Képviselőházi napló, 1865. V. kötet • 1867. szeptember 30–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-183
CLXXX11I. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 7. 1867.) 331 eszközölni, ha máskép nem lehet, kamatreductio által is, hogy elvállalván mi azokból mindazt, a mit megbírunk, ö felsége többi országai és tartományai a többit elviselni képesek legyenek. (Élénk helyeslés a bal oldalon.) Ismerem, t. ház, e mód hátrányait. Tudom, hogy csak a legnagyobb szükség esetében szabad alkalmazni; tudom az érveket, melyeket ellene fel szoktak hozni. De engedje meg a t. ház, hogy nem vitatva most azon nagy fontosságú kérdést, vajon lehet-e jogosan kívánni a szabadságukat visszanyert nemzetektől, hogy az elnyomatásuk ideje alatt tudtuk és beleegyezésük nélkül, elnyomatásuk czéljából felhalmozott államadósságok miatt tönkre tegyék hosszú időre, talán örökre, anyagi jóllétöket, csak azért, hogy azok, kik e kölcsönöket öntudatosan a népek szabadsága ellen adták, onnan kárt ne szenvedjenek; nem vitatva azon kérdést, helyes politika-e a népektől, mindannyiszor magokra vállalni a terheket, melyeket az absolut hatalom elnyomatásukra felhalmozott: most ez alkalommal csak azt jegyzem meg, hogy mind erkölcsi, mind anyagi tekintetben helyesebb lett volna a terhek leszállítását azok átvállalása előtt eszközölni. Ha azon terhek, mielőtt magunkra vállaljuk, leszállittatnak, a felelősség a kötelezettségek meg nem tartásáért és az abból eredő károkért illette volna azokat, kik felhalmozták a terheket; mig most, miután a kötelezettségeket egyfelől ő felsége többi országainak népei és másfelől mi átvállaltuk — ha bekövetkezik azon időpont, melytől igen félek, de mely, meg vagyok győződve, be fog következni v azon időpont, midőn az átvállalt kötelezettségeknek megfelelni nem fogunk tudni — a kötelezettségek nem teljesítéséért erkölcsileg és anyagilag mi leszünk felelősek. (Ugy van! Élénk helyeslís a bal oldalon. Mozgás a jobb oldalon.) Első esetben ugy állottunk volna, mint a kik a terhek nagyságát komolyan mérlegeljük, számot vetünk erőnkkel, felajánljuk teljes erőnket, hogy azzal a kötelezettségeknek teljes mértékben eleget tegyünk; de miután látjuk, hogy a terhek erőnket felülmúlják, ezt őszintén elismerjük, és csak annyit vállalunkát, a mennyinek meg birunk felelni. (Ménk helyeslés a bal oldalon.) Ugy állottunk volna,mint lelkiismeretes és számítani tudó nemzet. Mig, ha a kötelezettségek nem teljesiése későbben következik be: vagy azt fogják tartani rólunk, hogy ámitani akartunk; vagy azt, hogy könnyelműek vagyunk : olyanok tehát, kik hitelt semmi esetre sem érdemelnek. (Ugyvan! a baloldalon.) Áttérve második czélomra, mely szerint azt tartom, hogy e törvényjavaslatot részletes vita alá venni most nem lehet, ennek indokolása igen egyszerű, és én ép ugy, mint minden más alkalommal, midőn a kiegyezkedés folytán követett eljárás iránt rosszalásomat kimondottam, kimondottam egyszersmind azt is — nem akarván csupán phrasisokkal élni — mely utat tartok én követendőnek: ép ugy itt is bátorkodom előadni, mit tartanék helyes eljárásnak. (Halljuk !) A törvény azt mondja, annyit vállalhatunk el, a mennyit megbírunk. Igen, de azt, mennyit birunk meg, nem az által tudjuk meg, ha megvizsgáljuk, mennyi az államadósság összes terhe, hanem megtudjuk az által, ha pontosan számot vetünk országunk lehető jövedelmével, számot vetünk szükséges, ugy közösügyi, mint országos kiadásaival, és ezen szükséges kiadásokat azon lehető bevételekből levonjuk: mert ezen levonás után ott maradt összeg fogja megmutatni, mennyi az, a mit az államadósság terhéhez felajánlhatunk, mert többet annál felajánlanunk nem lehet. (Helyeslés a bal oldalon.) En, t. ház, meg vagyok győződve, hogy ha nem tekintve azt, hogy az adó ma már oly nagy hazánkban — mikép ezt a t. pénzügyminiszter úr, igaz, régebben, oly remekül előadta (Derültség)—hogy azt csak a tőke rovására vagyunk képesek fizetni; ha nem tekintve azt, mely roppant befektetésekre volna hazánk anyagi és szellemi érdekében szükségünk ; ha nem tekintve is azt, hogy ha a befektetéseket kölcsönök vagy kamatbiztosítások utján fogjuk eszközölni, habár magamjis arról vagyok meggyőződve, hogy ezen befektetések későbbi időkben többszörösen ki fogják magokat fizetni, de kezdetben kiadásainkat tetemesen fogják növelni; ha mindezt nem tekintve, felajánljuk az államadósságok terhére mindazt, mi lehető jövedelmeinkből rendes kiadásaink levonása után fenmarad : ha ezt teszszük, és habár ezen összeg meggyőződésem szerint sokkal csekélyebb, mint a mi most ajánltatik : azt fogják mondhatni, hogy könnyelműen bántunk hazánk vagyonával; de azt mondhatni, hogy a politikai tekinteteket, a méltányosságot nem vettük figyelembe, az igazságnak még csak látszatával sem fogják. Épen azért, t. képviselőház, indítványozom annak kimondását: „A képviselőház addig, mig a magyar korona országainak remélhető állambevételeiről s előre látható ugy, közösügyi, mint saját állami kiadásairól,hivatalos, részletes és okadatolt kimutatásfolytán magának biztos tudomást nem szerzett,az államadósságok után elvállalandó évi járulék nienynyisége fölött nem határozhatván, a szőnyegen levő törvényjavaslat részletes tárgyalásába jelenleg nem bocsátkozik, hanem oda utasítja a minisztériumot, hogy a föntemlitett kimutatást mielőbb terjeszsze be." (Helyeslés balfelöl.) Meglehet, t. ház, azt fogják némelyek mondani, hogy én ez által nem akarok egyebet, mint a nagyfontosságú kérdés megoldásását elhalasztani. Én részemről ezt határozottan visszautasítom; sőt egyéni nézetem alapján magamra vonatkozólag bátran 42*