Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-108

30 CVUI. OKSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 22. 1867.) nem is tartom kívánatosnak, hogy addig, mig ezen érzés le nem csillapul, mi azon helyzetbe jöjjünk, hogy egymással közel érintkezésben vitatkozzunk. Az idő megérlelheti az ilyes viszonyt; de valóban ma még az ingerültség — az én keblemben legalább — sokkal nagyobb, semhogy nekem kedvem volna Skene, Kuranda s a többi bécsi urakkal együtt ülni és együtt szavazni. De az állam érdekének fölfogásában is, az osztrák és magyar között igen lényeges különbség van. E különbség szintén a legújabb időszakban tapasztalható volt. Tudja mindenki, hogy mikor a háború szerencsétlenül folyván, a hadseregnek Bécs alatt kellett volna megütközni, az alsó-ausztriaiak és a bécsiek, csakhogy kedves Bécs városukat minden kellemetlenségtől megmentsék, békekötésre forcirozták a kormányt, épen csakhogy Bécsnek semmi baja se történjék. Ha Magyarországot hasonló eset éri, képzelhető-e, hogy akad magyar ember, a ki akár egy város, akár egy vidék, akár saját vagy családja érdekének tekintetéből képes volna azt követelni, hogy az állam s a nemzet érdeke alárendeltessenek az ő speciális érdekének? A különbség köztünk nagyon nagy ! Én jövőnket csak abban látom, hogy Magyarország ezentúl is fennen hirdesse azon elveket, a melyek a magyar nemzetet máig föntartották. Ha mi a kor eszméit irjuk zászlónkra, és azok mellett harczohmk; és ha levernek, tűrünk; ha fölemelkedünk, ismét magasra emeljük zászlóinkat : ekkor élni fogunk, és minden fondorlat híjába lesz. Akkor majd szövetkezni fognak azon, a persona! unióban, személyes egyéniségét megtartó Magyarországgal, a körülöttünk lakó népek sokkal szivesebben, mintha azokat, a kik nem németek, a németeknek, vagy a kik nem magyarok, a magyaroknak kivánnók alárendelni. Pártolom a bizottság kisebbségi véleményét. (Éljenzés a hal oldalon.) Tóth Vilmos jegyző : Kautz Gyula! Kautz Gyula : Szabadjon nekem is röviden szavazatomat a bizottság többségi javaslata mellett indokolnom s egész átalánosságban azon főbb nézpontokat jelzenem, melyekből e nagy s komoly megfontolást* igénylő kérdés fölfogásában kiindulok. Előrebocsátom azonban, hogy se a ház türelmével visszaélni , se a speciális vitatásra tartozó kérdések elemzésébe ezúttal bocsátkozni nem fogok. (Helyeslés.) Ugy hiszem, igen nagy mérvben egyszeríísiti és könnyíti az e tárgybani elhatározást, ha magát azon föladatot, melynek megoldására a jelen országgyűlés kiválólag hivatva van, élesebben veszszük figyelembe. E föladat, igénytelen nézetem szerint az : viszszaszerezni és uj biztosítékokkal ellátni hosszú időkön át fölfüggesztve volt alkotmányunkat, s ezzel állami függetlenségünk s országos önállóságunkra vonatkozó törvényeink hatályát. Másfelől közreműködni önnön érdekünkben egy hazánkat is magában foglaló, nemes küldetésü, de nagy politikai tévedések s nehéz, sok csapások által megzilált monarchiának újjáalakításában. Újjáalakításában úgy, hogy az a szabadság és constitutionalismusnak és Kelet-Európa mind jobban kifejlődő autokratikus status-alakzataival szemközt támaszát és védhajlékát, általunk és velünk az európai új egyensúly egyik sarkkövét és nehézkedési pontját, mindenek fölött pedig nemzetünk állami existentiájának, politikai és műveltségi súlyunk s háboritlan önálló fejlődhetésünknek egyik biztositékát képezze. A föladat, szükségtelen is mondani, nehéz, de nemes és kiváló jelentőségű is. Nehéz, mert évszázados bűnök s ballépések helyrehozásáról, önkényuralom és rövidlátó államférfiúi kontárság által sarkaiból kiforgatott közjogi létalapok líjjászervezéséről, megbomlott erők újból egygyéfűzése s alakításáról, súlyos és súlyosnak látszó ellentétek kiegyeztetéséről van szó. Nemes és nagyjelentőségű meg azért, mivel, ha megoldatik, egy számos Í jogsértések által érdekeiben megrövidített s azért sorsával elégedetlen, s ép az e körüli küzdelmekben legjobb erőit elfecsérelni kényszerült nemzetnek fejedelmével s az ezt szintén uraló szomszéd népekkel való kibékülése, új frigyre lépése, és így erőteljes előbbrehaladása is lehetségessé leszen; a magyar államtestben évtizedek óta ejtett nehéz sebek behegesztetnek; egy nagy s gazdag erőelemeket rejtő birodalomban a szabadság és alkotmányosság elveinek tér és hajlék nyittatik; egy szép napokban megkezdett, de a rajok következett viharok miatt fenakadt nagy államkérdési műnek befejezése lehetővé válik, s félelmetes mérvben megfogyott erkölcsi és anyagi fölvirágzás írj alapjainak megvetése itt is, amott is megkönnyittetnék. Szemben már most azon kérdéssel, melyike az előttünk fekvő közösügyi javaslatoknak nyújt legtöbb kilátást e föladatok megoldására: nem tartózkodom azon meggyőződésemet kifejezni, hogy a majoritási javaslat az, melyet kielégítőbbnek s legczélravezetőbbnek lehet tekinteni. Okaim erre nézve a következők. A többségi munkálat nem idegenkedik azon, nézetem szerint, specificus magyar szempontból is helyes és igazolt eszmétől, hogy e térségen, hol a magyar és osztrák tartományok foglalnak helyet, ez átmeneti fokponton nyugati és keleti Európa