Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.
Ülésnapok - 1865-142
284 CXLII. ORSZÁGOS ÜLÉS.(Juníus 21. 1867.) A mi a magán adományozást illeti, én részemről szívesen hozzá járulok; s gondolom, hogy valamint eddig nem maradtunk hátra mi, kik az országos intézkedést kívánjuk, ugy ezentúl sem maradunk hátra. Sőt helyeslem ezen módot, és egyátalában nem kívánom, hogy ez szűkebb körre szoríttass ék; nem követelem, hogy okvetlenül adó vagy kölcsön utján történjék intézkedés; de a mit követelek, az, hogyha az ország vagyonosabb lakosai önkéntes adakozások útján — mit igen helyesen teendenek — meg akarják kímélni a szegényebb nép vállait a túiterheltetéstó'l, ez is országos határozat folytán történjék, és a begyülendő pénzekről az országgyűlés rendelkezzék. (Elénk helyeslés a bal oldalon.) Andrássy Gyula gr. miniszterelnök: t. ház! Kétségtelen joga volt az előttem szólott képviselő úrnak még egy zárszóval védelmezni indítványát. Ugyané joga van a kormánynak is, és midőn ezen jogtól t. barátomat, az igazságügyminisztert megfosztom, nem akarok a ház türelmével visszaélni. A mondottak után nem akarok hosszas lenni, hanem csak igen röviden akarok válaszolni azokra, a mik itt a kormány álláspontjából a kormány minden tagja által osztott, és általam egyénileg mindenben helyeselt nézetekkel szemben fölhozattak. (Halljuk!) Tisztelt képviselőtársunk Nyáry Pál a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott a kormánynak épen a szőnyegen forgó kérdéssel összeköttetésben édló eljárása iránt, és igen sajnosnak mondta, hogy a kormány, mely a fejedelmet ily nagylelkű tettre birta — mit a t. képviselő a minisztériumnak akar érdemül tulajdonítani — a habozás, az ingadozás terén áll, s az utóbbi tettével lerontja azt, a mit az előbbivel talán elérhetett volna. Engedjen meg nekem a t. képviselő úr, de én állitásának se első, se második részét elfogadni képes nem vagyok. Azon magas horderejű tény, melyhez hasonló Európában a legújabb időben tán egy fejedelem által sem Íratott alá, kivül áll a parlamenti kormányzat hatáskörén, és azt másnak tulajdonítani nem lehet, mint a fejedelmi sziv sugallatának. De midőn ki kell jelentenem, hogy a t. képviselő úr e tekintetben a kormány hatáskörét túlbecsülte, és azt, hogy állításának ezen részét nem fogadhatom el, más részről állításának második részét sem tehetem magamévá. Kérdem ugyanis a t. képviselő úrtól, hol méltóztatott azon ingadozást, azon habozást észrevenni ? melynek én legalább nyomát föltalálni nem tudom. Tán akkor ingadozott a kormány, midőn Kossuth Lajos levelét ezer meg ezer példányban engedte szabadon árulni a piaczon (Elénk helyeslés a középen) a nélkül, hogy a sajtótörvény által kezébe adott jognál fogva a házalásra vonatkozó t. ez. értelmében annak megakadáíyoztatására csak egy lépést is tett volna ? Tán akkor ingadozott a kormány, midőn a hazai sajtó egy részének működését egész a lehetőség határain tul megengedte? (Hosszan tartó helyeslés a középen.) Tán akkor ingadozott a kormány, midőn Európa minden országainak kapuit megnyitotta — és itt csakugyan a kormánynak is lehet már némi befolyása a fejedelmi tényre — és azt mondta, hogy mindenki, legyen bármely politikai vétség vagy vád alatt, szabadon és büntetlenül visszatérhet hazájába ? (Viharos éljenzés a középen.) A kormánynak ezen lépései bármelyikét lehet-e ingadozásnak nevezni *? (Hosszas taps a középen.) Tisza Kálmán képviselőtársam azt monda, hogy egy szót sem lehet idézni állításaiból, mely szerint ő vagy elvtársai a honvédek számára anyagi jutalmat kértek volna. Előttem fekszik indítványának szövege, és annak vég szavai igy szólnak : „hogy az ezen czélra szükséges és az ország erejét meg nem haladó anyagi eszközök megajánlására mindenkor kész leend." Ezen szöveg magában különböző magyarázatokra szolgáltat alkalmat; de igenis világossá lesz akkor, midőn Ghyczy Kálmán, Tisza Kálmán úrnak elvtársa azt hozta föl, hogy hiszen százezrek osztattak azok részére jutalmul, a kik idegen segítséget hoztak be Magyarországba, tehát ugyanazt követeli a honvédek számára is: ez tehát mégis nem elismerés és segítség, melyhez mindnyájan szívesen járulunk, hanem anyagi jutalom is volna, mely csak a honvédek önzetlen eljárásának becsét kisebbíthetné. (Élénk helyeslés a középen.) Ugyancsak felhozatott, hogy a kormány, vagyis inkább igen tisztelt barátom, az igazságügyminiszter a nemzetiségi kérdést ellentétbe akarja hozni a honvédek segélyezésével. A mint én t. barátom beszédét értettem, és a mint én emlékszem, előterjesztvényében a „nemzetiség" szó csak mellékesen, vagy alig van fölemlítve. Ott különböző nemzetiségű honpolgárokról volt szó• és állítása nem állott egyébből, mint a mit teljes lelkemből én is osztok, hogy igenis hibáznék a törvényhozás, ha adó utján akarna segíteni a honpolgárok egyik részén, elfelejtvén azt, hogy ezen országnak voltak és vannak számos honpolgárai, kik a 48-diki törvények nemes szándokát félreértvén, azok ellen s a haza fenállása ellen küzdöttek, és most mint legyőzöttek volnának kénytelenek a győző részére adózni ott, hol se győző, se győzött nem lehet. (Helyeslés a középen.) Ez az, mit az ildomosság tőlünk követel; ez az, mi annál inkább bizonyítja, hogy a honvédek sebeit gyógyítani csak azon módon lehet, melyet ő felségök kijelöltek. (Ugy van ! a középen.)
