Képviselőházi napló, 1865. VIII. kötet • 1868. junius 17–julius 9.

Ülésnapok - 1865-241

12 CCXLI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Június 17. 1868.) magunk is szenvednénk; nem lehet tanácsos a viszonylagosság érdekében, minthogy e kezdemé­nyezést ez által kiadnók kezünkből, és az ő érdekök a mi érdekünk számba vételével szintén jobban intéztetik el; nem lehetséges, minthogy sok tárgyra az adóra vonatkozó érdekkö­zösség azt követeli, hogy az egyformán intézendő és kezelendő. Azt pedig nem kívánhatjuk, hogy ott is várjanak, ha mi várunk. Azonban szerettem volna, ha, a legszükségesebb s egyszerre létesít­hető reformok kivételével, a törvényhozás az adó­kérdést egészen érintetlenül hagyta volna addig, míg erre nézve gyökeres reformokat nem kezde­ményezhet, kivévén azon törvényeket, a melyekre j nézve a viszonyosság tekintetéből intézkedni kel­lett. T. ház! hogy ez így nem történt, annak né­mely kellemetlen következéseit és előjeleit már is érezzük, s tartok tőle, hogy mind anyagi, mind politikai és szellemi tekintetben e téren a sajnos következéseket még jövőben ezután is érezendjük. Jelenleg azonban e térre visszamennünk aligha lehetséges, mivel már is mind a minisztérium, mind pedig a ház mélyebben vágott a tárgyba, hogysem azt félben hagyhassa. Én tehát az előttünk fekvő törvényjavaslato­kat épen csak ideigleneseknek tekinthetem és te­kintem, ngy mint azok önmagokat is jelzik. Figyelembe véve, hogy a dologba vágó re­formálás, a dologba vágó indítványozás és ujabb alapon való átalakitás idejéből kifogytunk ; a rész­letes módositások által csakis nagyobb súlyt he­lyezünk azokra: elvi vitatásukba és részletezé­sökbe ereszkedni nem kívánok, azokat minél egy­szerüebben, ha lehet a ház bizottságának javaslata alapján tömegesen is, mint ideigleneseket elfoga­dandónak tartanám. Ezen egyéni nézetem értel­mében, ha a ház támogatására számolhatnék, in­dítványt is tennék le a ház asztalára; így azon­ban visszalépek. Bobory Károly: T. ház! A szőnyegen fekvő tárgy az, a melyen függ, és méltán, az or­szág népének fő figyelme, azon tárgy, melytől fel­tételezi az ország népe érvényét ezen képviselő­háznak és az országgyűlésnek egész munkásságát a három év lefolyása alatt. A t. ház pénzügyi bizottságának és a központi bizottság munkálata azt jelenti, hogy itt csupán csak egyes reformok és nem gyökeres reformok hozatnak létre. Én megvallom, ezen nyilatkozaton és azon szándékon, ha csakugyan ez volt a t. pénzügyminiszter úr szándéka, nagyon csodálkozom. Az ország népe, mely elviselhetetlen adók által 18 év óta sujtatik, egyes javításokkal már nem elégszik meg; az adók, melyek jelenleg fönállanak, egy törvénytelen kormánytól származnak, melynek tetteit minde­nekben mintegy sanctiónálni, gondolom, hivatva nincsen a képviselőház, és az ország népei ily sanctiónálást ezen országgyűléstől legalább nem vártak. Vannak oly adónemek, melyek a mi törvényhozásunkban mindeddig tökéletesen isme­retlenek voltak. Az adó oly nagy, mely ellen átalánosan érezhetővé teszi magát nem csak az ország népének panasza, hanem egyszersmind az ország népének teljes elszegényülése is. (Zaj.) Azért én az adórendszerben gyökeres reformot óhajtanék, és a jelen szőnyegen forgó javaslatokat oly hiányosaknak találom, minélfogva én ezen, a miniszter áltat előterjesztett javaslatokat még csak tárgyalás alapjául sem fogadhatom, és nem is foga­dom el. Okaimat a következő egyes pontozatokban fogom előadni. (Folytonos zaj.) De nem beszélek addig, mig csend nem lesz. (Halljuk !) Először: minden rendes háztartásnál az alap az, hogy kimutattassék a múltból ugy a jövedelem, mint a kiadás. Itt előttünk a múltból sem a jöve­delmek, sem a tett kiadások kimutatása nem fek­szik; ennélfogva hiányzik a kulcs, hiányzik az alap, a mire építsük a jövendő államháztartást. Másodszor: az adók kétfélék : vagy egyenes, vagy indirect adók. Az egyenes adókat illetőleg megdöbbentő annak hallása: mikor először vette kezelése alá az absolut kormány az adóknak kive­tését, az adók annyira felemelkedtek, hogy 1851­ben ugyan 13 millió volt a földadó, 1865-ben már 25 millió; most pedig, két év óta, mióta ezen politikai átalakulás megtörtént, nem azon mérv­ben, mely mérvben növekedett 1851 óta , t. i. évről évre 873,000 frttal, hanem most évről évre 4 millió­nál többel növekedett, ugy hogy az egész egyenes most 16V 2 millióval több mint 1865-ben. Ennek hallása megdöbbentő az ország népeire nézve, s lehetetlen, hogy folytatása az országra és biro dalomra nagy megrázkódtatást ne hozna. Az egyenes adók azok, melyek a helyes államgazdálkodás szerint képezik tulajdonképen jogosan az adórendszer­nek alapját; az egyenes adók azok, melyekhez nincsen kötve a jogérzületű nép elégületlensége, melyet magokkal hoznak az indirect adóval járó nyomás és önkény, mely alatt annyit szenvedett ezen szegény magyar nép 19 év óta. Én nem vagyok az, ámbár eddig törvényeink indirect adókat nem ismertek, mondom, nem vagyok az, ki az indirect adókat az államgazdaságból egészen ki akarnám tiltani, mert csak az indirect adók azok, melyek által némileg ki lehet elégíteni azon aránytalanságot, mely a gazdálkodó népnek, s a tözséreknek, bankároknak, gyáriparosoknak adófizetésében létezik; de az indirect adók oly gazdálkodással vannak összekötve, mely az ország népét elerkölcsteleniti, mint azt tapasztalni szeren­csétlenségünk volt. Az előttünk fekvő törvényja­vaslatok olyanok, melyek ezen erkölcstelensége-

Next

/
Oldalképek
Tartalom