Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-189

136 CLXXXIX.ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz 14. 1867.) tekintetben socialis szempontból 1847 óta roppant előlépés történt. Töitént ez voltaképen azonban 1848-ban, csak hogy hasznát legnagyobb részben most is érezzük. De máskép áll^a dolog hazánk po­litikai függetlenségére nézve. És itt ismét tökéle­tesen igazat adok t. barátom Bónis Sámuelnek, ha azt mondta, a mit a t. cultuszminiszter ur is idézni méltóztatott, hogy e tekintetben veszítettünk. Igaz, hogy valamint egyesek társulhatnak, ugy szövetkezhetnek egymással az államok is, szö­vetkezhetnek bizonyos időre, szövetkezhetnek bi­zonyos czélokra, és szövetkezhetnek állandóan és egész átalánosságban. De igaz az is, hogy ha két állam szövetkezett valamely dolgokra nézve, olyformán, hogy azon dolgokra nézve saját körében egymagában többé nem, csak társával együtt intézkedhetik: ha igy szövetkezett, akkor azon ügyekre nézve egymaga többé nem független, habár ketten együtt függetlenek is. Men­tül több, mentül fontosabb tárgyakra nézve tör­tént a szövetkezés, annál szűkebb körbe szorul az ily államoknak saját függetlenségük. Es a mely állam legfontosabb államügyeit, mint a külügy, hadügy, pénzügy, teszi a szövetség tárgyaivá: annak függetlensége nem állami függetlenség többé, ha­nem csak autonómia. Es én azt mondom, hogy azon kérdés, a melyet mint a függetlenség megítélésére nézve fontosat igen tisztelt barátom felhozni mél­tóztatott , hogy az emiitett ügyekre nézve a szö­vetkezett államok közül egyforma jogot bir-e mind­egyik, vagy egyik kevesebbet bir mint a másik: az nem a függetlenség kérdése, hanem a coordina­tio vagy a subordinatio felett dönt. (Helyeslés a bal oldalon.) Ily előzményt multunkból felhozni nem lehet. A^alóban kár őseink nyugalmát hábor­gatni azzal, mintha ok ezt tették volna. Kerestek természetesen támaszt oly dynastia vagy oly ki­rály választása által, ki más országok fölött is ural­kodott; de példát arra nem mutathat senki törvé­nyeinkben, hogy ezen czélból a nemzet beleegye­zett volna, hogy legfontosabb teendői felett ő ma­ga és fejedelme együtt [ne határozhasson: most pedig ily szövetségre léptünk, és ennélfogva Bó­nis Sámuel barátomnak igaza volt, ha azt mondotta, hogy függetlenség szempontjából vesztettünk. Igaza van t. barátomnak abban, hogy az alkot­mány garantiájacsak magában a nemzetben lehet, és hogy e garantia abban áll, ha bizalommal ra­gaszkodik törvényei szentségeihez, ha szívóssággal védi azokat; de fájdalom, épen ezen tulajdonokban látszunk megfogyatkozottaknak, különben sok nem történt volna, mi legújabb időben történt. Abban is egyetértek — hogy még egyszer hi­vatkozzam nevére — Bónis Sámuel barátommal — ha ugyan jól értettem szavait — hogy bár helyes vagy helytelen legyen ezen törvény, mely alkot­tatott, mint törvényt meg fogom tartani, sőt arra fogok ügyelni, hogy mások által is megtartassék. De fentartom magam részére is azon jogot, melyet minden polgára hazánknak bir minden törvény irányában: hogy mihelyt a perez kedvezőnek lát­szik, alkotmányos utón annak megváltoztatására törekedjem. Megtartok, és megtartani óhajtok min­den törvényt; és épen ez egyik indoka annak, hogy a tárgyalás alatt levő javaslat ellen szavazok: mert az szerintem nem tartja meg a törvényt, nem vévén figyelembe, mennyit szabad adni, vagy is mennyit bírunk meg. Ezek után, bár annak semmi fontossága nincs, de magából következik, hogy én e jelen helyzet­tel, az alappal, melyen állunk, megelégedett nem lehetek. Nem azért vagyok elégületlen, hogy a mi­niszterek mit tettek vagy nem tettek, de ellenke­zőleg azért, mert meg vagy ok győződve arról, hogy az alap roszasága oka annak, hogy többet nem te­hettek ; elégületlen vagyok azért, mert ha valami­kor bekövetkeznék azon időpont, hogy a jelen mi­nisztérium kisebbségben maradna, és — miképerre készségét ismételve kijelentette — parlamenti meg­győződésénél fogva leköszönne, nem látok biztosíté­kot az iránt, hogy ez esetben oly minisztérium kö­vetkeznék, milyent az uj többség kivan, és hogy ezen minisztérium érvényesíteni tudná az uj többség kivánságát. A mely országban pedig e fölött csak kétség is támadhat, az biztositott parlamenti alkot­mánynyal nem bír. {Zaj. Helyeslés a bal oldalon?) Mindezek daczára, t. ház, nem tartom helyes­nek azt mondani, hogy mindent elvesztettünk : nem tartom helyesnek, mert ez nem igaz. Ha sokkivánni való van is, hasokkal elégületlen vagyok is, nem ta­gadhatom, hogy sok becses jognak is vagyunk bir­tokában. Én épen oly hibának tartom mondani, hogy mindent megnyertünk, mint azt, hogy mindent elvesztettünk: az egyik erőnk megzsibbasztásához, a másik vagy a szilaj kétségbeesés karjába vagy a hallgatag megadáshoz vezet; én pedig ré­szemről egyiket sem óhajtom. Nem tartom helyes­nek kimondani, hogy mindent elvesztettünk, azért sem , mert, hogy mindent elvesztettünk volna, azért sem igaz, mert soha, a miénknél százszor roszabb körülmények közt is, egy nemzet, melynek fiai szi­vében a szabadság szeretete él, mindent el nem veszthet. A szabadság szeretete századokon keresz­tül megtartott bennünket: ettől várom én most is helyzetünk javulását. Bocsánatot kérek, t. ház, e kitérésekért; a tárgyhoz visszatérek s egyszerűen és ismételten ajánlom indítványomat figyelmébe. (Elénk helyeslés a bal oldalon.) Elnök: Minthogy a fönforgó törvényjavaslat ! átalános tárgyalása feletti vita egészben még be-

Next

/
Oldalképek
Tartalom