Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-189

130 CLXXXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 14. 1867.) van-e az egész világ történetében egy ily eset, hogy nemzet nemzeti önállásának biztositékai föl­adásával önmaga létének más országba beillesz­tésével, még mások által a nemzet ellenében alkot­mányos önállásának is megsemmisítése végett tett, összehalmozott terheket is elfogadott volna? Ha ily esetet nem birnak önök felmutatni, akkor nem fogják tagadhatni azt sem, hogy ez rend­kívüli esemény; rendkívüli eseményeknél pedig nem tagadhatják meg önök a polgárisult Európa haladásának azon követelmét, hogy ily esetekben hivatkozás történjék a népszavazásra: önmagára a népre. Az mondatott, hogy ez jus majestatieum reservatum (fentartott fenségi jog): talán azt is hozzátették: regium (királyi). De engedje meg a t. ház, hogy én, ki minden jogot törvényeinkben körülirva látok, és az alkotmányos fejedelemnek csak azon jogát ismerem el, melyet a törvény rendel: e jogot reservatum iusnak (fentartott jog­nak) tekintem, de nemzetem részére. Es, uraim! csak magamról Ítélhetek, önök szintén csak önmagukról. Én nem érzem magamat hivatva, magamra vállalni a felelősség terhét, de nem érzem magamat jogosítva sem, határozni e kérdésben : mert, mint érintem, ez nem csak köz­jogi, de magánjogi kérdés, a magán tulajdonra szavazandó teher, s én nem érzem magamat jogo­sitva ilyent nemzetem bármely tagjára reá sza­vazni. És mert magamat nem érzem erre jogosí­tottnak, nem tartom önöket se egyenkint, se a képviselőházat arra jogosítottnak, hogy gyakorol­ják azt, mit nemzetem fentartott jogának ismerek, s mert a jogot az osztrák államadósság elvállalá­sára nézve, mint képviselőtől önmagamtól meg­tagadom, megkell azt tagadnom a képviselőháztól is. Jól tudom, uraim, hogy a képviselőház tehet, mit bölcs belátása szerint a haza javára üdvösnek talál; de azt nem fogják tagadhatni, hogy a nem­zet közvéleménye ellenére netalán keletkezett tör­vény se helyes , se jogos nem lehet , mert helyes és jogos oly törvényeket hozni, melyek a népet, nemzetet megnyugtatják. Ha önök azt hiszik, — pedig azt hiszik, — hogy a haza többségét, közvéleményét képezik, mutassák meg önök: hiszen az átalános szavaztatás által csak azt érnék el, megmutathatnák, hogy én kisebbségben vagyok; és akkor meg- fogok önök előtt hajolni. (A szélső balon helyeslés.) Ha pedig azt hiszik, hogy e törvényjavaslat népszavazás alá bocsáttatván, csakugyan kisebbségben maradna a képviselőház, s én lennék többségben : akkor azt mondom, hogy a nemzet közvéleménye ellenében törvényeket hozni, oly törvényeket alkotni, me­lyek a magánjogot is megtámadják, a képviselők jogosítva nem lehetnek. Akár mit mondanak önök, hogy Ausztria minő erős, és ezért áldoznak önök : az ily törvény­javaslatok Isaszeget és Nagy-Sarlót aligha, hanem valószínűleg ismét Sadovát és Königgratzet terem­tenek elő: mert, uraim, ne ámítsák önök magokat Ausztria erejével. Ausztria gyengébb ma — hiszen Kautz Gyula képviselőtársam monda, hogy vég pusztulástól kell megmenteni — Ausztria betegebb, miüt a szul­tán portája. {Igaz! balfelöl.) Igen! 1848-ban, mi­dőn Magyarország, mely ellen az osztrák hatalom minden fogyvereit felhasználván, mégis Magyar­ország hős honvédserege megtörte Ausztria had­erejét, akkor, uraim, e tény letépte azon álczát az osztrák hatalmáról, hogy az a legrendezettebb katonai hatalom Európában, és akkor, uraim, Ma­gyarország tökéletes kibékítése és kiengesztelése nélkül Ausztriának azon álláspontja, hogy ő tehe­tetlen, Európa előtt bebizonyult ténynyé vált. Uraim! bevégzem most már beszédemet és indokolásomat, és bevégezem azt ismét a jobb ol­dal egyik kitűnő tagjának, Somssich Pál t. képvi­selőtársamnak ugyan már érintett könyvének idézésével. Azt mondja t. képviselőtársam azon könyvéhez irt élőbeszédében : „A férfit jó és bal­sorsban mindig ugyanazon egy szerep illeti tisz­telettel. Neki nem szabad kétségbe esni a sors csapásai alatt, nem elbizakodni a szerencse szárny­csattogásai közt. Szent feladata mindenkor ugyan­az marad, gondos munkássággal fentartani az ősök hagyományát és gyarapodva vagy legalább megóva adni azt át az utókornak." Már most kér­dem a törvényjavaslatot előterjesztő kormánytól és a törvényjavaslatot pártoló többségtől, ugyan­ezen három rendbeli, egymást összesen illető közös arány, államadósság, vám- és kereskedelmi szer­ződés által miként tartották fen gondos munkás­sággal az ősök hagyományait, mikép adják által az utókornak gyarapodva vagy legalább megóva ezen ősök hagyományait, melyeket, ugy hiszem, önöknek a Bethlenek és Bocskayak adtak által? Vagy ha nem azok az önök ősei, mondják meg, kik azon ősök, a kik a delegátiós, paritásos és közös­ügyesműveiket önökre reá hagyták? És ha önök meg nem tudják nevezni azon ősöket, akkor meg fogják önök engedni, hogy önök jobb oldalának legje­lesebb egyik szónokának ama szavait idézve, ezt mondjam: „Istenemre ezt cselekszem én, cselek­szem azt, a mit ő a férfiút egyedül tisztelettel megillető szerepnek jelölt ki már 1851-ben; cse­lekszem azt, hogy ha nem gyarapithatom, leg­alább megóva óhajtom átadni őseink szent hagyo­mányát, 1848-czal is biztositottMagyarország önálló állami életét, a sarjadzó utókornak." Uraim! ma sem egyéb a mi küzdelmünk, mint azon százados és véres nagy küzdelem folv-

Next

/
Oldalképek
Tartalom