Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.
Ülésnapok - 1865-109
CIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 23. 1867.) 35 kai, azok valóságban csak az alkotmányosság természetes folyományai. Igaz, ismeretlen volt a közös ügyek kérdése a múltban közjogunk terén, de ismeretlen csak azért, mert, hazánknak többször nyilvánult meleg óhajtása daczára, a lajtántuli népek alkotmányos kormányzata elődeink alatt soha életbe nem lépett, s ennek folytán a közös ügyek meghatározásának szüksége múltban soha fen nem forgott. Nézetem szerint azonban, midőn a közös ügyeket körvonalozzuk és alkotmányos kezelésöknek módozatát megállapítjuk, nem állítunk föl uj alapokat, nem teremtünk uj viszonyokat, de építünk, fejlesztünk a helyzet kényszerűségénél fogva, a törvényeinkben gyökerező és az alkotmányos szabadság elvein nyugvó alapokon, és teszszük ezt nemzeti és közgazdasági, eddig elhanyagolt érdekeink megóvása tekintetéből. (Helyeslés a jobb oldalon.) Mig a törvény terén állunk, némely közös ügyek létezését, mint az alaptörvényeink által i megállapított állami kapcsolat jogi és természetes | folyományát, el kell ismernünk, a mint hogy el is j ösmerjük. De ezen közös ügyeken kívül, a polgárosult népek anyagi és szellemi érdekközössége i mai fejlett állapotában, az ipar és kereskedelem [ terén kölcsönösen visszaható ezerszeres összeköt- | tetések közös érdekeket szültek «- melyeknek fölbontása, rideg elzárkózás általi mellőzése, anyagi érdekeink veszélyeztetése nélkül, alig lehetséges, melyeknek tovább fejlesztése és fentartása anyagi érdekeink fölvirágoztatása szempontjából okvetlenül szükséges. Nem bocsátkozva, a vitatkozás jelenlegi átalános stádiumában, ezen ügyek és érdekek szabatos körvonalozásába, de létezésüket elismerve, az alkotmányos szabadság és szabadelvüség vezérelveinél fogva lehetetlen mást óhaj tanom, mint hogy ezen ügyek kezelésére minden érdekelt és jogilag hivatott tényezők alkotmányosan közreműködjenek. Természetes következménye ez a lajtántuli népek alkotmányos kormányzatának, melyben én saját alkotmányunk legszilárdabb támaszát, biztositékát vélem föltalálni; s mit a házban elvileg mindnyájan óhajtunk, mit hazánk törvényhozása több izben ki is fejtett, annak én gyakorlati következményeit is szívesen elismerem: értem a szabatosan körvonalozott közös ügyeknek, az egyenjogosultság alapján, kölcsönös megegyezés utján megállapított alkotmányos kezelését, mely kezelésben én nem jogföladást, jogvesztést, de jogszerzést, jogbiztositást látok. (Ellenmodás a bal oldalon.') Ismételve mondom, jogbiztositást, jogszerzést látok, biztosittatván a közjogi állásunk, földrajzi helyzetünk és kiterjedésünk fontosságánál fogva ben- ] nünket méltán és jogilag is megillető hathatós be1 folyásunk azon nagyfontosságú közös állami és! nemzetközi ügyekre nézve, melyek elintézésére a múltban befolyásunk, corpus jurisunk lapjainak holt betűi kivételével, a gyakorlatban semmis, va gy ig en csekély vala. (Helyeslés a jobb oldalon.) De ha ezen közös ügyek elintézésére befolyásunk súlyának mérlegbe vetését, mint bemiünkat jogilag is megilletó't, méltán vindicáljuk, lehetetlen a lajtántuli népeket ezek elintézéséből kizárni akarnunk: hiszen kirekesztésük által, ezen ügyek közösek lévén, irányukban vagy kényuralmi elvet állítanánk föl, vagy elszigeteltségi és különválási állást foglalnánk el, a mi pedig érdekeinkkel bizonyára össze nem fér. A föladat tehát, a közös ügyek elismerése és alkotmányos kezelésök szükségességének megállapítása után, ezen kezelés oly módozatának meghatározása, mely által, állami önállásunk megóvása mellett, az alkotmányos fejlődés a birodalom mindkét felében, egymástól függetlenül, lehetővé, hatalmi állásunk szilárddá, és azon állami kapocs, mely mindnyájunkat egy fejedelem kormánya alatt egyesit, mindnyájunkra nézve előnyössé, kedvessé, s egyszersmind azon szerencsétlen hagyományos politikai irány, mely minden sikeretlensége daczára, a kivihetetlen sajátszerű varázsánál fogva ellenünkben a múltban századokon át következetesen alkalmaztatott a birodalomnak öszpontositása, egybeolvasztásunk általi egységesítése, az alkotmányosság leple alatt is lehetetlenné váljék. Elismerem, hogy ezen módozat helyes eltalálása és megállapítása a megoldásra váró föladat legnehezebb, legtöbb óvatosságot igénylő pontja; ez azon pont, melynek hibás megoldása állami önállásunkat legkönnyebben, koczkáztatbatja: azért figyelmünket kiválólag arra kell irányoznunk, nehogy a közös ügyek intézésére szerzendő befolyásunk árán állami önállóságunk veszélyeztessék. A közös ügyek iránt kiküldött bizottság többsége munkálatának fő érdemét én épen abban találom, hogy e két, látszólag egymással ellenkező eszmét szerencsésen kiegyezteti: mig a dualismns és paritás elvének szigorú alkalmazása által, befolyásunk méltányos és jogos arányban biztosíttatik. addig a delegatiók eszméjének fölállítása által állami önállóságunk csak újból kimondatik és szilárdittatik. A delegatió eszméjében én veszélyt nem látok, mert annak hatásköre különben is szorosan meghatározott kormányzati tárgyakra szoritkozkozván, él bennem nemzetem irányában annyi bizalom, hogy azon kétszeres választási retortán átment testületet , mely hazánk nevében fog a közös ügyekre nézve intézkedni, melyet az erkölcsi felelősség roppant súlya kötelezend . él bennem, mondom, azon biztos hit, hogy ezen 5*
