Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-109

46 CIX. OBSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 23. 1867.) se ignorálni. se fölmondani, se megszakasz- ] tani nem lehet. Debreczen városa igen érdemes képviselője, Tisza Kálmán úr, igen bölcsen emlékeztetett minket arra, hogy Magyarország és Ausztria közt függetlenségünk megsértéséből folyvást bajok és küzdelmek merültek föl a lefolyt három század alatt, s igen helyesen figyelmeztetett bennünket arra, hogy Magyarországnak szebb jövője ezen kö- j zös ügyek kérdésének szerencsés megoldásától \ fögg. Én mindkét észrevételt szivem mélyéből osztom; de a t. képviselő úr s az én nézetem közt azon, lényeges különbség van, hogy ő a bajnak elhárítását és Magyarország szebb jövőjét a kisebbség véleményében keresi, én pedig ezen bajok elhárítását és Magyarország jobb jövőjét a többség javaslatában keresem, s ebben föl is találom. Ha a históriát és a magyar jogkönyvek lapjait kutatjuk, azon meggyőződésre jutunk, hogy ezen bajoknak és küzdelmeknek oka és eredeti kútfeje nem más volt, mint az, hogy a közös viszonyok és ügyek eddig meghatározva és formulázva nem lévén, miután a Lajtán tul az absolut hatalom uralkodott, a közös viszonyokból eredő ügyek iránt Magyarország irányában szintén absolut hatalommal igyekezett eljárni, a mint a Lajtán túl. Erős hitem és meggyőződésem az, t. képviselőház ! hogy ha ezen baj orvosolva, és a bajnak oka elhárítva nem lesz, Magyarország soha sem lesz olyan állapotban, hogy alkotmányát békeségben fejleszthesse, biztosithassa és élvezhesse. (Helyeslés a középen.) Mert megújulnak mindazon bajok és küzdelmek, melyek 300 év alatt fönforogtak Ausztria és Magyarország közt; megújul azon beolvasztási politika, mely miatt Magyarországot folytonos ostromállapotban kellett tartani, mely miatt Magyarország minden áldott földje és jó népe daczára sem virágozhatott; de a birodalom is gyönge maradt, mert hogy a belbékét föntarthassa, se ereje, se ideje nem maradott, hogy kifelé hatalmát öregbíthette, és Európában azon politikai állást elfoglalhatta volna, mely őt kedvező helyzeténél fogva megillette. (Helyeslés a középen.) Egyik igen érdemes képviselőtársunk azt monda, hogy Magyarországra nézve a szövetség Ausztriával veszélyes. Ha t. képviselőtársam az egyesülés alatt absorptiot értett, akkor vele tökéletesen egyetértek; ezt azonban, ha átolvasta a többség munkálatát, lehetetlen volt neki kimagyaráznia, mert annak czélja és egyedüli tendentiája oda van irányozva, hogy az alkotmányviszályt úgy oldja meg, hogy az ország törvényes autonómiáját és függetlenségét fentartsa. De a t. képviselő úr mindenesetre azon kérdésnek megoldásával, mely a dolog lényegéhez tartozik, véleményem szerint adós maradt: mert nem mondotta meg azt, hogy ha veszélyes a szövetség Ausztriával Magyarországra nézve, tehát melyik európai státussal kellene Magyarországnak egyesülnie, és melyik európai állam lenne az, mely Magyarország alkotmányát, különösen pedig nemzetiségét meg tudná védeni ? (Helyeslés középen.) Én úgy vagyok meggyőződve, hogy midőn ősapáink Ausztriával szövetkeztek, {Halljuk!) ezt nem azért tették, mint ha Ausztriába szerelmesek lettek volna, hanem tették az önfentartási kötelességből, és azon szükségből, hogy magokat a közös ellenség ellen közösen megvédhessék. És én meg vagyok győződve, hogy ezen szükség ma is fenforog. (Helyeslés.) Madarász képviselő úr csodálkozását fejezte ki a fölött, hogy a többségi javaslat emberei eltávozván a personal uniótól, a reál unióra támaszkodnak. Elfelejtette hihetőleg képviselő társam, hogy ő maga is elismerte és hogy a kisebbség véleménye is azt állítja, miszerint ezen többségi munkálat a sanctió pragmaticából indul ki. A sanctió pragmaticának leglényegesebb föltétele pedig az, hogy az öröklési rendet állapítsa meg; az öröklési rendben pedig ben van a personal-unio alapja: ha tehát igaz az, hogy ezen munkálat támaszkodik a sanctió pragmaticára, és ha igaz az, a mi kétségtelen, hogy a trónöröklési jogban benne rejlik a personal unió, akkor nem áll az ő állítása, hogy a personal unió félretételével a reáluniora támaszkodunk. Mondatott az is, hogy nagyon félő az, hogy a közös ügyek szine alatt, majdan az országnak autonóm jogaiból foglalások történnek. Én, t. ház, ettől nem tartok, ez engem nem aggaszt; hanem aggasztana igen is, ha ezen ügy úgy maradna, a mint 300 év alatt folyt, midőn gyakran az ország függetlensége megtámadtatott, és azért kellett ezen a függetlenség biztosítására hozott törvényeket ismételve megújítani, mert meg voltak sértve törvényeink és törvényes függetlenségünk. Mert ha ezek nem lettek volna megsértve, nem kellett volna azokat megujitani; de én bizom abban, hogy nekünk van parlamentünk, hogy nekünk van felelős kormányunk, és elég biztosítékunk törvényeink sértése ellen. Azt is hallottam érintetni, hogy a jelen kormány nem parlamentáris kormány, mert maga az országgyűlés sem parlamentális. Megvallom igazán, hogy első tekintetre ez engem nagyon megdöbbentett; miután azonban átgondoltam azt, hogy a közösügyi javaslataz ország jogait föl nem adja, és annak önállóságát és függetlenségét fentartja, és igy törvényhozási jogkörét nem korlátolja, megszűnt aggodalmam: mert látva, hogy a magyar törvényhozás a maga jogsában fen van tartva, miután ez 1848-ban a népképviselet alapjára fektettetett— bár