Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-185

CLXXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 10. 1867.) 21 kik a lovagiasság és törvényesség oly hű képviselői vagyunk, ba e nehéz és súlyos időkben oly javaslattal járultunk volna a másik félhez, ha oly lépésre birtuk volna azt, mely az adott szó szentségének megtörését, a nemzet Ígéreteinek be nem váltását, egyenes jogtalanságot involválna? Igen tévednek azok továbbá, kik azt gondolják, hogy a kamatreduetioból reánk tetemes eló'nyök hárulnának. (Halljuk!) Mert mi volna szükségképem következése az osztrák államadósságok kamatreductiójának ? Nem-e a hitelnek hosszas időre átalános s kivétel nélküli megszűnése ? nem-e Európa valamennyi pénzembereinek és hatalmasságainak ellenünk zudulása ? nem-e a német tartományok vásárlási képességének — melyre, mint köztudomású tény, oly nagyon is szükségünk van — tökéletes lerontása és megsemmisítése ? a legveszedelmesb krízisek és convulsiok beállása? De végre, tisztelt ház, ha kamatreductioról van szó, akkor azt is szem előtt kell tartani, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatban épugy, mint a birodalmi tanács elé terjesztett törvényjavaslatban — legalább tudtomra — egy szó sincs kamatreductioról befoglalva; tehát ez oly követelés részünkről. mely oly alapra van fektetve, mely teljesen indokolatlan ; sőt többet mondok, nem csak a reductio nincs kimondva, de egyenesen az egész egyezmény az államhitelezők érdekeinek lehető figyelembe vételére van fektetve. Mire nézve legyen még szabad megérintenem , miszerint azok előtt , kik a Bécsben működött országos küldöttség munkálatait olvasták, s a jelen egyezmény előzményeit ismerik, nem titok, hogy reánk magyarokra nézve a reductio már megtörtént, s hogy ez irányban minden további követelésünknek minden igazsági alapja hiányzik. Áttérek most az utolsó ellenvetésre, t. i.,hogy mért vállalunk el állandó és változás alá nem eső összeget, és miért nem tartjuk fön magunknak egy később netalán bekövetkezhetendő reductioból folyó előnyökben való részesülést. T. ház! ez is egyike azon kérdéseknek, melyek a fenforgó ügy elhatározásával legszorosabb összefüggésben állnak: azon kérdés t. L, hogy miért vállalunk el állandó és semmiféle változás alá nem esendő összeget. Ez ellenvetésre nézve első észrevételem az, hog3^ igen csodálkozom, miszerint ezen ellenvetést épen azon oldalról hallom leginkább hangsulyoztatni, mely a solidaritasnak látszatát is határozottan elutasítja magától. Nem képezne-e ezen jogfentartás alapot arra nézve, hogy belőle valaki, és pedig igen okszerüleg, a solidaritasnak általunk való elismerését következtethesse ? A kérdés, nézetem szerint, jogilag és practice ugy áll: vagy elvállalunk semel pro semper egy meghatározott és állandó járulékot, s megmenekülünk minden további kötelezettség- és felelősségtől; vagy fentartjuk magunknak az egykor bekövetkezhető reductioból folyó előnyökben való részesedést, de egyéb tekintetekben is azosztrák államadósság minden kötelékei és eventualitásai reánk nézve fenruaradnak. Itt is alkalmazható lévén azon érv, melyet fentebb a reductiora nézve fölállítottam, ehhez a ponthoz többet nem szólok, hanem véleményemet e tételre nézve a következőkben foglalom össze. Én azon alternatívát választom, melyet a miniszteri javaslat magában foglal. S okaim ezek. Nem tehetni föl okszerüleg, hogy az ausztriai kormány egy tekintélyes mérvű kamatreductiot vegyen eszközlőbe, miután az adósság két harmad része épen nálok van. Szeretném ismerni azt a minisztert, ki magára vállalná a felelősséget egy ily életbevágó s mélyen ható pénzügyi müvelet tekintetében, oly időszakban, melylyel mi most szemben állunk. Nem találna-e magában a birodalmi tanácsban, sőt magában a közvéleményben is a legnagyobb ellenzésre? Második okom, hogy a törvényjavaslat e pontját miért fogadom el : hogy én ez állandó és változás alá nem esendő összeget lényegileg aversionalis összegnek tekintem, melyet alábbszállítani ugyan nem lehet, de feljebb sem emelhetni, nem is említve azt, hogy a törvényjavaslat egyik pontja egyenesen föntartja ránk nézve a lehetőséget, az adóssági terhünktől menekülni is, akkor tudniillik, a mikor azt magunkra nézve legelőnyösbnek s legczélirányosban eszközölhetőnek találandjuk. Áttérek, tisztelt ház ! előadásom befejezésére. A teher, melyet elvállalunk, igen nagy és súlyos; de tekintetbe véve azon szolgálatokat. melyeket viszont nyerünk, s melyek mindent, mi e fajra nézve nagy, szent és becses, magokban foglalnak; tekintetbe véve azt, hogy áldozatunkkal nem csak magunk érdekében is teszünk, hanem egy roskadozó félben lévő, de nekünk szükséges szövetségtársat a pusztulás örvényétől visszaragadunk (Zaj), és ez által magunkkal is előnyösb kapcsolatban hozunk ; tekintetbe véve azt, hogyha hazánkat jelentékeny sorscsapások nem érendik, s békés fejlődésünk biztositva leend, az elvállalandó terhet elviselhetendjük: nem lehet az előttünk fekvő törvényjavaslatot viszautasitanunk. Tartsuk azt szem előtt, tisztelt ház, hogy itt egy nagy egyezményről, egy századokra kiható kibékülési és kiegyezési műről, mint nagy egészről van szó, melyben az államadósságok kérdésének megoldása egy elemet képez. Ne felejtsük azt, hogy ha visszautasítanék, mit a törvényjavaslat indítványba hoz, koránsenl nyernénk, hanem a további bizonytalanság és eventualitások martalékai maradnánk. Ne felejtsük, hogy e kérdés sikeres megoldásától a monarchia sorsa és jövője