Képviselőházi napló, 1865. VII. kötet • 1868. marczius 11–junius 16.

Ülésnapok - 1865-230

286 CCXXX. OESZÁGOS ÜLÉS. (Május 13. 1868.) visszafizetési cziméu a 20-dik §-ban 36,500 frtban kitett jövedelembiztositási összeg részökre 250 frttal mértföldenkint fölemeltetik." Meg vagyok győződve, hogy ez által mind két fél csak nyerhet, a vasipar pedig megszabadul egy nagy veszély aggodalmától, s habozás nélkül neki vállalkozhatik a terjeszkedésre, hogy a külföldi vasat mentül elébb elkerülhetővé tegye. Csengery Imre jegyző (felolvassa gömöri Szoníagh Pál módosttványát.) Hollán Ernő közlekedési államtitkár : T. képviselőház! Ha van közgazdasági kérdés, mely figyelmünket megérdemli, s ha van különösen ipar, melynek felkarolására az országnak egész gondoskodását igénybe kell venni : ugy kétségtelenül épen minálunk a vasipar az. Tudjuk mindnyájan, hogy a lefolyt 18 év alatt is mily mostoha viszonyok közt volt kénytelen ezen iparág tengem. Ezen nézetből kiindulva a kormány azon volt, hogy különösen a közlekedési eszközök tekintetéből segítségére legyen ezen iparnak, és hogy, midőn azt tapasztaljuk, hogy a monarchia túlsó felében nem rettennek vissza semmi áldozattól, hogy drága vasutak felállításával azon helyzetbe hozzák az ottani vasipart, hogy az európai piaczon versenyképességgel bírjon : akkor már a paritás elve is megkívánja, hogy nálunk az országban is megtétessék minden, különösen közlekedési eszközök előállításával is. mit az ország vasiparának felvirágozása megkíván. Ha igy gondolkozik a kormány, lehetetlen, hogy a mit eg3^ kézzel ad, azt a másik kézzel ismét visszavonja: lehetetlen, hogy midőn ily nézetből indul ki intézkedéseiben , javaslatba hozna oly kötvényt, mely súlyosan nyomná a hazai vasipart. Hogy e tekintetben a tisztelt házat felvilágosítsam, más részről képviselőtársamat aggodalmaira nézve megnyugtassam, szükség némely tényt felemlítenem, a mint azok előttünk feküsznek. Az első sinszükséglet, mely az országban mutatkozott az ujabb időben, volt az, melyet a kormány a nagyvárad-kolozsvári vonalra, tehát mintegy húsz mértföldnyire kiadott pályázat végett hirdetett. Azokra kellett összesen 254 ezer mázsa, melynek szállítását a kormány 1869 april havára kötötte ki, tette pedig ezt azért, hogy hosszabb időszak kikötése által lehető legnagyobb versenyre képesítse mind azon vasiparosokat , kik arra reflectálni hajlandók. A felszólítás következtében beérkezett az országból mindössze két hazai ajánlat: az egyik volt 80,000 mázsára, mázsáját 8 frt 30 krral számítva, a másik 40,000 mázsára, mázsáját 8 frt 60 krral számítva. Érkezett Ausztriából is egyetlen egy ajánlat 70,000 mázsára, mázsáját 10 frt 90 krral számítva. Tehát összesen a 254,000 mázsa helyett csak 190,000 mázsára történt ajánlat a birodalom mindkét feléből. Világos volt s a kormány kétségben sem lehetett az iránt, hogy ily köfülménj^ek közt a külföldhöz fordulni kénytelen. Miután tehát már ismételt felszólítás történt volna a hazai iparosokhoz, a külföldhöz fordult, s ennek eredménye a következő: vám nélkül ajánltattak a sinek 5 frt 94 krral mázsánkint, ehhez hozzájő a vám, a mi tesz 1 frt 25 krt rnázsánkint. vagy ha a vámtételeknek valódi árát a szerint számítjuk ki, hogy körülbelül 20 % ágióval az 1 frt 25 kr egy 1 frt 50 krt tenne, Nagy-Váradra helybe szállítva vámmal s ágióval együtt a sínnek mázsája kerül 7 frt 44 krba, tehát a vámmal együtt nevezetesen kevesebbe, mint a másik, melyet ajánlottak. Tudom jól, hogy van igenis külföldi vas, mely minőségre roszabb a hazainál; de hozzá teszem, hogy a kormány a külföldi vasversenynél tekintettel volt, hogy a lehető legjobb vastermék szállíttassák, és a mit megrendelt, Francziaországban Creusot-ban rendelte meg, és ugy történt, hogy asinek gyártása minden fokozaton át a kormány külön őre által ellenőriztessék. Arra nézve tehát, hogy a sinek megfeleljenek ezerjóknak, aggodalmam nincs. És nem is az olcsó árra magára fektettem a fő súlyt. Itt az országos közérdek a hazai vasipar érdekével jött összeütközésbe, mert az országban roppant szükségünk van arra, hogy minden időhaladék nélkül a lehető leggyorsabban sok vasút épüljön, holott ennek ellenében tény az, hogy a legjobb vagy a legroszabb árak mellett is physicailag lehetetlennek mutatkozik, hogy a hazai vasipar a következő néhány év alatt a szükségletnek megfeleljen. Ennélfogva a kormánynak a kettő közt nem maradt más választása s igy természetesen a közérdek felé kellett hajolni, a nélkül mégis, hogy ezen intézkedéssel a vasipar jövőjét veszélyeztetné. Ha ma a viszonyoknak megfelelőleg ezen pont föl is vétetik a szerződésbe, ebből korán sem következik az. hogy mindenesetben, minden adandó concessiónái ugyan e kikötés megtétessék, sőt meglehet, hogy a képviselő űr által ajánlott első vagy második módot alkalmazhatjuk a legközelebb kötendő szerződésben ; azon alakban azonban, a mint azt a t. képviselő úr második javaslatában indítványba hozta, én részemről azon tekintetből nem fogadnám el, mert ez mindenesetre ujabb terheltetést hozna az országra, nem mostanra, nem azon időszakra, melyen most segiteni kell, hanem egy hosszabb időtartamra, mert e concessiő 90 évre szól. Ezen okok előadása mellett, meg levén győződve, hogy egyelőre ugy, mint ezen kötés történt, az országos vasipar nem veszélyeztetik, s mert