Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-110

74 CX. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 26. 1867.) okoskodom, akár hogy gondolkozom, én nem találok egyéneket és nem találok népeket, nemzeteket—önállókat—Ausztriában, az örökös tartományokban, kiknek Magyarországnak kezet nyújtani, kikkel szövetkezni, frigyet kötni lehetne, vagy előnyös volna. (Derültség.) Ehhez képest az ilyen szövetséget, t. ház, én megvallom, ha lehetőség volna, ha megkötni képes volnék, akkor sem akarnám megkötni, (Derültség) mert nekünk nem hasznunkra, Magyarországnak nem állami jólléte gyarapodására, nem biztosítására, nem felvirágoztatására, hanem ennek inkább hátrányára, kárára, romlására szolgálna. így állván a dolog, t. képviselőház , én megvallom , hogy szövetkezni velők nem tudhatván, cserébe nem adom ősi ezredéves alkotmányunkat, mely alkotmánynak alapkövei, fundamentumai a 67-es bizottság többségének javaslatában meg vannak támadva . .. Nem mondom, roszakaratból, ezt nem teszem föl, hanem meglehet, hogy talán figyelmetlenségből (Zaj és derültség) , mert talán nem voltak az illetők, midőn készítették , törvényeink minden szavára elegendő figyelemmel, vagy meglehet, hogy más valamely optimista érzelem birta reá, (Derültség) hogy ily javaslatot terjesztenek elénk; de lehetett talán egyéb okuk is: talán, hogy az ország köztudomására jővén, közvélemény fejlődjék, és megtudják, vajon tetszik-e vagy nem , hogy azután a közvéleménynek és nemzetnek óhajtása és akarata mehessen törvénybe, midőn a törvényhozás azon állásba jut, hogy alkothassa maga törvényeit. (Halljuk!) T. ház! Ezeket előre bocsátva, (Zajos derültség. Felkiáltások: Elég volna már !) bátor vagyok azon szerény egyéni meggyőződésemet, véleményemet, melyet gondolkozásom nyomán magamban megérleltem, kimondani. (Halljuk!) Én óhajtom, hogy Magyarország királya hatalmas legyen, (Éljen!) habár a multaknak fájó emléke igen sok honfi kebelében még most is él, mert akárki mit mond, de feledni teljesen lehetetlenség ; mégis én, valamint magamban elfojtom, úgy másokban is •elfojtatni óhajtom azokat, és hiszem is, hogy a nemzet minden fia el fogja fojtani kebelében—azon föltétel alatt, (Halljuk!) hogy Magyarországnak alkotmánya nem úgy szürcsölve , nem úgy cseppenkint adogatva be, (Derültség) mint a hogy most vétetik kisérletbe,hanem (Felkiáltások: Pinczeszámra! Zajos derültség) egész terjedelemben, tényleg helyreállittassék — de csak ezután : mivel a törvényhozás egyetértése nélkül a fenálló törvényeket csak egy betűben is (Derültség) megváltoztatni önmaga iránti vétek és bün. Ha tehát minden törvényeink teljesen, egyet sem véve ki közülök, visszaállittattak: akkor esküdjék meg rajok a fejedelem, koronázzuk meg ó't, és megkoronázván, elég módja lesz annak előterjeszteni a királyi előtérj esztvényeket; és hahogy törvényeink közül akármelyik módosítást igényel, módosítsuk azután. Koronáztassa tehát meg ennek végbevitelével magát, jöjjön állandóan lakni Budára, és igy elhagyva a vészt árasztó régi hagyományos osztrák beolvasztási politikát, legyen valódi alkotmányos magyar király: ez esetben bizonyos lehet abban , hogy királyi trónja, fénye és hatalma megőrzéséért, megvédéséért, minden igaz honfi a múlt idők kinzó szenvedéseinek emlékét, a közjó érdekéből, keblében elfojtandja, s életét, vagyonát érette minden körülmények között föláldozandván, földi jóllétét és tekintélylyel párosítandó boldogságát biztositandja. Ezekben pontosúlván tehát hitem és meggyőződésem, én a 67-es bizottság többségének javaslatát egyszerűen félreteendőnek vélem, és a kisebbségét az alkotmány helyreállítása és a koronázás megtörténte után tárgyaltatni kívánom; most pedig a külön indítvány elfogadására szavazok. (Éljenzés bal felöl.) Tóth Vilmos jegyző: Gál János! Gál János: Az óra azt mutatja, t. képviselők, hogy az ülés vége felé közeledik, a figyelem és béketűrés már majdnem egészen kimerülvék; nem ereszkedem tehát egyes gondolatok, érvek és mondatok czáfolatába, melyek az ellenvóleményüek részéről a 67-es bizottság többségének javaslata ellen fölhozatnak. Átalános vezéreszmékre, átalálános állitmányokra igyekszem azokat öszpontositani, és úgy fogom megtenni megjegyzéseimet. Azon érvek, melyek

#

az ellenzék részéről fölhozattak, átalában két osztályba, sorozhatok, a mennyiben t. i. rész szerint azon javaslat czélszerüségét,részszerintMagy arország állami létével és alkotmánya alapelveivel való összeférhetőségét kívánták kétségbe hozni. Az első rendbeliek, t. i. a czélszerüség ellen fölhozattak közül egyik átalános eszme az, mikép Magyarország valamint a múltban,úgy jelenleg is bir annyi erővel, és oly körülmények közé van helyezve, hogy állami létét saját önmagára minden más segítség nélkül fentarthatja. Szép ábránd, szép és nemes ecsettel színeit képe a gerjengő képzeletnek, de a melyet, fájdalom, a rideg valóság se a múltban, se a jelenben nem tár föl előttünk. A valóság a múltban az, hogy babái- hazánk saját területéhez képest mindig birt elég erővel magát hasonló körülmények közti ellenekkel szemben fentartani, de oly erők merültek föl, melyek ellen előbb hol itt, hol ott szomszédainál kénytelen volt segélyt keresni. Utóbb a legválságosabb időben a Habsburg háznak a magyar királyságra emelésével nyugat segélyét remélhetővé, és midőn annak hatalma Németország fölött hanyatlani, ellenben 2-dik és 3-dik Ferdinánd korában saját örö-