Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-189

128 CLXXXIX. OESZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 14. 1867.) madjátok, mert ez nem csak köz, de magánjogi kérdés is, hogy a midőn a nemzet védelmi harczára kiadott s a nemzet országgyűlése által megszavazott 62 millióra még csak nem is figyeltek, akkor ezer és pár száz milliót akartok megszavazni azon osztrák adóssághoz járulás által, a mely adósságtétel alkotmányunk s önállásunk megsemmisítésére irányoztatott." (Helyeslés a bal oldalon.) Uraim, azon 7 évi időszak alatt, amelyben a zsarnok hatalma, jog és igazság ellenére, csak azért, mert hazám önálló állami életét, mint képviselő és lehet mint iró védelmeztem, de soha tényleg semmi más hivatalban nem működtem hazánk önvédelmi harcza előtt, midőn 7 évig embertelenül letartóztatott oly embertelenül — legyen itt megörökitve — oly helyen tartva, mely majdnem gyilkossággal ugyanazonos, hogy minden másodnap ruhámon s testemen a penész fél ujnyira állott meg; és ily börtönében tartott 4—5 évig, hogy betegségben szenvedve, abból hí ne épülhessek: akkor volt módom eszmélni a népek nyomoráról, munkásságáról, a népek nyomorának enyhítéséről. És én e letartóztatási éveket felhasználtam az e feletti észlelésre. Láttam, mint izzad és fárad, mint említem, a nép, és mivel gyermekkorom óta, megismerni nyomoraikat, többnyire közöttük éltem, látám, miként örült, midőn beteg gyermeke s családjának betege már a halál révén állt, és imádkozott Istenhez, hogy vegye magához, mert látva azt, minő nyomorra van teremtve, a rothadt Európában az önkény hatalma alatt, önként megnyugodott legkedvesebbjeinek halálában azért, mert övéinek ez által vélte könnyebbülését, tudta a nyomorúságtól megmenekvését. Láttam azután a szerencsés születés és az államhivatalnokok henye hivalkodását. Láttam, le a világ teremtésétől egészen hozzánk, hogy midőn a polgári erény- és szabadságért küzdők győzelmének élete csak is napoké, éveké volt, kevés kivétellel, akkor az érdek és a zsarnokság élete századoké vala. Akkor, uraim ! midőn ez észlelések folytán majdnem megfagyott agyam és összeszorult szivem, azt is kérdem önmagamtól, ha ez igy volt, igy van, igy lesz-e az örökre? és midőn múló pillanatokban kétely szállván meg lelkemet, ama megborzasztó tényre gondoltam, nem lesz-e jövőre is igy ? s ka ez igy lenne, azt kérdem: nem jobb-e szunnyadni hagyni az ébredő emberiséget, hogy soha fel ne ébredhessen nyomorának öntudatára ?s nem jobb-e az érdek emberének azon sorsa, hogy a kinálkozó pamlag kényelmét elfoglalja? Ezeket észlelve, uraim, midőn kiléptem börtönömből, és megnéztem Amerikát, a szabadság és nagyság hazáját, és midőn láttam, hogy nem a kormányok, de az emberbaráti intézmények majdnem minden nyomorra vigaszt, minden fájdalomra irta társadalmi utón szereznek: különben is soha kétségbe nem esett szivem a felől biztosított engem, s azt sugallá nekem: el kell jönni a népszabadság és a nemzetek jólléte idejének. (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Tisztelt ház! azt mondja nekem öntudatom most már ezek után, hogy az az önök politikája, mely a kormány törvényjavaslata által hazánk állami életét és a nemzet jóllétét, akaratjok ellenére bár, de mégsem mi siti, önmagával hordja ön alapjok, kiindulási pontjok megsemmisítésének gyümölcsét is: hordja azért, mert össze van kötve az osztrák kormánynak régibb politikájával, a mely hazánk anyagi jóllétét mindenkor tönkre tenni iparkodott; össze van kötve az osztrák politikának azon fonák nemzetgazdasági rendszerével, mely egyik tartományt kiterméketlenit a másik kedveért, mert fél, hogy az igaz örökösök eljővén, tőle igaz öröküket visszakövetelik. A népek terheinek nem kiegyenlítése, hanem a népek terheinek kénytelen sulyosbitása önök politikájában az, ami önök kiindulási pontját megsemmisíti. Jól tudom én, uraim, hogy a különböző kiindulási pont, különböző politikát követel, és lássák önök, én megismerem, hogy én e tekintetben előny ösebb helyzetben vagyok önök politikájánál. Az én kiindulási pontom őseink szent hagyományaként a personál-unio mellett az 1848-czal biztosított önálló Magyarország. Utam e czélhoz és Buda-Pestre visz. Az én czélom tehát és az országút, őseim hagyományaként ismert czél és oly ismert ut, mely be van szegélyezve az önvédelem, az alkotmányos szabadság harczában elesett e hazának minden gyermekei sírjaival, és hazámnak hű és legkisebb gyermeke is, miután majdnem homlokomra van vésve a czél, Magyarország független állami élete, habár Belizár sorsára jutnék is, útba tudna engemet igazítani, mert mindenki tudja, hogy én mindent hazámnak és szivének, Buda-Pestnek áldozhatok. Nem igy önök: önök kiindulási pontja és politikája az osztrák birodalomé, s legyen az bár legkevesebb, a mit önök odavinni akarnak, mégis valamit kénytelenek önök oda vinni, kénytelenek áldozni mind az osztrák birodalomnak, mind annak fővárosának Bécsnek. És a míg én szivemet őseink hagyományainak előmozdítására szentelem, s az ehhez vezető ut a magyar lábaknak is eddigelé egyedül ismeretes ut: önök politikája és útja a magyar sziveknek és a magyar lábaknak, legalább őseink százados hagyományaként, eddigelé annyira ismeretlen és annyira járatlan, hogy e czél felé önök sziveinek hánykódásait, és ez utón lábaiknak tántorgásait lehetetlen magyar szivem