nem­zeti elem consólidálta, kifejtette magát, midőn itt beékelve találjuk magunkat és két oldalról is fe­nyegetve, nem csupán hadi és fegyveres támadást követelő fenyegetések, de erkölcsi súlya által azon két nagy hatalomnak, a német és orosznak : kérdem, vajon ezen mostan de faeto fenálló rend­szerrel, ezen mostani hadsereggel, ugy a mint az áll, meri-e valaki azt állítani, hogy a legnagyobb veszély, a legnagyobb szerencsétlenség nélkül elébe merhetünk járulni azon európai rázkódtatás­nak, melynek előestéjén állunk, és melyre nézve nem kell jós tehetség, hogy annak sebes közele­dését mindenki észrevehesse ? Az mondatik itt, hogy nyolezszázezer embert és ezen nyolezszázezer ember közöl 330 ezer ma­gyar embert adtunk a kormánynak, a fejedelem­nek korlátlan rendelkezése alá ; még apostrofálva is volt ezen mondás avval, hogy oda áldozzuk gyermekeinket. (Halljuk!) De, kérdem én, mi a lét­száma mai nap a közös hadseregnek ? Körülbelül nyolezszázezer emberből áll az osztrák hadsereg mai nap is, miként ezt hiteles kimutatásokból tu­dom. Még ez év januárjában is mintegy három­százezer magyar honpolgár állott az osztrák csá­szári hadi szolgálatban, és még a mai napon két­száz tizenkilenczezer ember szolgál csupán a ma­gyar ezredekben, és ezenkívül negyven egynehány

Next

/
Oldalképek
Tartalom