Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-188

90 CLXXXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 13. 1867.) Böszörményi László: *) Andrássy Gyula gr. miniszterelnök: T. ház ! Megvallom, nem volt szándékom válaszolni azon érvekre, melyek azok részéről, kik a szőnyegen lévő törvényjavaslatot ellenzik, felhozattak, hanem egyszerűen csak constatálni kívántam a viták jelen állapotában a pártok állását. (Bálijuk Vj Hogy ezen eljárás helyesebb, arról meggj^ó'zött az előttem szólott t. képviselő ur előadása, kinek, ha lehet magamat igy kifejeznem, mozaik logikáját követvén, nem lehetne kiszámítani azon időt, midőn a vitatkozások végre be fognak fejeztetni. (Tetszés a középen.) Mindazonáltal mondott a t. képviselő ur olyat, a mi az én állításomat elferdítve, azon helyzetbe hoz, hogy azt némileg helyreigazítani kénytelenittetem. (Halljuk !) Én azt mondottam, t. ház, a múltkori viták alkalmával, hogy van egy politikai irány, van egy politikai lap, mely abből él, miszerint azt hirdeti, hogy mi az ország sarkalatos jogait feladtuk volna. A t. képviselő ur azt monda, hogy én ez által anyagi élelmét értettem ezen lapnak. Ezt nem értettem igy, sőt ezt egyátalában igy értelmezni nem is lehetett. Monda továbbá a t. képviselő ur, hogy én ez alatt a Magyar Újságot értettem. Igenis, azt értettem, s ezt elfogadom. Mondotta továbbá, hogy szegény emberek, bizonyos állásban, bizonyos dolgokból élnek. Ezt ismét elfogadom. Sőt tovább megyek : igy is értettem; de csak némileg, t. i. mivel én a Magyar Újságot, jogi alapját és érveit tekintve, erkölcsileg szegénynek tartom, (Élénk helyeslés a középen) azt mondottam, hogy oly vádakkal él, melyek alaptalanok. (Helyeslés a középen.) De ez egyátalában nem aristokratikus mondás : ezt nem az aristokrata mondta a szegény embernek; hanem mondta az, ki a szélső bal politikáját igen rosznak tartja, annak, ki ezen párt orgánumát szerkeszti. (Hosszas élénk helyeslés a középen.) Méltóztatott még egyet mondani, mit, habár nem óhajtottam volna egyes mondatokba tovább bocsátkozni, mégis megjegyzés nélkül nem hagyhatok. (Halljuk, halljuk!) A t. képviselő ur t. i. camarillát és reactiot méltóztatott emliteni. Ha egyátalában módjában volna valakinek tudni, létezik-e most is eamarilla és reactio, oly értelemben, mint arra t. képviselő ur méltóztatott hivatkozni, talán én volnék abban a helyzetben; én pedig mondhatom, hogy az én tudtomra ily eamarilla, ily reactio nem létezik. (Tetszés a középen.) De igenis, létezik reactio, csakhogy nem ott. A reactio most a szélsőségekben létezik. (Hosszasan *) Szónok a gyorsíróktól átnézés végett magához vett följegyzéseket vissza nem adván, betzéde itt nem közölhető. tartó zajos helyeslés a középen) A reactio néha vörös tollat visel, (Igaz! ugy van! a középen) mert igen jól tudja, hogy az alkotmányos szabadságot, melyet a fejedelem is őszintén fogadott el, csak is egy mód van megbuktatni: és -ez a túlzás. (Folkiáltások a középen : Nagyon igaz !) Nem vádolok én ezzel senkit; és mivel mindenkor igazságos akarok és szeretek lenni, a t. képviselő ur személyére vonatkozólag is azt mondom, hogy meg vagyok győződve, miszerint az távol van a t. képviselő úrtól, hogy ő szélsőségekbe ezen czélból menne ; de igenis állítom azt, hogy ő, valószinüleg legjobb Íriszemben, felül azoknak — bocsássa meg a t. képviselő ur ezen kitételt — a kik igenjói tudják, hogy a szabadság olyan vár, mint minden más, melyet legkönnyebb ugy bevenni, ha azt a zászlót lobogtatja az ember, a melyet a védők használnak és a mely annak ormain van kitűzve. (Tetszés a középen.) Ily értelemben van reactio, ily értelemben van eamarilla, van veszélyes reactio; más értelemben nem ismerem. (Élénk tetszés a középen.) Áttérek most magára a kérdésre, és szeretném röviden a pártok állását tisztázni. Azt gondolom, legjobban tehetem ezt, ha magának a törvénynek szavait olvasom fel. Az 54-ik §. azt mondja: „Magyarország kész azt, mit tennie szabad és a mit az ország önállása és alkotmányos jogainak sérelme nélkül tehet, a törvény szabta kötelesség mértékén túl is méltányosság alapján politikai tekintetekből megtenni, hogy azon súlyos terhek elhárittassanak" stb. Az 55-ik §. pedig azt mondja, hogy kell ennek megtörténni: „egyesség utján, mint szabad nemzet, szabad nemzettel." Ebből következik, t. ház. hogy a minisztérium és a küldöttség előtt azon tekinteten kívül, hogy Magyarország erejét lehetőleg kímélje, még más tekintetek is lebegtek : ilyen a méltányosság, ilyen a politikai tekintet is; de főleg azon meggyőződés, hogy szabad nemzet szabad nemzettel egyességet csak ugy köthet, ha nem csupán saját érdekeit tekinti, hanem a másik félnek is minden méltányos igényeit elfogadja és elismeri. E szempontból indult ki a minisztérium, és örömömre szolgál mondhatni, indult ki mind két rész. S ennek következménye az, hogy sikerült egy egyességet létrehozni, melyet elfogadott a két minisztérium, elfogadtatott a két küldöttség : az eredmény a ház asztalán fekszik. Ha elfogadtatik, a monarchiának mindkét része, kétségkívül nagy terheket fog viselni; de ugy hiszszük, e terhek alatt leroskadni egy sem fog. A minisztérium és a küldöttség legjobb lelkiismerettel ajánlják ezen egyezmény elfogadását a méltányosság és politikai tekintet szempontjából, de főleg azért, mert alkalmok volt meggyőződni arról, hogy ennél kevesebb teher