Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-109

CIX. ORSZÁGOS ULES. (Marcz. 23. 1867.) 43 szer csak a túlsó féllel egyértelmüleg állapittathatik meg. Mindezek ellenében azt tartom, hogy nagy mértékben van fenyegetve a biztositék, a mi ezen közösügyi javaslatban fentartatott, t. i. Magyarország ujonczállitási joga. Hangsulyoztatik ezen javaslatban a paritás, és a túlsó oldal több szónokai nagy nyomatékot látszanak ezen paritásra helyezni. Nézzük, miként áll az ezen paritás elvére helyezett garantia? Igen föltűnő azon ellentét, mely a delegatiók alkotásánál mutatkozik. Ezen delegatiók részint nemzetközi természetűek,a mennyiben a paritás elvére alapíttattak, részint tisztán parlalamenti természetűek. A paritás elve azt látszik hangsúlyozni, hogy ezen delegatiók afféle internationalis alkudozó congressusok lesznek; de más részről ezen delegatiók teendó'i tisztán parlamentiek, még pedig a legfontosabb parlamenti teendők , s egyátalában azok minden attribútumai olyanok, melyek csupán egy parlamentre alkalmazhatók. Ilyen pl. azon intézkedés, hogy a delegatió tagjai nem lesznek ellátva utasítással; de ha tisztán internationalis eongressus színét viselné ezen delegatió, akkor igen is szükséges volna az utasítás, mert azt csupán parlamenti képviselő nélkülözheti. Igen szépen hangzik az is, hogy a nyilvánosság állapittatik meg a delegatió tanácskozásaira nézve; de ez is tisztán azt mutatja, hogy valóságos parlament lebegett az illetők szemei előtt, mikor e tervet elkészítették, vagy legalább nem vélték mellőzhetÖnek, tekintettel lenni ez uj intézménynek elkerülhetlen parlamenti természetére. Mindaddig azonban, míg a delegatiók külön tanácskoznak, meglehet, ugy tűnik föl a dolog, hogy túlnyomó ezen delegatió internationalis természete a paritásnál fogva; de ez tökéletesen megszűnik ott, a hol a személyes szavazás következik be. Itt a paritás csak abból áll, hogy a tagok száma egyenlő. Osszejőnek a mindkét részről választott tagok, mintha csak bajvívásra volnának kiküldve, hogy, mint hajdan Rómában a Horatiusok és Curiátiusok, bajvívás utján intézzék el az állam ügyét. Ezen bajvívók száján lakat van, ők az ügyet nem személyes meggyőződésök utján, hanem csak számuk és annak súlya által dönthetik el. De ha ez igy van, mire való egyátalában ezen tagoknak összejövetele ? miért ne lehetne pl. a szavazatokat magokból az egyes delegatiók üléseinek jegyzőkönyveiből kiszámítani ? miért teszszük ki magunkat azon veszedelemnek, hogy összejövetelük által alkalmat adjunk arra, hogy e testületekből valóságos parlament fejlődjék ki ? Azt tartom, lehetetlen oly korlátokat állítani minden paritás mellett a delegatió két része közé, hogy abból egy valóságos tanácskozó testület ne fejlődjék ki. Mert ha az elnök fölteszi a kérdést, különösen azon tekini tétnél fogva, hogy két elnöke van, s egyik vagy j másik elnök nem helyesen teszi föl a kérdést: okI vétlen föl fog az, kinek a kérdés föltevése ellen kiI fogása van, szólalni, mi által rés nyittatik arra, hogy egyátalában minden tárgy fölött megnyíljék a tanácskozás. De ha ez megtörténik, azt tartom, semmi nem állhat annak ellent, hogy e testületekből kifejlődjék azonreichsrath, melyre nézve mindnyájunknak az határozott véleményünk, hogy elnyeli Magyarország minden szabadságát, önállóságát, s nagy veszélylyel fenyegeti magát a magyar nemzetiséget is. Mint mondám, igen nagynak tartom azon álI dozatot, melyet mi itt ez alkalommal hozni akarunk. S azt kérdem most már, miért hozzuk e nagy áldozatot ? Mi bir erre bennünket ? Átlátjuk tán magunk is, hogy Ausztria a reál unió bizonyos mértéke nélkül nem állhat fen? Bátor vagyok erre nézve hivatkozni arra, hogy mit hittünk és mondtunk e tekintetben 1861-ben. Azt hittük, és mondtuk akkor, hogy az ausztriai birodalom igenis fenállhat tiszta personal unió mellett ; azt mondtuk akkor, hogy a personal-unio is kapocs, és e kapocs elegendő arra, hogy a birodalomnak egyes részei összetartassanak. Kérdem most már, bona fide mondtuk-e azt , mit akkor mondtunk, vagy nem ? En azt tartom, igen: mert nem lehet kételkedni a fölött, hogy az ország akkor, mikor oly ünnepélyesen szólalt föl nemzeti jogai mellett, őszinte s igazmondó volt. Es mit mondunk,uraim,most? Egészen ellenkezőleg akkori nyilatkozatainkkal, a reál-unió terére lépünk: most az ausztriai birodalom fenállásának kellékeihez alkalmazzuk saját közjogi állapotunkat, s ugy látszik, mindenekelőtt a fő tekintet ránk nézve az, mi szükséges a közbirodalomra nézve, nem pedig az, hogy mi szükség saját önállásunk s függetlenségünk megóvására. {Elénk helyeslés balról.) A kérdés tehát az: történt-e azóta olyas, mi a ím akkori véleményünket megváltoztathatta volna ? Én nem látok semmit, sőt az azóta bekövetkezett eseményekből azt látom, hogy Ausztriának akkori politikája el van ítélve a közvélemény és a históriai igazság előtt. Vagy talán azt tartjuk, hogy híjába vagyunk mi még most is azon meggyőződésben, hogy fenállhat a birodalom a personal-unio mellett? Ha ezen véleményünket a túlsó oldalon nem osztják s e véleményre őket rábírni képesek nem vagyunk: azt tartom, midőn oly hatalmas érvek állanak rendelkezésünkre, mintKöniggratz, nem kellene tágítanunk, és nincs okunk lemondani arról, hogy véleményünk a túlsó félen is érvényre jusson. És valóban Königgratz után látszott is annak nyoma, hogy a túlsó félen is nagy erőködések történtek arra nézve, hogy sikeresebb politika inau6*