Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.

Ülésnapok - 1865-268

CCLXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Július 21. 1868.) 219 lessége volt, ha épen oka volt azt gondolni, hogy a polgármester annyi befolyással bir a tanácsra vagy a képviselő-testületre, hogy nem fogna el­járni egészen részrehajlatlanul; helyesen tette még azt is, hogy kormánybiztost küldött ki a tény­állás megvizsgálására, és ha jól fogtam fel a dol­got, a kormánybiztos csakugyan ezen speciális ügyre volt kiküldve. De nem tudom, hogy ezen speciális ügyre kiküldött kormánybiztos azzal is felhatalmaztatok, hogy ha szükséges, függeszszen fel tisztviselőket; a mint pedig törvényeink rendelik és az 1848. XXIil-dik törvényczikk 29-dik sza­kasza mondja, hogy a szabad kir. városokban a városi közgyűlésnek elnöke a polgármester, vagy akadályoztatása esetében a legidősebb taná­csos által helyettesittessék: tehát a legidősebb ta­nácsos által kellett volna helyettesíteni nézetem szerint a polgármestert akkor, ha a kormány vagy a kormánybiztos szükségét látta annak, hogy a polgármester felfüggesztessék hivatalából. Azt vizsgálni nem fogom, hogy a polgármes­tert felfüggeszteni a kormánynak elegendő oka volt-e, vagy nem ? csak azt mondom, hogy nem helyesen járt el, midőu azt vizsgálat nélkül tette : mert az ő esetében én akkor, mikor a polgármes­ter egyszersmind a képviselőház tagja is, én a képviselőháztól engedelmet fogtam volna arra kérni, (Nevetés jobbról) hogy a polgármester ellen, a ki egyszersmind képviselő is, rendes birói vizsgá­latot intézhessek. Hogy ha van e házban egy ju­rista, a ki azt megmagyarázza, hogy a törvény nem igy parancsolja, méltóztassanak megmondani: aztán nevessen majd, a kinek igaza van. Ezt kellett volna nézetem szerint követni a kormánynak azon esetre, ha polgármester ellen alapos panasz létezett. A panasz itt az árvák pénztáráról beszél. Én nem tudom, hogy különösen Újvidék városában ugy van-e , hogy az árvapénztár a polgármes­ter felügyelete alá tartozik ; hanem más városok­ban, ugy hiszem, ez a biró felügyelete alatt van. {Nem álll Rósz praxis!) A belügyminiszter úr azonban hivatkozott egy másik dologra, t. i. azon eseményekre, a me­lyek Szerbiában történtek, hol a fejedelem orgyil­kosságnak esett áldozatául, és azt monda, hogy a polgármester oly emberekkel társalkodott, kik a szerb kormány által gyanusittatnak, hogy bizo­nyos tekintetben ezen orgyilkosságban részesek voltak. Ez mindenesetre igen fontos és igen komoly vád ; komolyabbá lesz pedig még államtit­kár urnák azon állítása által, hogy ő azt mondja, mi­szerint a szerb kormány egyenesen az újvidéki pol­gármestert gyanúsítja a gyilkosságban való össze­köttetéssel. (Elélik ellenmondás jobbról. Nem mondta.') Szlávy József: Ezt nem mondtam! Simonyi Ernő: Ha ez igy van , minden­esetre komoly vizsgálatot érdemel; de vizsgálatot előbb, és nem ítéletet, mert gyanúsítani mindenkit lehet. És méltóztassanak meggondolni, hogy nem csak Szerbiában, hanem minden más országban. hol egy vagy több párt áll egymás ellenében, midőn egyik párt uralkodásra jut. bizony nem igen szereti a másik párt embereit akár a hazá­ban bent megtűrni, akár pedig a külföldön, külö­nösen midőn az országgal szomszédos tartomá­nyokban laknak és onnan bizonyos befolyást gya­korolhatnak a kérdésben levő ország dolgaira. Hiszen csak néhány évvel ezelőtt Franczia- és An­golország közt majdnem háború tört ki, mert a franczia császár azt kívánta, hogy Angolország akként módositsa törvényeit, hogy Francziaország politikai menekültjei az o kívánsága szerint kia­dassanak. (Közbeszólás jobbról: Ez egészen más do­log !) Igaz, hogy találkozott is miniszter Angolor­szágban, ki ily törvényjavaslatot behozott, és azt a törvényhozás többsége az első felolvasás alkal­mával el is fogadta; (Ellenmondás jobbról) de ak­kor felháborodott a nemzet közérzelme, és midőn a 2-dik felolvasás jött, a minisztérium megbukott (Közbeszólás jobbról: Az nem áll!) a kérdésnél, azaz igen nagy kisebbségben maradt. Tehát csak azt akarom mondani, hogy oly esetek, midőn szom­széd országokban pártok állnak szemközt,különösen oly pártok, melyek egyikéből uralkodó fejedelem választatik, másik oly pártfc 1, melynek ismét fő­nöke praetendens azon trónr t. ott bizony gyakran oly követelések tétetnek a melléktartományok kormányainál, melyek a honzájok menekültekre nézve igen terhesek lehetnek. A jó szomszédság és az internationalis viszonyok mindenesetre meg­kívánják, hogy minden kormány vizsgálatot te­gyen oly vádak iránt, melyek a szomszéd állam békéjét veszedelemmel fenyegetik. Hanem tegye azt az ország törvényei szerint és ne intézkedjék csupán önhatalmával végleg: mert ott, hol csupán gyanúsítás létezik, megtörténhetik, hogy az csak a melléktartományban megbukott párt ellenségei­től származik. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Mondom, nem akarok ez ügybe belebocsát­kozni, mert biztosan nem tudom, volt-e az újvi­déki polgármester ismerős valakivel, ki azon gyil­kosságban gyanusittatik ; és miután azt nem tudom, csak azt mondom, hogy ha ily ok forog fen, vagy azt kell a kormánynak mondania, hogy az egész tanács, az egész képviselőség- gyanusittatik Újvi­déken, vagy pedig nem kell a törvénytől eltérnie, és ha már a polgármestert fel akarták függeszteni. függesztették volna fel vizsgálat következtében,ki­hallgatás után legalább is. és azután ne neveztettek 26*

Next

/
Oldalképek
Tartalom