Képviselőházi napló, 1865. IX. kötet • 1868. julius 10–augusztus 11.
Ülésnapok - 1865-259
CCLIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Július 10. 1868.) 5 I interpellatióját): „Tekintetbe véve, hogy Erdélyben az urbériségek kárpótlására vonatkozó rendeletek kibocsátása után minden földbirtokos, majd minden kivétel nélkül, azon birtokát, a mely a volt szolgáló emberei kezében volt, eleintén mint urbériséget bejelentette, amely urbériségnek nyilváníttatván, azért az illető kárpótlást ki is kapta; később azonban s illetőleg az 1858-ban történt úrbéri törvényszékek felállítása után számos azon földbirtokosok közül, ó'k magok, vagy jogutódaik, az 1854-dik évben megjelent úrbéri nyiltparancs alapján, a melyben az mondatik, hogy a székelyföld, mint székely örökség (siculica haereditas), urbériségi tertmészettel nem bir, s az annak tekinthető nem levén, a szolgáló embereiket a már urbériségnek nyilvánított és kárpótolt birtokok visszaadása végett perrel támadták meg és annak folytán azon birtokokat per utján vissza is kapták. Ezen eljárásnak azon sajátságos következése lett, hogy az érdeklett földbirtokosok mind a kérdéses fekvöségek, mind pedig az azokért kikapott kárpótlási összegek birtokába jutottak; „tekintetbe véve, hogy ezen illetéktelenül kivett kárpótlási összegek, a melyek magasra rúgnak , azon földbirtokosok által, a kik kárpótolt fekvó'ségeik birtokába per utján visszakerültek, azonnal vagy legalább az ítéletek vagy egyességek végrehajtása előtt, a földtehermentesitési pénzalapba visszafizetendők lettek volna; de azok visszafizetése körüli eljárások akadályokra találván, ezen viszály a nyilvánosságot s illetőleg az érdekelteket különböző értelemben nyugtalanítja; „tekintetbe véve, hogy az erdélyi földtehermentesitési pénzalap, daczára annak, hogy a járulékok 7 frt 70 krról 9 frtra emeltettek, nem képes fedezni a fizetéseket, mely okból Magyarországnak is nem csekély összeggel kell hozzájárulnia ; és végre „tekintetbe véve, hogy ezen illetéktelenül kiszolgáltatott kárpótlások visszafizetésének teljesítését a kíváncsi nyilvánosság előtt a bizonytalanság fátyola fedi: bátor vagyok az igen tisztelt pénzügyminiszter urat teljes tisztelettel az iránt interpellálni: „1. Mi oka annak, hogy az erdélyi földtehermentesitési pénzalap nem képes fedezni a kárpótlási fizetéseket, mint eddig fedezni képes volt ? „2. Tudomása van-e a t. pénzügyminiszter urnák, hogy Erdélyben azon földbirtokosok által, a kik a szolgáló embereik kezében volt birtokokat eleintén urbériségeknek jelentették be, azokért a kárpótlást kikapták, később azonban volt szolgáló embereiket az emiitett és már kárpótolt fekvöségek visszaadása végett perrel támadták és annak folytán azon fekvőségeknek is birtokába visszakerültek, az azokért illetéktelenül kikapott kárpótlási összegek a földtehermentesitési pénzalapnak visszafizettettek-e ? és hogy ha egészben vagy részben még visszafizetve nem volnának, vajon és minő intézkedést méltóztatott arra nézve : tenni, hogy azon összegek a pénzalapba mentül elébb visszafizettessenek?" Lónyay Menyhért pénzügyőr: Ez interpellatio egyenesen hozzám van intézve; azonban, a mint kivehettem a mostani felolvasás után, annak csak egy kérdése tartozik szorosan hozzám. Ugyanis a földtehermentesitési utalványozás és átalában földtehermentesitési ügy vezetése, mely eddig a földtehermentesitési igazgatóságok által eszközöltetett, nem a pénzügyminiszter, hanem a belügyminiszter teendői közé tartozik. Továbbá, a mi a második kérdést illeti, ugy látom, hogy az jogügyi kérdés, és mint ilyen természetesen ismét nem hozzám, hanem az igazságügyminiszterhez tartozik. Annálfogva bátor vagyok kérni a t. házat, hogy ezen interpellatiót azon megnevezett két miniszter úrhoz áttenni méltóztassék. „Egy kérdés van azonban az interpellatióban, mely egyenesen hozzám tartozik : t. i. azt mondotta az érdemes képviselő úr, hogy Erdély az úrbéri kárpótlásokat illetőleg nem képes maga fizetni a költségeket, mint képes volt eddig, és így Magyarországnak is nevezetes összeggel kell hozzájárulnia. Igaz, hogy ez igy áll, még pedig, a mint a költségvetési előszámitásban foglaltatik, erre az évre egy millió 680,000 frtot kell Magyarországnak pótolni; hanem a t. képviselő urnák azon állitása nem igazolt, hogy Erdély eddig képes volt fedezni földtehermentesitési kiadásait: mert kezdettől fogva sem volt arra képes, miután az eddigi kimutatások szerint az erdélyi földtehermentesitési alap számára mindig nevezetes összegeket kellett évről évre folyóvá tenni, mely összegek, ha nem csalódom, eddig már közel hét milliót tesznek. A képviselő úr ezen állítása ellenében tehát azt jegyzem meg, hogy Erdély a múltban sem volt | képes ezen költségeket fedezni, és a mint én az j erdélyi adózási viszonyokat ismerem, több évnek | kell elmúlnia, mig arra képes leend. A képviselő úr ezen kérdésére válaszolhattam ; a másik két kérdést méltóztassék az illető két miniszterrel közölni. Elnök: Az interpellatio Írásban fog közölI tetni mind a belügyi, mind az igazságügyi minisz! ter urakkal. (Helyeslés.) A felolvasott jegyzőkönyvi határozat szerint két helyettes jegyző volna megválasztandó : ennélfogva méltóztassanak a szavazási jegyeket elkéI szitái. (Közbeszólások: Készen vannak!) Csengery