Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.
Ülésnapok - 1865-192
CXCII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz, 17. 1867.) 191 ribb összehívás, nem mint máskor, novemberre, vagy decemberre, hanem már Szent Mihály napjára, mi okon, mi vezérgondolatból történt? — kétségtelen, hogy a fógondolat az volt a kormány részéről — mely nézet részben a nemzetével is találkozott — hogy budget nélkül ne kelljen átmenni az uj esztendőbe, hogy az ismeretes kapcsolatos három törvényjavaslat kellő időben tárgy altathatván, valahára megérjük azon örömteljes napot, hogy az első feudget-et itt a ház asztalára letéve lássuk, és a legnevezetesebb kérdések felett kellő időben és kellő módon tanácskozhassunk. Hová jutnánk, ha e három törvényjavaslat felett végezni még most sem bírnánk, ha még előbb enquéte-t hivatnánk egybe? Bizonyosan oda, hogy rászoritnók a kormányt, hogy a most három hónapra kért indemnityt, mielőtt meg tárgyalnék is a beadott törvényjavaslatot , holnap már hat hónapra kérje a*háztól — a mitől pedig Isten őrizzen! Ilyen az az egy-két nap, mit a tisztelt ellenzék mond. Kérdem, midőn már ennyire mentünk, midőn a közösügyi törvény meghozatott, midőn a tárgyalások e hármas törvényjavaslat felett végokhoz közelednek, most kelljen-e, most lehessen-e megszakítanunk a fonalat? szabad-e bizonytalan időre elodázni a legfontosb dolgokat? Nekünk, uraim, nincs időnk sokat késedelmeznünk: hosszú volt a mulasztás, ránk nőttek a teendők. Megvirrad: dolgozzunk, s haladjunk azon az utón, a melyen lehetséges, a mely, mint tapasztaljuk, kedvező eredményre fog vezetni, mely nekünk erős, biztos alapot szolgáltat, melyen tovább küzdve idővel eljuthatunk oda, hová mi az ellenzékkel együtt mindnyáján törekszünk, t. i. a teljes szabad alkotmányos függetlenségre. En az előttünk fekvő törvényjavaslatot a részletes tárg3 T alás alapjául elfogadom. (Elénk helyeslés a jobb oldalon.) Várady János: Tisztelt ház! Minden nemzet, hogy más nemzettel szerződést, egyességet köthessen, kell, hogy önálló és független legyen. A magyar nemzet ezen önállóságát, függetlenségét én az előterjesztett törvényjavaslatban látom letéve, s annak egész szívből örülök: mert ezt önállóságunk és függetlenségünk egyik jelenségének látom. Midőn nemzetek egymással önállóan kötnek szerződéseket, vesznek és adnak'kölcsön engedményeket, s az ily kölcsönös engedmények teszik a szerződések alapját, jogainknak s viszont kötelezettségeinknek alapját. Az 1867. XII. t. czikk 91. §. már törvényes utasítást ad az országgyűlésnek mindazon teendőkre nézve, melyeket a vám^s kereskedelmi dolgokban a külföld irányában elfogadandőnak és jónak talál azt, t. i., hogy azon kereskedelmi és vámszerződések, a melyek Ausztria részéről a külfölddel létesíttettek, azok Magyarországot is kötelezik. Ezekre nézve a jövőben teljes befolyásunk s hozzájárulásunk vau fentartva, s azt hiszem, hogy ez ismét egy uf tanúsága önállóságunknak, függetlenségünknek s nemzeti anyagi jóllétünkre vonatkozó hathatós befolyásunknak. Az 1867. XII. törvényczikköO, 59 és 60. §-a meghatározza azon szabályokat, a melyek szerint nemzetközi vám- és kereskedelmi szerződéseket köthetünk, elvállalhatunk. A társ nemzetekkel, t. i. őfelsége örökös tartományainak népeivel, ezekre nézve ismét a nevezett törvényben irány van adva; de ha nem volna is, öntudatunk, ösztönünk vezet rá, miszerint ezekkel a legnagyobb érdekek fölött ugy intézkedjünk, ugy szerződjünk, hogy az ő és a mi érdekünk is kiegyenlíthessenek. Pedig, t. ház, hogy ha tekintjük a százados törvényeket, a melyek minket és a mi kereskedelmünket lezárva tartották, és ha tekintjük, figyelembe veszszíik azon indokokat, azon eszközöket, a melyekkel letartattak : valóban ezen alkalomnak lehetetlen, hogy ne örüljünk. Én üdvözlöm a kereskedelmi miniszter ur ezen törvényjavaslatát különösen két szempontból: először azon szempontból, hogy a nemzet önálló működését ezen téren is az előterjesztett törvényjavaslatban teljesen fentartva s megóva látom; másodszor üdvözlöm azon szempontból, mert kiválóan igyekezett ez által azon akadályokat elhárítani, a mely akadályok századokon át terheltek minket, t. i. a Magyarország és az örökös tartományok közti vámsorompókat megszüntetni, melyek többé ezen szerződés létre jötte után és annak tartama alatt fen nem állhatnak. Én. tisztelt ház, ezen törvényjavaslathoz csak átalános szempontból akarok szólani, s ezen átalános szempontok közt legfőbb azoknak nézete, kik talán ezen kérdést részletek szempontjából bizonyos szakértő, tanácskozás elé kívánják terjeszteni. Megvallom ezt nem tartom se czélszerünek se szükségesnek: nem tartom pedig szükségesnek azért, mert a helyzet és az 1867. XII. törvényczikk 67. §. szerint a nélkül is kényszerítve vagyunk ezen évben ugy elfogadni a fenálló kereskedelmi és vámszabályzatot, a mint az jelenleg fenáll, mert azt rögtön megszüntetni nem lehet; fen van azonban tartva nekünk és tehetségünkben áll, hogy minden alkalommal, midőn azoknak megváltoztatása szükséges és czélszerü, az illető kormány és minisztérium e részben az intézkedéseket megteheti. De fölöslegesnek is tartom másodszor, t. ház, mert oly kérdések, melyek inkább a vámkérdést tárgyazzák, azt vélem, hogy oly közös érdeküek már most köztünk és ő felsége többi országai közt, miszerint kell, hogy mindkettőnek jóllétére szolgáljanak. És végre nem tartom szükségesnek azért sem, mert ezek oly pontjaira vonat-