Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.
Ülésnapok - 1865-192
196 CXCIL ORSZÁGOS ÜLÉS. (Deez. 17. 1867.) hosszú évek során át kétfélekép is egyedáruskodott hazánk földjén, és nem csak lehetlenité nálunk az ipar fejlődését, de még a kezdetben meglévőt is megrontá és uj vállalatok keletkezését lehetlenité. Magyarországban gyönyörű volt a birkatenyésztés és gazdag a gyapjutermelés. Nem tudakolhatám még ki, hogy jelenleg miként áll. Noha félek, hogy inkább hanyatlott a 18 év alatt, mint gyarapodott. De a magyar juhgazdák nem adhatók el másnak a gyapjút, mint osztrák iparosnak , mert oly nagy volt a kiviteli vám, hogy a külföldi vagyis angol, franczia, belga gyámok már azért sem concurralhatott az osztrákkal, mert még a transport, a fuvar, és más egyéb üzleti költségek is nsgy hátrányunkra váltak. (Helyeslés a bal oldalon, mozgás a jobbon.) Figyelmeztetem Trefort Ágoston barátomat, hogy intse nyugalomra saját oldalát, és tanítsa őt, mert ugy látszik , annak több szüksége van rá, mint nekünk innen. (Heves dlenrnondás a jobb oldalon, zaj. Elnök csenget) Elég az hozzá, hogy a belga, angol vagy franczia gyáros, kinek megapadt azon forrása, honnét szerzé és vásárolta a szükséges nyers produetumokat, midőn kényszerítve volt, hogy Magyarország piaczait is felkeresse, mivel hátrányára voltak már magok a roppant transportköltségek is, másrészt 50 — 60 forint kiviteli vám volt egy mázsa gyapjúra róva, (Zajos ellenmondás a jobb oldalon) ezen roppant nagy (Felkiáltások : Nem áll!) Jó, tehát legyen 40 ft, vagy bárcsak 10 frt; még ez is roppant előnyt biztosított az osztrák vásárlóknak a külföldiek felett: és így azon sajnos eset állott elő. hogy külföldi kereskedő igen ritkán bátorkodott országunkat meglátogatni, és inkább Ausztráliából hozatá szükségleteit. És ha még hozzá gondoljuk a borra, nyers bőrre, dohányra vetett vámokat: világos lesz előttünk, hogy a magyar vásárt a szó szoros értelmében monopolizálta az osztrák gyáros. (Zajos ellenmondás jobbról.) A magyar olcsón adá termékeit, drágán vásárlá iparszükségleteit. T. ház! Azon időszakban — 1841 ben — itt Budapesten székelt egy más bizottság is, a büntető törvényjavaslat kidolgozására kiküldött országgyűlési bizottság. Deák Ferencz hazánkfiának, kit akkor a „Pesti Hirlap" szerkesztője Washingtonnak és ország bölcsének nevezett, (Elénk felkiáltások a középen ; Most is az! Zaj. Halljuk !) Deák Ferencz hazánkfiának akkor az ifjúság fáklyás zenével tisztelgett. Az angol királynő vendéglőnek a kishid-utczára szolgáló erkélyén állott ő, midőn válaszát monda a tisztelgők felköí.zöntésére. (Zaj.) Soha nem felejtem el akkor mondotta jeles szavait. (Helyeslés.) Élénk izgalom volt akkor az országban. Az osztrák kormány, mely addig Argus-szemekkel őrzé és vas kezekkel igázá a sajtót, engedélyt ada Landerernek egy politikai lap kiadására. Felszabadító nem csekély részben a sajtót. Ugyanazon Metternich-féle kormányzat, mely csak pár nappal előbb Kossuthot erőszakosan bezáratta csupán azért, mert egy irott és alig egy-kétszáz példányban körzött lapot szerkeszte, és ebben a törvényhatósági történeteket közié, mondom, ugyanazon Metternich-féle kormányzat a börtönből kiszabadult Kossuthnak megengedte, hogy a felvilágosodás, a szabadság leghatalmasabb terjesztőjét, fegyverét, a sajtót használhassa, kezelhesse, Kossuthnak megengedé a „Pesti Hirlap" szerkesztőségét, és oly szabad mozgást hagya nékie, mint eddigelé soha senkinek. Komoly gyanúsítások kerengtek akkor ezen transactiók iránt; megtámadták minden oldalról Kossuthot. És csak is mikor Deák ! Ferencz emiitett hatalmas beszédében kimondta i határozottan, hogy Kossuth helyesen és jól cselekszik, hogy semmi ok az aggodalomra, nincs helye a bizalmatlanságnak, és kemény szavakkal elitélte a kaján gyanuskodást; nyeré meg a „Pesti Hirlap" az összes szabadelvű pártnak osztatlan istápolását. Az emiitett ünnepély alkalmával én és néhány szegény halász legény polgártársam szintén ott állottunk a tömegben, ott állott Salamon Lajos képviselőtársam. Azt súgtuk mi egymásnak, felséges mindaz, mit Metternich és az osztrák kormány ajándékoza, hogy hirdetni engedi a belreform, a népnek igazságváltatás szükségét, hogy megtámad minden visszaélést, mindent rosznak állit, mi Magyarországban létezik. De azt láttuk, hogy midőn a kérdések eldöntésre kerültek, a megyék közgyűlésein a kormány hivatalnokai, a főispánok, a püspökök ellenkezőt cselekedtek és megbuktatni iparkodtak minden oly indítványt, mely a „Pesti Hirlap" által hirdetett eszmék megtestesitését czélozá. Ez már nekünk sehogy sem tetszhetek. Mi tehát néhányán, kik már ezelőtt pár éven át hasonló irányt követtünk a megyékben, összeállottunk . .. (Jobb oldalról fölkiállások : A dologra !) Kérem, nagyhamar vissza fogok térni a dologra. Még erélyesebben folytattuk a radicalreform izgatását. Madarász József barátom is egyike volt azoknak, kikigy éreztek, cselekedtek. Mikor a Pesti Hirlap azttanitá: „örökváltság,* mi az úrbér megszüntetését követeltük. Mikor a Pesti Hirlap a háziadó elvállalását ajánlá, mi a közterhek közös viselését sürgetők. Szóval, túlhajtottunk még rajta is, nyíltan arra törekedtünk, mi 1848 tavaszán törvénynyé lett. Mi nem hajtottunk Széchenyi István nagy hazánkfia akkori szavaira, mert ugy hittük, hogy az okos több hasznot huz ellenségeiből, mint a bolond barátaiból. Mi nem löktük el a j kést, és nem is ragadtuk azt meg élénél, hanem nyelénél.
