Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.
Ülésnapok - 1865-265
CCLXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Jalius 17. 1868.) 151 — igen sok ellenvetést lehetett hallani az országban: mivel motiválták a törvény behozatalát és annak szigorú rendeleteit? nemde a magánosok hitelével ? Azt mondták : hitelt kell teremteni minden áron. Azt hirdette dicső emlékű Széchenyi István, és végre felkarolták az eszmét hazánk jelesei, s meghozták a hiteltörvényeket. Kik hozták meg ? nemde a megyék követei, még pedig utasítással ellátott követei? És senkinek sem jutott eszébe, hogy azokat azon váddal sújtsa, hogy a rnunicipiumokhoz hűtlenek lettek, hogy az ősi alkotmány ezen védbástyáit lerontották. {Helyeslés jobb felöl) De ha fontos volt hitelt teremteni Magyarországon : ugyan kérdem a t. képviselő urakat: nem százszorta fontosabb dolog-e országunk hitelét, mely nemzeti becsületünkkel ugyanazonos , megmenteni és megállapítani? (Élénk helyeslés.) Most vessük meg sziládul alapját hitelünknek, és országunk szebb jövő elé néz; most ingassuk meg a bizalmat hitelünkbe, és elláthatlan kárt okozunk az országnak. (Zajos helyeslés.) És azért megfogható, hogy a pénzügyminiszter úr csak büszkeséggel tárhat keblet azon nyílnak, mely ellene elpattant azon szemrehányás alakjában, hogy őt csak a kincstár iránti túlzott előszeretet bírhatta rá, hogy ily törvényjavaslattal lépjen a ház elé. Ugyan ki ezen kincstár? Hiszen édes mindnyájunk azon kincstár. Azért én nem csak szemrehányást nem látok abban, hanem valóságos hazafiúi büszkeséggel ugyanazonositom magamat a nemzet közvagyonával és a nemzet közvagyonának érdekével. (Elénk tetszés.) Egyébiránt, minthogy „verba volánt, a a históriai hűség kedveért talán szabad lesz egy kis helyreigazítást közbe szúrnom. Az igen t. pénzügyminiszter úr nem volt 1848-ban osztálytanácsosa az első magyar pénzügyminiszternek. Madarász József: 1849 : ben! Zichy Antal előadó: Ő akkor, a mint emlékeznek azok, kik az eseményekben akkor is részt vettek, a pénzügyekben a központi bizottságnak volt többnyire előadója, és ezen helyet foglalta el, melyet én most igen méltatlanul, az ő saruinak nyomdokát követve, itten elfoglalok. Tehát — csak ez a dolog lényege, a többi mellékes — midőn azon törvényjavaslat előterjesztetett : akkor ő nem volt a pénzügyminisztérium tagja és az nem az ő műve volt. Hanem 1849-ben igen is tagja volt a pénzügyminisztériumnak ; de nem hiszem, hogy ezen oldalról (A szélső bal oldalra mutatva) ez iránt neki legkisebb szemrehányás tétessék. (Zajos tetszés, taps.) Azt méltóztattak mondani, hogy ezen törvény nem is szükséges. És valóban ez igen fontos ellenvetés : mert politikában a mi nem szükséges, igen sokszor káros is szokott lenni. Azt méltóztattak mondani, hogy Magyarországban és különösen a vármegyékben igen nagy a törvény iránti tisztelet, és mi abban teljesen megnyughatunk, hogy a törvények, még ha erszényünket illetik is, igen szigorúan és pontosan végre lesznek hajtva minden kényszerítő eszközök nélkül, tehát nincs is szükség kényszerítő törvényekre. Egy részben megfelelt erre Horváth Döme t. barátom, a ki érdekes, ránk nézve nemigen örvendetes adatokat hozott elő, hogy minő nagy a készség a törvényhatóságoknál az adó behajtása dolgában. Különben épen Bihar megye érdemes tagjai nálamnál jobban fogják tudni, hogy hajdan — hajdan volt, nem ugyan akkor, mikor a Rákoson tartottunk országgyűlést, hanem mikor azok az alkotmányunk védbástyái teljes erejökben s büszkeségükben fenállottak — tehát az országgyűlés törvényt hozott s azt mondotta, hogy a jobbágytelki nemeseknek szintúgy, mint más jobbágytelek birtokosának adót kell fizetni: és Biharban ezt a törvényt soká végre nem hajtották, mert azt mondották — én nem tudom közelebbről, ha hinni lehet a rósz nyelveknek — hogy az uralkodó párt kortesei véletlenül épen úrbéri telkesnemesek voltak, s Beöthy egész energiájára volt szükség, hogy e törvény végre legyen hajtva. S Beöthy ellen az ismeretes kortesfogások, melyeknek egy igen lángeszű ecsetelője szemben ül velem, Kemény Zsigmond b., azonnal mozgásba tétettek, s nem minden siker nélkül használtattak. Megvallom , fájdalmasan hatott rám azon majdnem invectiva vagy legalább animositas, melylyel tegnap szólott nagyérdemű tagtársunk némely kijelentései ellen méltóztattak mintegy rohanást intézni. Pelengérre állította volna ő hazánk múltját, melyben.neki a hazafiság legszebb babérjai termettek ? 0 tette volna-e ezt, a kit akkor is méltán hazánk bölcsének neveztünk ? a kit akkor is már hazánk egyik oszlopa gyanánt tiszteltünk ? (Viharos éljenzés.) Nem állította c pelengérre a multat; hanem ne feledjük, hogy már Cicero kimondotta : (Halljuk!) história est magistra vitae. Ne legyen ránk nézve elveszett a történelem tanulsága, s főleg pedig ne igazoljuk azt, a mit már a régi magyar közmondás mond, hogy a magyar csak a maga kárán tud tanulni; ha fájdalom, csak azon is, legalább tanul rajta, s vegyünk tanulságot a multakban elkövetett hibánkról, tévedéseinkői, melyeket a ki elleplezgefc, az én tiszta meggyőződésem szerint hazánknak igen rósz szolgálatot tesz. Én nem akarom t. barátaimat a Bourbonokkal egy sorba helyezni, a kikről meg van irva, hogy nem feledtek semmit, s nem tanultak semmit.
