Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-189

CLXXXIX. OKSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 14 1867.) 141 menyek nem mutatkozhattak. Hol voltak akkor, hol voltak például, a krimi háború éveiben, a hason tüneménye k ? hol volt azon pezsgő élet az ipar, a vállalkozás terén ? Nem voltak sehol. Miért? Mert nem volt hit, nem volt remény a jövőhöz, nem ovit meg a szabadságnak éltető lehe. (Élénk helyeslés.) S ha igy, , ugy a tételt meg is fordíthatjuk : miére szemlélhetők ma azon tünemények ? Mert megvan a szabadság emelő hatása, megvan a hit a jövő iránt. Ha csak beszélni kell, akkor könnyű a szót kimondani; de ha tenni, ha értékünket kell elhelyezni, ugy nem csaljuk magunkat, teszünk ugy a mint gondolkodunk, a mint meggyőződésünk biztat vagy csüggeszt. (Elénk helyeslés.) De legyen elég, szemben a nézettel, mely véli, hogy a szőnyegen levő törvényjavaslatot tárgyalás alá venni ez úttal nem lehet. Legyen szabad áttérnem a tisztelt indítványozó urnák azon másik tételére, mely igénytelen véleményem szerint teljesen praejudical annak, a melyet kifejtett halasztást szorgalmazó indítványának indokolásában. E tétel így hangzik : „Amint ezen törvényjavaslat szerkesztve van, meggyőződésem szerint ád az annyit, a mennyi nem elég, és ád annyit, a mennyi sok." Ha a t. képviselő ur az általa kívánt hivatalos, részletes és okadatolt adatok hiányában az államadósságok terhéből elvállalható összeg mennyisége iránt tisztába jőni valóban nem bír, ugyanazon téren kellett volna maradnia, a melyen véli őt állani Detrich barátunk, mondván, hogy Tisza Kálmán indítványa mit sem utasit el, nem utasítja el még a törvényjavaslatban foglalt összeget se, hanem egyszerűen adatokat kér, világosságot keres. Hogy ez nem ugy van, arról az általam épen idézett tétel meggyőzheti tisztelt barátomat, azon sajátságos baleset tudatára költvén, hogy Tisza Kálmánt akkor és abban pártolta, a mikor és miben nem értette. {Elénk helyeslés és derültség.) így fogta ezt föl t. barátom, Ghyczy Kálmán is, mondván, hogy azon indítványnak czélja a vállalandó tehernek alábbszállitása, tehát nem pusztán világosságkeresés. Az indítvány hát nem maradt meg a látszó objectivitásnál. Ha az alapot keressük, a melyen Tisza Kálmán ur, idézett tételét, az általa szükségeseknek mondott adatok hiányában is, fölállíthatni vélte, és pedig nem csak hitének, hanem meggyőződésének eredménye gyanánt : ugy nem találunk mást, mint az illető pénzügyminisztereknek alkudozás alatt s a múltnak alapján tett s a közvetlen következő évre több milliónyi deficitet jelző nyilatkozatát. A mondottak után nem szükség mutogatnom, hogy ez gyenge alap: gyenge már azért is, mert alkudozás közben történtek az alapul vett nyilatkozatok, melynek hatása alól pedig, tisztelet becsület az őszinteségnek, bárki is alig vonhatja ki magát. Szóljanak a tények. Azon miniszter ur, ki kilátásba helyezte azon sok milliónyi deficitet, a birodalmi tanácsban ma már azt mondja, j hogy ez évi maradékból 80 milliót visz át a jövő í évre, és hogy egyéb segédeszközök is állnak renI delkezésére ; a birodalmi tanács pénzügyi előadója pedig még inkább rózsaszinben látja a dolgokat, íme a különbség az alkudozás alatt s után között. (Elénk helyeslés.) Az alap hát gyenge. Pedig sokat fektetett rá. Erre fektette jelesen azon állítást, hogy a bajon segíteni mi más mód sem vala, mint a terhek átvállalása előtt azoknak oly fokra alábbszálíitását eszközölni, ha másként nem lehet, kamatreductio által is, hogy "elvállalván mi azokból mindazt, a mit elbírunk, ő felsége többi országai és tartományai a többit elviselni képesek legyenek. Elfogadtatása esetére e tanács oly heroicus műtétre vinne, melylyel megismerkedni nagyon jő lesz, mielőtt hozzá csatlakoznánk. Ha tudjuk, hogy az illető pénzügyminiszterek kijelentésének alapján Tisza Kálmán által valószínűnek mondott hiány alig marad alul az 50 millión, s ha tudjuk, hogy ennek elenyésztetése egy milliárdnyi tőkének semmisítésével járna : el fogunk ijedni, elgondolván azon katastrophát, melyet annyi értéknek rögtön semmivé tétele maga után vonna. Hiszi-e Tisza Kálmán ur, hogy a katastropha ki nem hatna olyakra is, kiknek semmi állampapirosuk sincsen, de összeköttetésben állanak azok birtokosaival? És magok ez állampapírbirtokosok is vajon különbség nélkül azok közé tartoznak-e, akik az államkölcsönöket öntudatosan a népek szabadsága ellen adták, sőt ellenkezőleg, nincs-e azok között száz meg ezer árva, kiknek értéke hibájok nélkül lett fektetve állampapirokba ? {Élénk helyeslés.) Az alapítványokról nem is szólok, a melyeknek pedig egy tetemes részben megsemmisítésével közvetlenül magát sebezné az állam. Oly dolgok ezek, tisztelt ház. melyeket ismételni se tartok feleslegnek, s melyeknek tovább fejtegetésébe bocsátkozni csak azért nem fogok, mivel maga monda a tisztelt indítványozó ur, hogy az általa ajánlott mód hátrányait ismeri, tudja, hogy csak a legnagyobb szükség esetében szabad alkalmazni. De vajon egészen bizonyos-e, hogy itt van már a legnagyobb szükség esete? Én nem hiszem. Nem hiszem azt egyfelől azért, mert a máimondottaknál fogva meg vagyok győződve afelől, hogy mi el fogjuk viselhetni a tehernek azon részét, a melynek átvállalásáról szólunk. Ha ezt nem hinném, kétségbe esném nemzetemnek jövendője felett, meg levén győződve arról, hogy oly