Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-185

CLXXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 10. 1867.) 15 államadósságok fedezésére. Erre nézve két ut van előttünk, hogy a birodalom magán segithessen. Az egyik az, szállittassék le a hadsereg, legyen minden ember katona, védje hazáját. Én részemről meg vagyok győződve, hogy azt a nemzetet, mely másnak jogait elvenni nem akarja, de azt, a mi tulajdona, vitézül védelmezni mindig kész, egyhamar más nemzet nem fogja megtámadni. Szerveztessék a honvédelem — Angliának, Amerikának, a világ két legnagyobb hatalmasságának összevéve nincs annyi katonája, mint Ausztriának — és ismétlem , szálb'tassék le a hadsereg. De mind ehhez más is kívántatik : vonassanak el a 100 ezerekre menő nyugdijak azon dicső honnaktói, kik hazájokat elárulták. E két rendbeli megtakarítások által mind saját szükségletünket el fogjuk látni, mind azt, a mit az államadósságokból most ránk vetni szándékolnak, valószínűleg meg fogjuk bírni. Ha ez nem tetszik, vagy ha mostani idő nem látszik alkalmasnak a hadsereg leszállítására, akkor szállítsa le a lajtántuli nép a maga adósságát az illető mértékre a kamatreductioval vagy más módon : akkor ez által rajtok és rajtunk is segítve lesz. Ha valamely túlterhelt hajó sülyedésnek indul, az okos és előre látó hajós a tengerbe hányja annak felesleges terhét; ha azt nem teszi, a hajó elsülyed. De van még két roppant horderejű érv, mely szükségessé teszi, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatra ne szavazzunk. Egyik, uraim, a solidaritas, melyet abban a törvényjavaslatban látok; másik az adósságok megoszthatlansága. Ily bizonytalan quota mellett, ily bizonytalan terhet jó szántómból soha sem fog-ok magamra vállalni. Csak egy kérdést teszek a t. háznak, de arra határozott feleletet kérek: ha, t. ház, a lombard-velenczei királyság elvesztése előtt történt volna meg ezen egyesség, kérdem, hogy az arra esett, és visszamaradt adósságból részünk volna-e, és minő arányban ? A másik kérdés megforditva az, ha ezen egyesség után valami oly véletlen szerencsétlenség történnék, a mit magam saját érdekében nem kívánhatok, hogy ha t. i. ezen egyesség megkötése után az osztrák birodalomnak valamely tartománya ismét elfoglaltatnék : méltóztassanak megmondani, hogy ennek viszamaradó terheiben fogunk-e részesülni vagy nem, ezen törvényjavaslat szerint? (Fölkiáltások: Nem!) Ugy hiszem, nehéz lesz rá felelni. Az is mondatott, t. ház, magasabb szempontok parancsolják azt, hogy minden áron kiegyezzünk, hogy szabadokká levén, elérhessük azon Eldórádót, azon paradicsomot, melyet előre reménylünk. Azt hiszem, t. ház, ezen törvényjavaslattal azon paradicsomot, a hol ezer vagy két ezer millió államadósság rongyos köntösben őrt áll ezen szegény nemzet üres tarisznyával elérni soha nem fogja. Isten megmutatta Mózesnek az ígéret földét; de azt hiszem, hogy a mi Mózeseink, tisztelt kormányunk velünk együtt ez Ígéret földét, csak sok ezer mértföldről fogják nézni, de se mi, se maradékaink abba bejutni nem fognak. Van-e magasabb szempont, mint maga a haza jólléte és fölvirágzása? Azt hiszem, magasabb szempont nem lehet előttünk: előbb kell a hazát fölvirágoztatni, s azután adósságokat vállalni; és ha való azon remény, hogy az adósságok elvállalása után sokkal gazdagabbak leszünk, a hitelezők is sokkal biztosabbak lesznek, hogy pénzöket megkapják, mint most. Épen azért nem áll cultusminiszter urnák nyilatkozata, hogy később segitsünk magunkon. Érre csak azt mondhatom, t. ház. hogy mit szólanánk azon orvoshoz, ki,midőn saját gyermeke veszél}

T

es betegségben fekszik, a szomszédhoz sietne a kinek baja gyógyithatlan, és csodálkoznék azon, midőn vissza jöttében gyermekét halva találja? Mit mondanánk továbbá azon együgyű emberről, ki, midőn háza kigyuladt és egyetlen dézsa vizével, mely birtokában van, ahelyett, hogy a magáét eloltaná, a szomszédénak már félig leégett házára önteué vizét ? Bámulnom kell, mily könnyen feled a magyar ember. Csak alig egy éve. midőn átalános volt azon nézet.hogy Magyarország többé azon roppant terhet.melyet reá az adók rónak, elbírni nem képes: és imé most az már eszünkbe sem jut, sőtmost már álmodozunk fölvirágozásról, mások adósságának fizetéséről, mikor már arról vagyunk meggyőződve, hogy nem csak a jövedelem elfogyott, hanem már maga a tőke is fogyóban, és majd csaknem fölemésztve van. Azt is mondja a cultuszminister úr, hogy Ausztriával szorosabb viszonyban szövetkeznünk mulhatlan. Megengedem; e részben ellent nem mondok , daczára annak , hogy , megvallom, a 340 éves történelmet nem felejtettem el, és most is azt vagyok hajlandó hinni, hogy Ausztria hagyományos politikájától elállni jövőre sem fog. Nem szólok a mostani uralkodóról: mert meg vagyok győződve, hogy esküjét megszegni nem fogja ; de emberek vagyunk, a kormányok és uralkodók elmúlnak; de a nemzetek megmaradnak. Mind a mellett osztom a nézetet, hogy igenis Ausztriával nekünk majdnem ugy szólva élnünk, halnunk kell; de én Ausztriával azon szövetséget óhajtom, melyet köt egy szabad nemzet más szabad nemzettel, mert én Ausztriának Mazeppája lenni nem akarok. T. cultusminiszter úr remek szavakkal, magasztos költői lelkesedéssel emelte a népek egyetlen kincsét, a szabadságot. Hivatkozott azon hajdan kopár, most már zöldelő sziget lakóira, Angliára, kik most már az egész világnak majdnem leghatalmasabb népévé váltak; hivatkozott tul a tengeren egy hatalmas, dicső államra, az éjszak-