Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-188

CLXXXVIIL ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz.13. 1867.) 99 tosan nyughassanak. (Helyeslés a jobb oldalon.) Előttünk vannak az alapkövek, melyeket le kell tenni, hogy reájok tovább bizton építhessünk; de mindenekelőtt az akadályokat el kell hárítanunk; de ez mind csak szorgalom és kitartás által sikerülhet. Mert, uraim, nincs varázsvessző, nincs talizmán, mely egy érintéssel a szabadságot körünkbe levarázsolhatná. Hallottam azt 1848-ban a pozsonyi országgyűlésen, hogy alkotmányos szabadságot biztosító szöveget három nap alatt lehet irni. Lehet irni három nap alatt, elég hiányosan; de, mint a szomorú tapasztalás megmutatta, azt a gyakorlati életbe három nap alatt átvinni nem lehet. {Zajos helyeslés.) És valamint a kis mustár, az evangélium szavai szerint, lassankint fejlődve nőhet nagy fává, melyen az ég madarai megpihennek, ugy a szabadság kifejlődésére is idő kivántatik. Két feltétele van minden emberi műnek : idő és tér. A tér megnyilt előttünk; hogy a kellő idő mienk legyen, részint a szerencsétől függ, részint a magunk óvatosságától. Én óhajtom, hogy ezen óvatosságról soha meg ne feledkezzünk, s hogy e téren az óvatosság mellett még határozott egyetértéssel is működjünk. Két utón lehet Magyarország függetlenségét kivívni: egyik Ausztria beleegyezésével, békés uton;a másik más utón, Ausztria beleegyezése nélkül. Békés utón — hivatkozom mindazokra, kik a bécsi értekezleten jelen voltak — van-e, lehet-e reményünk, hogy Ausztria beleegyezzék, beleegyezhessék Magyarország által nyújtandó csekélyebb áldozatokba ? Én legalább nem hiszem: nem csak azért, mert nem akarják, hanem azért, mert nem is akarhatják: mert kevesebb segedelem nyújtása mellett pusztulásuk bizonyos lenne. Békés utón tehát jobb sikert nem reménylek. Lássuk a másik utat. A másik út, nem is tekintve azt, hogy annak követése már magában számtalan áldozat- s költségbe kerülne, kimenetelében vagy szerencsétlen, vagy szerencsés lehet. Ha szerencsés, és egy európai békekötés vagy európai conferentía fogná Magyarország függetlenségét elismerni és decretálni: hiheti-e valaki, hogy ezen terhek alól ez esetben is menekülhetnénk, hogy az európai érdekek nem fogják-e akkor is megkivánni, hogy e terheknek azon részét, mely, mint ők hiszik, minket illet, mi is viseljük? Én részemről nem hiszem, és alig hiheti valaki, ki elismeri, hogy história est magistra vitae, ki tudja, hogy ily esetekben Európaszerte divatozó szokás a terület és népesség mennyiségét megszámítani s ezek aránya szerint vetni ki az ilynemű terheket; és akkor méltán félek, hogy ezen arány reánk nézve sokkal súlyosabb lesz. (Élénk helyeslés a középen.) Ha, pedig szerencsétlen lenne a kimenetel, akkor kérdem én, t. ház, ki fogja az ily szerencsétlen kísérlet költségeit fizetni ? kiket fog illetni azon számtalan áldozat, melyet egy ^szerencsétlen háború okvetlen reánk bozand ? kit fognak illetni egy talán megint 18 éves provisorium költségei és azon öszszegek, melyeket elnyomásunkra ismét fordítani fognának? és mindenekfölött kit fog illetni a felelősség terhe, ha ezen convulsiók folytán Magyarországnak jövője, sőt maga léte is veszélyeztetnék ? (Elénk helyeslés a középen.) Azzal végzem beszédemet, a mivel kezdettem: én ez áldozatokat, e terheket nem kicsinylem, sőt igenis súlyosaknak tartom ; de kénytelenségből — mert politikai tekintetek parancsolják — fájó kebellel, szomorúan, de azon meggyőződéssel fogadom el azokat, hogy ezek oly feltételei jövőnknek, melyek nélkül annak alapját letenni és biztosítani képesek nem lehetünk. Ezért és csak is ezért tehát pártolom a törvényjavaslatot, (Zajos tetszés és éljenzés.) Román Sándor : T. ház! Már többször megtörtént, hogy oly körülmények között voltam, hogy a megvitatott tárgyak eldöntése alkalmával szavazatomat nem adhattam. A jelen tárgyalás alatti törvényjavaslat is azok egyike. Ezen országgyűlési ülésszak folyama alatt felmerültek olyan körülmények, reám nézve kellemetlenek, a melyek azon meggyőződést érlelték meg bennem, hogy kötelességemnek érezzem mind j a t. képviselőház, mind pedig küldőim, s különösen j nemzetem iránti kötelességemnek tekintsem, ma; gam tartását jelen felszólalásom által indokolni. Erre pedig alkalmat adott nekem közelebbről az igen tisztelt cultusminiszter urnák keddi beszédében tett allusiója. Figyelemmel kisértem azon ; ékes beszédet, a melylyel a t. cultusminiszter ur a | törvényjavaslatot az ellenzéknek pártolásra ajánI lotta. Kitűnő szellemi s költői tehetségének egész ' erejével s a frásisok nagy halmazával, ugy tetszett j nekem, hogy azok között — legalább pythiai hang1 lejtéséből ugy következtettem —hogy legnagyobb súlyt azon argumentumra fektetett, mely nem csak ! a kül, hanem az e hazában már jelenleg is fenyegető veszélyre vonatkozott, s ezen argumentumba ! még a philologiát is bele vegyítette. Magam isfogI lalkozom a philologiával; de mégis nem ez az oka, hogy a t. cultusminiszter ur szavainak horderejét | felfogtam, hanem az, hogy igen szabatosan fejezte ki magát. T. képviselőház! megtörtént már többször e házban, hogy a hányszor fontosabb kérdések fordultak elő, ugyanannyiszor a nemzetiségi kérdés ! argumentumnak használtatott, hogy pressiot gyakoroljanak bizonyos részre. En ezen eljárást fel nem foghatom, nem foghatom fel pedig egy oly országban, a mely kiválólag polyglot, vagyis sok