Képviselőházi napló, 1865. VII. kötet • 1868. marczius 11–junius 16.

Ülésnapok - 1865-206

10 CCVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 14. 1868.) tolja és 1848. XXIII. t. ez. biztositott „törvényes felsőbb felügyelet" értelmét törvényhozésilag meg­állapittatni kéri. Biharmegyében kebelezett Bélfenyér községé­nek elöljárói s lakosai a rom. kath. szertartású püspöki uradalom által ellenük folytatott úrbéri perben hozott birói ítéletek végrehajtását az or­szággyűlés által hozandó intézkedésekig felfüg­gesztetni kérik. Utassy Károly Beregmegye Kisfalud közsé­gebeli lakos, volt honvéd őrnagy a haza oltárára 1848. évi május 24-én letett 400 ezüst forint visz­szafizettetését eszközöltetni kéri. Mindezen kérvények a kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. Boros képviselő iir kérvényt kivan benyúj­tani. BorOS Bálint: T. képviselőház ! Minden ál­lam fejlődésének, haladásának s előre mozdulásá­nak igen fontos tényezőjét, ugy szellemi, mint anyagi fejlődésének alapját kettőben egyesülve ta­lálhatni fel, mert e kettő együtt, képezi alapját a valódi szabadságnak. Ez átalános szabály alól ha­zánk se képezhet kivételt. Hitem szerint egy­aránt tesznek szolgálatot a közügynek azok, kik akár a közgazdasági, akár a kereskedelem, akár az ipar egyes ágaiban magokat mivelve, a köz elő­haladásnak érdekeit előmozditni törekednek, azok­kal, kik a tudomány, irodalom, vagy művészet egyes ágaiban magokat kiképezve, e terén vetik a magot a haza veteményes kertjében. E nézetből in­dulva ki, a Sz.-Németi városa keblében létező kőmi­vesek és ácsok egyesületének elöljárói által hozzám juttatott kérvényt, az ipar-rendtartás javaslatával, a t. ház elé terjesztem a végett, hogy a majdan ta­nácskozás alá veendő ipar-rendtartás tárgyalása alkalmával azt a t. ház figyelembe venni kegyes­kedjék. Meg vagyok győződve, t. képviselőház, hogy a gyakorlattal párosult elmélet teremthet elő gyakran egészséges eszméket, hozhat elő kivánt eredményeket. Hogy az előterjesztett javaslat a t, ház véleménye szerint mennyire fog megfelelni e rendeltetésnek: ezt jósolni egyátalán nem aka­rom ; azt mindazonáltal egész őszinteséggel nyilat­koztathatom, hogy a fent hivatkozott elöljárók ezen előterjesztése valódi jóakarat és hazafiúi készségből származik. Ugyanazért, midőn azt a kellő tárgya­lás alkalmával figyelembe vétel végett ajánlani bátor volnék, azt ezennel a ház asztalára tisztelet­teljesen leteszem. Elnök: Ezen kérvény is a kérvényi bizott­sághoz utasittatik. JuSth JÓZSef: T. képviselőház! Yan sze­rencsém jelenteni, hogy a ház asztalára több kér­vény lajstromát volt szerencsém letenni; azok közt olyanok is foglaltatnak, melyek már múlt évi decz. hó végével voltak kitűzve napirendre, s azok kék vonással vannak megjelölve. A többiekre nézve kérem a t. házat, méltóztassanak azokat napi­rendre kitűzni. Egyébiránt a házszabályok 81. szakasza ér­telmében arra is kérem a t. képviselőházat, mél­tóztassék uj kérvényi bizottság választását elren­delni. (Máradjon! maradjon!) Továbbá van szerencsém a t. képviselőház­nak bemutatni több nyitramegyei bizottsági tagnak hozzám beküldött kérvényét, melyben az 1867. évi april 27. és 29-dik napjain tartott tisztválasztás miatt panaszukat előadják, kérvén, hogy annak tör­vényes tárgyalását szokott módon elrendelni ke­gyeskedjék. Elnök: Ezen kérvény is a kérvényi bizott­sághoz utasittatik. A mi uj kérvényi bizottság megválasztását illeti, a ház az eddig működött kérvényi bizottsá­got működésében továbbra is meghagyja. (He­lyeslés.} Thalabér Lajos képviselő úr a kérvényi bi­zottság részéről fog jelentést tenni. Thalabér LajOS (olvassa a kérvényt hi:ottsdg jelentését.) Koluszács Stepán és neje mohácsi lako­sok okmányokkal ellátott folyamodványa, mely­ben Kisfaludy János, Baranyamegye mohácsi já­rás esküdtje és Takács Antal mohácsi ügyvéd hi­vatalos visszaéléssel párosult zsarolással vádoltat­nak, a bel- s illetőleg az igazságügyi minisztéri­umhoz utasittatik. (Helyeslés.j Soltész Vilmos győri lakos az iránt emel pa­naszt, hogy Szabó János győrvárosi jegyző a pol­gári ügyek elintézésénél vallási megkülönbözteté­seket tesz, s jelesen egy okmányt azért nem akart hitelesíteni, mert izraelita által volt aláírva. Az igazságügyi minisztériumhoz utasittatik. (Helyeslés) Gyó'rmegye közönsége a kormánynak Heves­megye irányában követett eljárását, jelesen a kir. biztos alkalmazását s a bizottsági ülések felfüg­gesztését sérelmesnek panaszolván, aggodalmai­nak megszüntetése végett a felelős parlamenti kor­mány és municipiumok jogkörét törvény által szabályoztatni kérelmezi. A minisztériumhoz uta­sittatik. (Helyeslés) Bosnyák Ida. dalold lakos az iránt emelvén panaszt, hogy Csóka Zsigmond mohácsi ügyvéd Bosnyák Markótól számára behajtott 131 forintját elsikkasztotta, nevezett ügyvéd bünperbe fogatá­sának eszközöltetését kérvényezi. Az igazságügyi minisztériumhoz utasittatik. (Helyeslés) Dellgaró József, Bács-Bodrogmegyébe kebele­zett Kula mezővárosi lakos, az 1848—49 évben Verbászon állomásozott magyar tábor részére alku szerint kiszolgáltatott s 1400 frt értékű 200 öl tűzi fának árát az álladalmi pénztárból megtérít-

Next

/
Oldalképek
Tartalom