Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-187

CLXXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Deez. 12. 1867.) 69 A két minisztérium, ismerve a terhernek súlyát és az erőnek mértékét, a gyakorlati kivihetőség és méltányosság' alapján egyezkedett, s előttünk fekszik az egyezkedés erdeménye. Jól ismerjük mi, kik az adott súlyos viszonyok közt kedvezőbb eredményt elérhetőnek nem tartunk, s azt elfogadni készek vagyunk, jól ismerjük — mondom — állásunk nehézségeit. A napirenden levő vitában könnyebb a támadás, ha áldozatról van szó, kivált ha ugy állíttatik a kérdés, mintha áldozni vagy nem áldozni csak saját szabad akaratunktól függne; ellenben kényes a védelem, ha legdöntőbb érveinek egy részét a parlamenti ildomosságnak kénytelen feláldozni, és nagy óvatosságot igényel, midőn az, a mi itt nyugtat és csillapít, ott a Lajtán tul bánthat és keseríthet. Mindazonáltal örömest tűrjük e nehézségeket is, mert a nagy egészre, a kiegyezés vég eredményére tekintünk, s ez hazánknak alkotmányos incolumitása és saját önálló háztartása által gyorsan kifejtendő jólléte. Vannak, kik többet vártak és követeltek a kiegyezkedéstől, kik már nem emlékezvén vissza azon nagy sötétségre, melyben reménységünk első mécsét gyújtottuk meg, keveslik a mostani napfényt, mivel az ama 18 évi sürü köd minden foszlányait egyszerre el nem oszlatta; de mi, kik számot vetve a helyzettel s a nemzet jövőjével, azon tiszta és becsületes meggyőződésből, hogy a haza java ugy kívánja, a kiegyezési alapokat őszintén elfogadtuk, férfiúi és képviselői kötelességünknek tartjuk következetesen fejezni be azt, a mitlelkiismeretesen megkezdettünk. {Elénk helyeslés a jobb oldalon) Már pedig az államadóssági kérdés végleges megoldása, az adott ígéretnek becsületes beváltása, az igért segítségnek sikeres kiszolgáltatása azon fő tényezők egyike, mely a mű szerencsés befejezéséhez tartozik. S épen e kérdésben még azon tisztelt tagtársaink közül is, kik a kiegyezés egyéb részéhez nem járultak, egy akarattal csatlakoztak hozzánk, midőn a nemzet nevében azt fogadtuk, miszerint az ország a törvény szabta kötelesség mértékén tul, a méltányosság alapján politikai okokból kész az államadósságok terhének egy részét elvállalni. Minő legyen ezen rész, mik a felajánlás feltételei ? ez most a napi kérdés, s e kérdést oldja meg azon törvényjavaslat s illetőleg miniszteri egyezményt, mely a ház asztalán fekszik. Ez egyezmény szerint Magyarország nem vállal az államadósságból aránylagos hányadot, nem vállal semminemű solidaritást. hanem vállal változatlan aversionalis évi átalányt, mely az egész tehernek egy ötödét, tőkére reducálva a kérdést, 3000 millió tőkéből 600 milliót teszen. Ki merné tagadni, t. képviselőház, hogy ez hatalmas és ijesztő összeg, hogy ez oly liberum oblatum, minő törvénykönyvünkben elő" nem fordul ? De lehet-e jelentéktelen a részteher, ha az öszteher oly óriási, s ha az adománynak czélja segíteni azon testvérnépeken, melyek védelmi szövetségeseink s dus termelésünk mindig biztos és kész vevői, s melyekre a teher négy ötöd része háramlik ? Vannak, a kik azt állítják, gyökeresebb orvoslás, czélszerübb eljárás lett volna, előbb az összterhet leszállítani kamatreductió utján, mivel igy kisebb áldozattal lehetett volna a bajon segíteni. (Halljuk! Halljuk!) De nem is tekintve e drasticus szer politikai, erkölcsi és anyagi hátrányait, melyek bizonyosan a hitelt igénylő ifjú magyar államra is károsan hatottak volna ki, azt kérdem én : minket illethet-e a reductió kezdeményezése és ódiuma, kiket ez államadósságok jogilag nem terhelnek, midőn magok a kötelezettek a reductiót ellenzik? Avatkozhatuuk-e be az adós és hitelező közti viszonyba, mely nem a mi viszonyunk, a nélkül, hogy azon solidaritást vállalnók, melynek bakóiból maga a törvény kiszabadított ? A kormánynak tehát az összes le nem szállított adósságtömeghez kellett mérni Magyarország ajánlatát; s a képviselőház feladata a felett ítélni: vajon képes-e az ország e 30 milliónyi járulékot fizetni, a nélkül, hogy egyéb elutasithatlan rendes szükségeinek fedezésére tehetienné válnék? Azon felvilágosítások és adatok, melyeket pénzügyminiszter ur e ház tagjaival közölt, megnyugtatók, mert arra mutatnak, hogy az ország jelen jövedelme elegendő arra, hogy ugy ezen évi járulék, mint a közös védelmi hányad és egy tisztességes beligazgatás rendes költsége fedeztessék. De a tisztelt bal oldalt e felvilágosítások ki nem elégítik, s némelyek uj, szabatosabb előirányzatot követelnek, némelyek pedig előbb a budgetet akarják megállapítani, s csak a fenmaradó fölösleget az államadósságra felajánlani. De, tisztelt képviselőház, ne ismerjük félre a helyzetet. Itt nem egyoldalú adományról, nem Jókai Mór képviselőtársunk által emiitett albáról, vagyis ismeretlen, s ha az elvet hiven akarjuk alkalmazni, évenkint változó, önkényünktől függő fölöslég megajánlásáról, hanem kétoldalú, határozott változatlan öszszegre alapított alkuról van szó. Midőn F két minisztérium ez alkut megkötötte, első szempontul kellett előtte állani a gyakorlati kivihetőségnek; s e kivihetőséget be is bizonyította a magyar pénzügyminiszter az osztályok előtt; s ha uj előirányzatot kellene adnia, annak eredménye, miután ugyanazon adatokra volna fektetve, lényeges különbséget nem mutatna fel.