Képviselőházi napló, 1865. VIII. kötet • 1868. junius 17–julius 9.
Ülésnapok - 1865-246
120 CCXLVI. ORSZÁGOS ÜLSÉS. (Június 23 1868.) zárja ki, hogy az osztályok e módositványokra ne reflectáljanak, mi némely osztálynál meg is történt, jelesül pedig annál, melyben én voltam ; különben is a ta^ok értesülhettek arról, mert az osztályok tagjai egyszersmind a ház tagjai. Ezen jegyzőkönyv pedig itt hitelesittetvén, ehhez tartottam magamat. Bónis Sámuel: A kérdéshez akarok szólani. Midőn az elnökség kijelentette azon időben, hogy ezen kérdés ismét az osztályokhoz utasittassék, én felemlítem, hogy a módositványokat szintén az osztályokhoz kell utasítani; ezt. akkor az egész ház helyeselte, hogy t. i. oda kell utasítani: és mindamellett, azon indítvám r ok nem utasíttattak oda. Markos IStván: T. ház ! Nem saját érdekemből, sem pedig azért, hogy kedvezményt vagy kegyelmet, esdekeljek, hanem felszólalok azért, hogy Máramaros megye lakosai részére, ha lehet, I igazságot eszközöljek: mert meg vagyok győződve I arról, hogy ha azon körülményeket, melyek e je- j len kérdés eldöntésére vonatkoznak, a mélyen t. I ház előtt felfogom fejteni, a t. ház Máramaros me- j gye lakosságának boldogságát, megelégedését és j jóllétét eszközölni el nem mulaszthatja. j Kekem ngv látszik, hogy midőn a magyar j kir. kormány a jelen törvényjavaslatot készítette, j kettős czél elérését tűzte ki feladatul: az egyik; az volt, hogy a sóárnak szabályozása által az j állam jövedelmét biztosítsa ; a másik czél az volt, hogy, a mennyire lehet, a jelen nyomasztó körülmények és viszonyok közt a népnek a teher- | viselést enyhítse és megkönnyítse, Ezen utóbbi nézetem eléggé indokoltatik az által, hogy a pénzügyminisztérium kedvezményi j árakat szabott, és azoknak alapján jött létre a je- | lenlegi tanácskozás tárgyát képező kérdés. j A kormány a maga törvényjavaslatában 4 j frt SO krt hoz javaslatba, a központi bizottság pc- { dig 4 frt 80 krt; azonban sem az egyik, sem a j másik meg nem felel azon czélnak, a melyet a kormány a maga törvényjavaslata által elérni ) óhajtott. Nevezetesen a kormány által javaslatba j hozott 4 frt 90 krnyi ár kedvezményi árnak egyátalában nem tekinthető: mert tudjuk, hogy az absolut hatalom idejében, a mikor minden tekintet csak egyedül azon fő czélnak volt alárendelve, hogy mentül több pénzt lehessen kizsákmányolni a birodalmi kincstár javára, még akkor is az absolut hatalom a só árát az 1848'előtti 3 frt 15 krnyi sóárnál nem emelte felébb, mint 4 frt 90 krra. Tehát, hogy ha az absolut kormány megállapította sóárt fogadja el a mélyen t. képviselőház, akkor azt kedvezményi árnak annál kevésbbé lehet mondani, mert az eddig fenállott két raktárt megszünteti s a marhasó árulását eítiltja ? a mi a maramarosi lakosságnak nagy előnyére volt. A t. központi bízottság által javaslatba hozott 4 frt 90 krnyi árt sem lehet kedvezményi árnak tekinteni, nem lehet pedig egy körülménynél fogva, melyet szabad legyen kifejtenem. Eddig Máramarosban a 3 aknán kívül áruitatott még a só két raktárban, t. i. a szigeti és pustyakáziban ; most e kettő megszüntettetik s Máramaros alsó vidékén és a galicziai határszéleken levő helységekben lakó nép, mely Máramaros megye lakosságának nagy részét teszi, az előttünk fekvő javaslat szerint oda kényszeríttetik, hogy Pustyaházán kénytelen lesz keresztül menni, ott látja a 300,000 mázsa sót felhalmozva, de neki nem adnak saját pénzeért sót, hanem tovább kell még 1 mennie 6 mértfölddel, két hidvámon átutazni, hol 18 kr. vámot fizet. Ehhez hozzájárul még azon körülmény is, hogy Máramaros megyének lakossága, a sovány talajnál fogva is, oly szegény, hogy igen kevés van közülök olyan, a ki egy mázsa sót egyszerre képes lenne kifizetni; de azért ezt az utat neki meg kell tenni, vagy várakozni, hogy kinek van szüksége s kedve, hogy együtt mehessenek, s hogy a hidvámpénzt megoszthassák. Érteném én ezt, t. ház, ha azon körülmény állana fen, hogyha már Pustyaházán nem kap sót, tovább utazik 6 mértföldet, s haza jőve 12 mértföldet, s igy menet-jövet két napot veszít, érteném, mondom, ha a nép ez áldozatot azért hozná meg, hogy az aknánál olcsóbb sót remélne kapni; ez azonban nem fog állani, s igy ő lesz kénytelen 12 mértföldnyi úttal és két napi időtöltéssel veszteségét pótolni, A mélyen t. központi bizottság indokul azt hozza föhhogy ezen két sóraktárban a sóeladást azért nem lehet megengedni,merta csempdszkedésnek igen tág tér nyittatnék. Nagyon óhajtanám én, ha a pénzügyminiszter úr az 1848. előtti időkből, akkor, midőn a budai kamara ítéleteket hozott, a sócsempészkedés fölött, nekem azon adatokat föltárná és megmutatná a képviselőház előtt, vajon találna-e csak egy adatot is arra nézve, hogy a pustyaházi kamarán vásárolt só által történt csempászkedés; de ellenkezőleg igen számtalan példát lehetne fölmutatni, hogy mindenütt, magán a sóaknán a hotelen kezelés miatt az ott vásárolt só által történt a csempészkedés. De, hogy az ujabb időkre hivatkozzam, most történt egy pár éve, hogy egy nagyobb sócsempészetfödöztetettfel — és honnan? A sogatagi sőaknából, ott, hol a roszul díjazott alsóbb hivatalnok kényszerítve volt arra, hogy a csempészeihez hozzáfogjon, és hogy 100 és 100 mázsák kerültek csempészkedésbe; de azt, hogy Pustyaházáról történt volna, állítani nem lehet. Azt mondja a központi bizottság, hogy kü«
