Képviselőházi napló, 1865. VII. kötet • 1868. marczius 11–junius 16.
Ülésnapok - 1865-240
370 CCXL. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Juniis 16. 1868.) Csiky Sándor : T. ház! Folyó évi april 28-án azon kérdést intéztem belügyi országlár úrhoz : hazánk melyik törvényében gyökereztette azon jogát s hatalmát, melynél fogva az egyéni és ezzel testvériségben álló társulati szabadságnak megsértésével a budapesti demokrata kört fegyveres erő használatával feloszlatni rendelte, és ezen intézkedést az országban hasonló módon alakult, részben alakulásban volt társulatokra is kiterjesztette? Belügyi országlár úr múlt hó 4-én válaszolt ezen kérdésemre; a mennyiben azonban azon válaszában sem törvényre, sem törvényes meghatalmazásra nem hivatkozott, kijelentettem, mikép én a belügyi országlár úr nyilatkozatával aggodalmamat és az alkotmányos szabadság iránt fenforgó kételyeimet eloszlatottaknak nem találom , ahhoz képest fentartottam magamnak azon jogot, miszerint ezen érdemben a t. ház előtt további lépéseimet megtehessem. Ezen jog fentartása alapján kötelességemnek ismerem a t. ház előtt előterjeszteni azon indokaimat, melyek engem vezéreltek, miként aggodalmamnak el nem oszlatását kijelenteni érintett alkalommal kénytelen voltam. Mielőtt azonban ezen érdemben a t. ház előtt indokaimat előterjeszteném, méltóztassék minden kétely elhárítása és minden kétely félretétele tekintetéből megengedni nekem azt, hogy kijelenthessem, miként én ezen tárgyban se kormány-, se pártkérdést alakítani nem óhajtottam soha és nem óhajtok most se. Indoka fellépésemnek csak az volt, mert a mindnyájunkkal közöa alkotmányos szabadságnak megóvása tekintetéből a felszólalást szükségesnek tartottam egy részről, más részről pedig magam iránti kötelesség volt az, miként én, ki ezen törvényes szabadságnak veterán napszámosa vagyok már, (Mozgás) és a törvény és nemzeti jogok akár alulról, akár felülről sértettek, bár mikor felszólalni gyönge tehetségemhez képest, megóvására azon jogoknak, mindig késznek nyilatkoztam és kész is voltam, mert ezt polgári j elodázhatlan kötelességemnek vettem. Más részről, t. ház ! azt is kijelentem, mikép a békének, a rendnek és a közbátorságnak éltem j folyama alatt mindig olj hive voltam, melyet ha j bárhonnan megtámadtatni tapasztaltam, elsőséget tehetségem határáig akarati tekintetben senkinek engedni nem fogom. j Ennek előre bocsátásával, a szőnyegen lévő tárgy szoros érdemére térve, a mi a törvényes szokásra hivatkozását illeti belügyi országlár urnák, erre tekintve egész készséggel elismerem ugyan én mindazt hogy a folytonos gyakorlattal erősített törvényes szokások megtartására koronáztatása előtt kiadni kellő hitlevelében maga a király is , esküt tenni köteles, mind pediglen azt, hogy az ' ekként keletkezett törvényes szokások hazánkban az élő törvények erejével birnak; de mik legyenek, és miként képződhetnek tehát országunkban az efféle törvényes szokások ? világosan megfejti ezt a többek között a prológ t. 10-dik §-nak 1-ső pontja, mely azt mondja: „eonsuetudo est jus quoddam, moribus ilbus introductum, qui autoritate publiea legem condere potest" ; és kérdés, ki legyen tehát hazánkban ezen hatalom ? felderíti ezt ugyanazon törvény 7-dik pontja, mely határozattan kimondja, hogy ez senki sem más, mint maga az összes nép ,,populus"; de még világosabban kifejezi ezt ,,a H. k. 2-ik r. 3-ik ez., melynek rubruma ez: ,,qui possunt condere leges, et statuta", és a melynek 3-dik pontja egyenesen kimondja, hogy : ,,Princeps accersito et interrogato populo, querit an ei tales leges placeant, an ne ? qui cum responderint quod: sic! talesposteafunctiones pro legibus observantur". Mint keletkeztek tehát hazánkban a törvények, ugy keletkeztek azon törvényes, és a hosszas népgyakorlat által törvényt helyettesitett szokások is, melyek megtartására és megtartatására koronázása előtt minden magyar király meg is esküszik és meg is esküdött. De vajon kérdezte-e meg valaha, a most idézett törvények rendelete szerint, az egyetemes magyar népet a koronás király, akár 1848 előtt, akár azután az iránt, akar-e lemondani elidegeníthetetlen egyéni, és ezzel válhatatlan kapcsolatban álló társulhatási szabad jogáról, vagy se? és ha nem, és igy a magyar nép, és egyetemes nemzet ezen belügyi országlár urnák saját beismerése szerint is magából az alkotmányosság eszméjéből kifolyó, s vele született elévithetetlen jogáról soha le nem mondott, és igy ennek korlátozhatására se fejedelmének, se kormányának soha hatalmat nem isadott: nyilvánvaló, mikéntbelügyi országlár urnák a buda-pesti demokratakörnek fegyveres erővel feloszlatása érdemében a törvényes szokásra és folytonos gyakorlatra történt hivatkozása minden megállható alkotmányos alapot nélkülöz, és igy ő e részben a törvényes szokásra hatalmát nem fektethetvén, csupán a hatalom visszaéléseit és erőszakoskodásait törvényes gyakorlat erejére emelni akarni nem csak alkotmányos kormánynak, de sőt a kényuri hatalomnak se lehet és nem is szabad soha. És ép ezen okból helytelen is, alaptalan is belügy ér urnák azon állítása, mintha 1848 előtt is és után is jogosan gyakorlottá volna a kormány azon képzelt hatalmát, miszerint nyilvános társulatok csak azon feltétel alatt alakulhatnának. ha előbb alapszabályaik általa megerősíttetnek. Ha ezen állítása belügyi országlár urnák kizárólag nyerészkedési, avagy közkereseti társulatokra vonatko zott volna, minőkről például az 1840. évi XVIII. 2-ik
