Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.
Ülésnapok - 1865-268
CCLXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Júliai 21. 1868.) 215 Másik teendője volt a kormánybiztosnak conetatálni azon vádakat, melyek Miletics polgármester ellen intéztettek; és miután biztos tanúvallomások kihallgatásából azon jogszerű tudomást merítette , hogy a polgármester ama három compromittált egyénnel csakugyan összeköttetésben állott (Mozgás), miután továbbá ama tanúvallomásokból kiderült, hogy a polgármester úr közhelyeken lázító és izgató beszédeket tartott és a magyar állam elleni tendentiákat terjesztett, a nemzetiségek közti súrlódásokat szitogatja és közigazgatási tekintetben hivatalának sem felel meg — mert, hogy csak egyet említsek: az árva pénzek kezeléséről egy évig semmi napló sem vezettetett, és ezen ügyek kezelőit el nem mozdította, csak akkor, midőn a kormánybiztos megérkezett, tartván attól, hogy tán a pénztárak megvizsgáltatnának — mindezek oly tények, melyek a nevezett polgármesternek állásában való további tarthatlanságát bizonyiták; és ennek folytán megbízatásánál fogva a kormánybiztos a polgármestert hivatalától ideiglen felfügesztette, s helyette polgármesterré, szintén ideiglen, Stojánovics Pált nevezte ki. Ezen intézkedésekről Újvidék városának egybegyűlt közönségét azonnal értesítette, mely közgyűlésben Miletics polgármester önként visszavonulván, s a közgyűlés ezen helyettesítésre nézve óvást tevén, a rendeletet érvénytelennek nyilatkoztatván : Kamber Lajost, az akkori városi kapitányt polgármesterré helyettesitette, kijelentvén egyszersmind hogy csak az ömeghivására fog a közgyűlésen egybegyűlni. Daczára azonban ezen óvásnak, a kormánybiztos, saját elnöklete alatt, folyó hó 3-án közgyűlést tartott, hogy a helyettesitett polgármester esküjét letehesse, s ez alkalommal felhivá a város közönségét, hogy előbbi végzésétől álljon el. A város közönsége azonban előbbi végzésénél maradván, óvását ujolag nyilvánítván, a közgyűlés termét oda hagyta. Azonban a jelenlevő tiszti kar előtt a helyettes polgármester esküjét letette, és nyomban, mind Miletics úr. mind Kamber városkapitány jelenlétében, a polgármesteri hivatalt átvette és működését megkezdette. Miután azonban a város közgyűlése s a tanács mind a helyettesítés, mind az eskü letétele ellen óvását ismételte, a fizetések utalványozását megtagadta, szóval, a kormánybiztos működését akadályozta : azon utasitást vette tőlem a kormánybiztos, hogy szükség esetében a közgyűlésnek és a képviselő testületnek működését is ideiglen szüntesse meg. (Helyeslés.) Ezt azonban nem tette, hanem egy következő közgyűlésben folyó hó 13-án még egyszer felhivta az ottani közönséget, hogy előbbi végzésétől álljon el; s csakugyan az összes közgyűlés, emiitett határozatait megváltoztatván. visszavonta s oda módosította, hogy az ideiglenesen helyettesitett polgármestert tettleg elismeri. Miletics Szvetozár: Nem vonta vissza! (Zaj. Rendrel) Wenckheim Béla h. belügyminiszter: Méltóztassék azután szólni Én a kormánybiztos hivatalos jelentése alapján szólok, és ha ő tévedett, én is tévedek; de az ő jelentése azt tartalmazza, hogy felhívása folytán Újvidék városának közgyűlése előbbi végzését e tekintetben visszavonta cs kijelentette, hogy a helyettes polgármestert tettleg elismeri, egybehívására összejön és törvény szabta kötelességét elnöklete alatt teljesiti, azon bizalmi szavazatot pedig, melyet épen a volt polgármester iránt nyilvánított, akként magyarázta, hogy ezen bizalmi szavazat csak azon működésére vonatkozik a volt polgármesternek, melyet az mint a közgyűlés elnöke teljesített, s kijelentette, hogy ez által a kormány irányában semmiféle tüntetési szándékot tanúsítani egyátalában sem akaratja, sem czélja. Ebből áll az újvidéki ügynek tényállása, és a kormánybiztosnak az én felelősségem alatt kibocsátott rendeletek és utasításokon alapuló, ildomos és tapintatos eljárása. (Helyeslés.) T. ház! Elismerem magyar alkotmányos szempontból, hogy a kormánynak ezen eljárása által Újvidék városának autonóm jogai meg vannak sértve. (Ugy van! a szélső baloldalon.) De alkalmat szolgáltatott arra maga Újvidék városának elöljárósága és képviselő testülete, miután ez a semmi országban sem létező dicső municipalis jogok és kötelességek teljesítésében vétkes mulasztásokat követett el, melyek a kormányt ily rendkívüli eszközök felhasználására kényszeritették, a mit jó kedvéből bizonyára nem tett. (Elénk helyeslés.) Ha még tekintetbe veszszük azt, mit, ha jól verten észre, a kérvényi bizottság is kiemelt, hogy a kormánynak a szab. kir. városokban egyetlen egy közege sincs, bár ott gyakran szükségesebb volna, mint számos megyékben, miután ott igen könnyen felülkerekedhetik egy párt, mely a kormány minden intézkedéseit paralyzálja, a lakosok egy részét üldözi, panaszaikat ki nem hallgatja; ! ótalmat, igazságot nem szolgáltat; s már ha ilyenkor a polgárok egy része a kormányhoz fordul ótalomért és orvoslásért, és a kormány ótalmat s orvoslást neki nem nyújtana: akkor a kormány valóságos tehetlenségének adná jelét, vagy a felelősség illusoriussá, nevetségessé, igazságtalanná válnék. (Elénk helyeslés.) Ennélfogva én ily körülmények közt azt hiszem, kötelességemet teljesítettem, midőn rendkívüli eszközökhöz nyúltam. (Elénk helyeslés) Egyébiránt bizonyossá tettem a város összes közönségét, hogy mihelyt a rend helyre áll, a kor-