Képviselőházi napló, 1865. VII. kötet • 1868. marczius 11–junius 16.

Ülésnapok - 1865-209

44 . CCIX. OfiSZÁGOS ÜLÉS. (April 1. 1868.) Papp Zsigmond: T. ház ! E jelentésből azt veszszük észre, hogy az eredetileg megválasztott 40 tag közül 16 tag hiányzik; minthogy pedig a bizottság elnöke és előadója nem tett indítványt az iránt, vajon ki kell-e egészíteni a teljes számot vagy nem: ezen indítványt én teszem meg oly ér­telemben, hogy ki kell egésziteni, teszem pedig azért, mert ha valamely tárgy, ugy bizonyosan ezen tárgy az, melytől függ a hazának boldogsága, felemelkedése és virágzása. Megnyugvást kívá­nok tehát az iránt szerezni, hogy valamint eredeti­leg 40 tagból állott a bizottság, ugy ezután is meg­tartatik ezen szám. Megemlítem még, hogy a hiány­zó tagok között a románok közül négyen vannak. Nem mondom, hogy azon kettő, ki ott maradt, nem volna képes kellőleg védelmezni az ügyet; (Közbeszólás : Minő ügyet f) de ugy hiszem, ha több szakértő ember, ki e tárgygyal foglalkozott, be fog választatni, nem fogunk hibázni, hanem inkább megnyugvást szerezni, mire mindnyájunknak szük­ségünk van. Indítványozom tehát a bizottság kiegé­szítését. (Közbeszólások: Maradjon! Mások: Ki kell egésziteni!) Zsedényi Ede : T. ház! Magam is csak azon körülményre akarom figyelmeztetni a házat, hogy midőn a 40 tag megválasztatott, köztök hárman voltak a románok közöl (Közbeszólás : Négyen!) és épen ezek közó'l már most hárman hiányzanak, (Közbeszólások : Négyen!) ugy mint : Faúr János, Grozsdu Manó, Hosszú József, Joan­novics György. Tehát e tekintetből, épen a román nemzet fiainak megnyugtatására, magunk is azt kívántuk a nemzetiségi bizottság üléseiben, hogy az eredeti szám kiegészíttessék ; csakhogy e tekin­tetben a bizottság határozott véleményt nem adott, hanem annak eldöntését a t. házra bízta. Magam is tehát azt ajánlanám, hogy azon 16 tagra nézve a szavazatokat holnap mindjárt adjuk be. Elnök : Méltóztatnak a kiegészítést elfogad­ni? (Közbeszólások: El! Mások: Nem!) Ugy ve­szem észre, a t. ház beleegyezik a 16 tag megvá­lasztásába. (Nem kell!) Ha szavazni méltóztatnak, akkor méltóztassanak azok felállani, kik a kiegé­szítést kívánják. Ghyczy Kálmán : Ha a t. ház közakarattal nem kíván e tárgyban, és az én nézetem szerint oly értelemben határozni, mint az indítvány téte­tett, akkor talán a dolog rendje azt kívánná, hogy a kérdés napirendre tűzessék. (Ugy van! abal olda­lon. Elfogadjuk !) Egyébiránt, ha közakarattal elfo­gadtatik, akkor nincs többé szóm hozzá. (Elfo­gadjuk !) Elnök : Ennélfogva a tisztelt ház a kiegé­szítést kívánja. (Felkiáltások : Nem! nem! Igen! igen !) Ugy veszem észre, a többség a kiegészítést kívánja : méltóztassanak tehát holnapra behozni a szavazatokat. (Felkiáltások : Holnapután!) Tehát holnaputánra. Csiky képviselő úr kivan egy kérvényt be­adni. Csiky Sándor : T. ház! Eger városa kép­viselőtestülete összes közönségének megbízásából kötelességemmé vált a t. ház elé egy kérvényt terjeszteni. E kérvény tartalma és iránya abban pontosul, hogy Eger városa közönsége a katonai elszállásolásnak aránytalanul rá történt nehezedése által magát súlyosan sújtva érzi. Ehhez képest a tisztelt házhoz egy kérvényt nyújt be, melynek alapos okait egy pár szóval előterjeszteni a t. ház engedelmével bátorkodom. Egerben rendesen rég­óta négy század katonaság szokott elszállásolva lenni. Ezen négy század számára Eger népe há­rom nagyobbszerü kaszárnyát állított fel saját költségén, melyekben ezen katonaságnak kényel­mes elhelyezése megtörténhetett; történt azonban későbben, hogy négy század helyett mostan a Weimar-ezredből egy egész garnison van, mely 800 embert képez, ezenkívül a Vása-ezredből 500 emberrel van ott a depőt. E miatt ujabb katonai laktanyát kénytelen a város állítani, mert az eddig fenálló három laktanya azok befogadására elégte­len volt; de még a negyedik is elégtelen, annyira, hogy most már egyes lakosoknál is kénytelen a városi hatóság elszállásolni; ezenkívül Eger városa tábornoki lakot is saját költségén állítani kényte­len, különös tiszti lakokat és szintén toborzó épü­letet is. Mindezen nagyobbszerü épületek jó kar­ban tartása és azoknak* kiállítása Eger városának oly terheltetése, melyet el nem bir. Ehhez képest kérvényt intézett terheltetésének az irányban való enyhítése végett a honvédelmi kormányhoz, azon­ban kérvényével oly szerencsétlenül járt, hogy visszautasittatott minden indokolás nélkül. Elha­tározta tehát a képviselőtestület, hogy a tisz­telt házhoz járul, kérvén azt, hogy a köztehervi­selés alapján, melynél fogva egyik község a másiknál jobban nem terhelhető, egyik a má­sikhoz képest aránytalanul ne terheltessék. E tekintetben készitett kérvényt vagyok bátor a t. ház elé terjeszteni, azon kéréssel, méltóztassék megrendelni azt, hogy ezen tárgy a kérvényi bi­zottságnak kiadatván, sürgetőleg tárgy altass ék, sha a küldöttség a maga véleményét beadta, a t. ház maga tárgyalni és a kérvényt oda újra vissza­utasítani ne méltóztassék, honnan elintézetlenül a városi községhez visszaküldetett. (Zaj.) Elnök : Pillér Gredeon is kérvényt kivan be­nyújtani. Piller Gedeon : Átalános azon meggyő­ződés, hogy a földmivelés és vele kapcsolatban a gazdasági iparágak leginkább akkor fognak vi­rágozhatni, ha a gazdasági tanintézetek is minél

Next

/
Oldalképek
Tartalom