Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-185

CLXXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 10. 1867.) 19 nagynak, igen nagynak találom, de elviselhetetlennek, elbirhatlannak neín tartom: nem tartom pedig azért, mert ismerve fiatal, életerős népek gyors fejlődési képességét, azon erős hitet táplálom lelkemben, hogy a visszanyert önkormányzat, szabadság és önrendelkezési jog a társadalmi és országos háztartásban rövididő múlva vissza fogja pótolni nem csak azt, mit most magunkra vállalunk, de azt is, mit 18 szomorú év alatt elvesztettünk. (Helye."lés a jobb oldalon.) Nem vonom kétségbe, t. képviselőház , hogy azon nagy morális nyomás, mely a teher elvállalásának természetes következménye lesz, a mi erőnknek, ipari és gazdasági képességeinknek sokkal nagyobb mérvű fokozását fogja szükségessé tenni; de tudom azt is, s e tekintetben a világ történelme is mellettem tanúskodik, hogy igazán életre való népek nagy események alatt meggörbedhetnek, de nem buknak el; sőt legtöbb esetben csak még edződnek és erősbülnek is. Igénytelen meggyőződésem az, t. ház, hogy e kérdésnek sikeres megoldása nem csak egy nagy politikai és finanezialis momentum, hanem egy hozzánk intézett hangosan szóló gondviselési intés is arra nézve, hogy közgazdaságunk eddigi hiányos rendszerét átalakítsuk, aristokratikus iparellenes institutioinkkal és traditioinkkal szakítsunk, azon nehézkes, és monoton formaságokból, melyekben iparunk forgalmunk, és productionk sinylik, kibontakozzunk, és kettőzött szorgalommal és munkássággal, erélylyel és hitelt gerjesztő magatartással, törhetlen munkássság- és buzgalommal iparkodjuk megszerezni hazánknak mind azon nagy közgazdasági feltételeket, melyek nélkül a mai időben culturai állam nem létezhetik ; és hogy ne feledjük különösen azt, hogy azon népek, melyek munkássággal és takarékossággal a modern műveltség és közgazdaság vívmányait megszerezni, magoknál meghonosítani , azoknak eszközeivel és segédszereivel bánni nem tudnak, az előbbre haladott népek által irgalmatlanul elsodortatnak, és hogy — legyen bár a legszebb politikai alkotmányuk, méltóztassanak meghinni — a világ históriája felettök napirendre tér át. A mi az előttünk fekvő törvényjavaslat ezen szakaszát illeti, bátorkodom még néhány észrevételt ide csatolni. Először azt, hogy azon sommá, melyet ezentúl összesen véve, országos belköltségeinken kivül, fizetni fogunk, 57 egész 59 millióra fog menni, tehát összesen véve csak 3, 4 millióval leszen több, mint a mennyivel e tekintetben eddig járultunk ezen költségekhez. Másodszor azt, hogy a vámszövetség és a vele összefüggésben álló többi institutiok igen nagy és figyelemre méltó anyagi ellenszolgáltatást is adnak. Ne feledjük továbbá azt, hogy egyezményről, alkudozásokról van szó, a hol mindegyik fél súlyosan érzi a magára vállalt feltételeket, de mindenik előnyöket is szerez és biztosit magának. Végtére lehet-e gondolni, t. ház! hogyha Magyarország eddig egészen önálló tökélyesen független status lett volna, hogy államadósságaink nemvolnának ? Én, t. ház, azttudom,hogy a 18—19. század államrendszerében az önálló állami existentia és szereplés igen nagy és nehéz anyagi áldozatok és erőfeszítés árán vásárolható meg, és hogy igen tévedne az, a ki azt hinné, hogy Magyarország ezen nagy törvénye alól az emberiség fejlődésének magát kivonhatta volna. Nem tudok megválni e ponttól, t. ház! a nélkül, hogy elvállalandó tehernek sokak által exorbitans az nagynak tartott mérvére nézve még egy észrevételt ne koczkáztassak: és ez az, hogy én egyikéből azon gyönyörű irálylyal szerkesztett leveleknek, melyekkel Kossuth Lajos legújabban az országban oly nagy figyelmet gerjesztett, igen jelentékeny tanúságot merítettem. Azt t. i,, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatban inditványba hozott adóssági járulék 50 % -el kisebb, mint a mennyit Kossuth Lajos szerint a kiegyezés keresztülvitele ránk kényszeritend. Azt mondja t. i. Kossuth Deák Ferenczhez intézett levelében, hogy 1000 és néhány száz milliót kell Magyarországnak elvállalni. E számítást véve alapul, az összes osztrák államadósságnak 33 százalékát képezné a mi járulékunk, holott a törvényjavaslatban foglalt elv szerint elvállalandó terhünk csak 20 percentet, vagyis 13-aí kevesebbet teend. Áttérek a harmadik kérdésre. (Zaj. Halljuk!) tudniillik a harmadik kérdésre, mely a körül forog, hogy miért nem utasítja vissza az előttünk fekvő törvényjavaslat határozottabb formában a solidaritas elvét és eünekkövetkezéseit? T. ház! bár mi scrupulosus szemmel vizsgáljam is az előttünk fekvő törvényjavaslatot, a solidaritas elvét benne határozottam kifejezve sehol sem találom. Nincs ugyanis sehol mondva, hogy Magyarország elvállalandó járulékán tul más állandó és további kölcsönös kötelezettségi közösséget feltételező kapcsolatban marad az államadósság tekintetében a monarchia másik részével. Nincs sehol kimondva, hogy közös kezelés, számvitel és ellenérzés állapitatik meg ; nincs kimondva az arány, a mi szintén egy üttességre mutatna ; hanem ki van mondva egy állandó és nem változható sommá, mi nézetem szerint a solidaritast bizonyosan nem involválja. Tisza Kálmán t. képviselőtársunk ez állitá! saim ellenében egy pár igen figyelemre méltó megjegyzést tett. Az t. i. először, hogy a törvény' javaslatban előforduló egy millió is világos tanu! sága a solidaritas elve elismerésének. Erre feleletem ez: azon egy millió nem a solidaritas tekin3*