Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-185

CLXXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 10. 1867.) 21 kik a lovagiasság és törvényesség oly hű képvise­lői vagyunk, ba e nehéz és súlyos időkben oly ja­vaslattal járultunk volna a másik félhez, ha oly lépésre birtuk volna azt, mely az adott szó szent­ségének megtörését, a nemzet Ígéreteinek be nem váltását, egyenes jogtalanságot involválna? Igen tévednek azok továbbá, kik azt gondolják, hogy a kamatreduetioból reánk tetemes eló'nyök hárul­nának. (Halljuk!) Mert mi volna szükségképem következése az osztrák államadósságok kamatre­ductiójának ? Nem-e a hitelnek hosszas időre áta­lános s kivétel nélküli megszűnése ? nem-e Euró­pa valamennyi pénzembereinek és hatalmasságai­nak ellenünk zudulása ? nem-e a német tartomá­nyok vásárlási képességének — melyre, mint köz­tudomású tény, oly nagyon is szükségünk van — tökéletes lerontása és megsemmisítése ? a legvesze­delmesb krízisek és convulsiok beállása? De végre, tisztelt ház, ha kamatreductioról van szó, akkor azt is szem előtt kell tartani, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatban épugy, mint a birodalmi tanács elé terjesztett törvényjavaslatban — legalább tudtomra — egy szó sincs kamatreduc­tioról befoglalva; tehát ez oly követelés részünkről. mely oly alapra van fektetve, mely teljesen indoko­latlan ; sőt többet mondok, nem csak a reductio nincs kimondva, de egyenesen az egész egyezmény az államhitelezők érdekeinek lehető figyelembe vételére van fektetve. Mire nézve legyen még sza­bad megérintenem , miszerint azok előtt , kik a Bécsben működött országos küldöttség mun­kálatait olvasták, s a jelen egyezmény előzmé­nyeit ismerik, nem titok, hogy reánk magya­rokra nézve a reductio már megtörtént, s hogy ez irányban minden további követelésünknek min­den igazsági alapja hiányzik. Áttérek most az utolsó ellenvetésre, t. i.,hogy mért vállalunk el állandó és változás alá nem eső összeget, és miért nem tartjuk fön magunknak egy később netalán bekövetkezhetendő reductio­ból folyó előnyökben való részesülést. T. ház! ez is egyike azon kérdéseknek, melyek a fenforgó ügy elhatározásával legszorosabb összefüggésben áll­nak: azon kérdés t. L, hogy miért vállalunk el állandó és semmiféle változás alá nem esendő összeget. Ez ellenvetésre nézve első észrevételem az, hog3^ igen csodálkozom, miszerint ezen ellen­vetést épen azon oldalról hallom leginkább hang­sulyoztatni, mely a solidaritasnak látszatát is ha­tározottan elutasítja magától. Nem képezne-e ezen jogfentartás alapot arra nézve, hogy belőle valaki, és pedig igen okszerüleg, a solidaritasnak általunk való elismerését következtethesse ? A kér­dés, nézetem szerint, jogilag és practice ugy áll: vagy elvállalunk semel pro semper egy megha­tározott és állandó járulékot, s megmenekülünk minden további kötelezettség- és felelősségtől; vagy fentartjuk magunknak az egykor bekövet­kezhető reductioból folyó előnyökben való részese­dést, de egyéb tekintetekben is azosztrák államadós­ság minden kötelékei és eventualitásai reánk nézve fenruaradnak. Itt is alkalmazható lévén azon érv, melyet fentebb a reductiora nézve fölállítottam, ehhez a ponthoz többet nem szólok, hanem véle­ményemet e tételre nézve a következőkben fog­lalom össze. Én azon alternatívát választom, melyet a miniszteri javaslat magában foglal. S okaim ezek. Nem tehetni föl okszerüleg, hogy az ausztriai kormány egy tekintélyes mérvű kamat­reductiot vegyen eszközlőbe, miután az adósság két harmad része épen nálok van. Szeretném ismerni azt a minisztert, ki magára vállalná a felelősséget egy ily életbevágó s mélyen ható pénzügyi mü­velet tekintetében, oly időszakban, melylyel mi most szemben állunk. Nem találna-e magában a bi­rodalmi tanácsban, sőt magában a közvéleményben is a legnagyobb ellenzésre? Második okom, hogy a törvényjavaslat e pontját miért fogadom el : hogy én ez állandó és változás alá nem esendő összeget lényegileg aversionalis összegnek tekin­tem, melyet alábbszállítani ugyan nem lehet, de feljebb sem emelhetni, nem is említve azt, hogy a törvényjavaslat egyik pontja egyenesen fön­tartja ránk nézve a lehetőséget, az adóssági terhünktől menekülni is, akkor tudniillik, a mikor azt magunkra nézve legelőnyösbnek s legczél­irányosban eszközölhetőnek találandjuk. Áttérek, tisztelt ház ! előadásom befejezésére. A teher, melyet elvállalunk, igen nagy és súlyos; de tekintetbe véve azon szolgálatokat. melye­ket viszont nyerünk, s melyek mindent, mi e fajra nézve nagy, szent és becses, magokban fog­lalnak; tekintetbe véve azt, hogy áldozatunkkal nem csak magunk érdekében is teszünk, hanem egy roskadozó félben lévő, de nekünk szükséges szövetségtársat a pusztulás örvényétől visszara­gadunk (Zaj), és ez által magunkkal is előnyösb kapcsolatban hozunk ; tekintetbe véve azt, hogyha hazánkat jelentékeny sorscsapások nem érendik, s békés fejlődésünk biztositva leend, az elválla­landó terhet elviselhetendjük: nem lehet az előt­tünk fekvő törvényjavaslatot viszautasitanunk. Tartsuk azt szem előtt, tisztelt ház, hogy itt egy nagy egyezményről, egy századokra kiható kibékülési és kiegyezési műről, mint nagy egész­ről van szó, melyben az államadósságok kérdésé­nek megoldása egy elemet képez. Ne felejtsük azt, hogy ha visszautasítanék, mit a törvényjavas­lat indítványba hoz, koránsenl nyernénk, hanem a további bizonytalanság és eventualitások mar­talékai maradnánk. Ne felejtsük, hogy e kérdés sikeres megoldásától a monarchia sorsa és jövője

Next

/
Oldalképek
Tartalom