Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-142

CXLII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Június 21. 1867.) 271 Ha mindezektől elvonva, magát a kérdést te­kintjük, röviden az indítványra szavazok, s óhaj­tom, hogy intézkedjék a ház az iránt, hogy a mi­nisztérium ez irányban törvényjavaslatot terjeszszen elő. Hogy ezt a minisztérium miként fogja szer­keszteni, s hogy magának ez eszmének végrehaj­tását hogy fogja eszközlésbe venni: azt az indít­vány is fentartja a minisztérium bölcseségének. (Helyeslés balról.) Makray László: T.ház ! Tisza Kálmán kép­viselőtársunk kifejtette előttem azt, a mit én ki­fejteni képtelen volnék; hanem szó nélkül nem hagyhatom azt a vádat, a melyet b. Vay Béla vetett ide a honvédnevezésre, mert ő úgy állította elő a honvédet, mint a kiben szellem nemlétezett. (Zaj.) Kérem alássan, úgy állitotta elő, és szavaiban az van kifejezve, hogy a honvédsereg csak mint romboló eszköz működött, és vádolta a honvéd­sereget forradalommal is. Tagadom mind a kettőt. A honvédsereg alakult a nemzet akaratából, tör­vényhozás alkotta a törvényeket, a honvédsereg fölszólíttatott törvényeink védelmére. Az akkori országgyűlés társadalmi institu­tióját szélesítette a nemzetnek az által, hogy egyik résznek jogát a másik rész tulajdonává tette; ennek következése lett, hogy irigyei tá­madtak, s felkelt a reactió, és különböző alak­ban bujtogatni kezdett. Először is készített egy polarizáló apparátust, melyet górcső alá alkal­mazott a a fejedelemnek szeme elibe állított, mely a forradalom színeit polarizálta, polari­zálta azt mutatva, hogy ha t. i. a magyar nemzet megerősödik, őt a trónról fogja leszállitani; rémít­gette az aristokratiát azzal, hogy ha a magyar nem­zet megerősödik, a demokratia tengert képezend, melybe az aristokratia elmerül ; rémítgette a nem­zetiségeket azzal, hogy a magyar nemzetnek tö­rekvése az ő nyelvűket megsemmisíteni, hogy mindnyájukat magyarokká tegye. Ezekből támadt a mindenfelőli félelem, s különböző irányban a forradalom. S midőn az idő folyama bebizonyította a világ előtt,hogy a nemzet mindezt nem akarta, hanem azt akarta, hogy törvényeit, melyeket ősei alkottak, szándékosan kezeiből ki ne vehessék: a nemzet ezen törekvésének adott a honvédsereg kifejezést: a az által, hogy hősiesen harczolt, megfelelt a nem­zet ősi szellemének is. Ennélfogva én nem kegyelmet kérek a hon­védek számára — mert a honvédsereg romjaiban is áll szellemére nézve az események hullámzásai kö­zött ma is, mint kőszirt a tengerben, mely fölött a hullámok elcsapkodtak ugyan, de meg nem szűnt az lenni, a mi volt, s magát múlt tetteiben tükrözi vissza — hanem jogot követelek a honvédek szá­mára. Én, mint honvéd, azt mondom, hogy ha je­lenleg magyar minisztérium létezik, azt a honvé­deknek köszönhetjük: mert ha nem lett volnahon­védsereg, ma minisztérium nem léteznék: mert a | honvédseregnek kellett bebizonyítani a világ előtt, ! hogy a magyar nemzet erős arra nézve, hogy alá lami életét jövőre is biztosítsa. Es jogot követe­lek nem csak mint képviselő, hanem mint honvéd több honvédtársam nevében is : bírni akarom ka­| tonai rangomat, melyet V. Ferdinánd magyar ki­j rály nevében az általa kinevezett hadügyminiszter adott, mert azt tőlem jogosan elvenni nem lehe­tett. És miután ő felsége erre az első kegyelmi tényt adta, hogy a multakra fátyolt kíván vetni, én azon régi jogomba kívánok visszalépni, melyet az erőszak által elhagytam. Ez az, a mi még mondani akarék. Pártolom Tisza Kálmán indítványát. Patay István: T. ház! Egy alkalommal kiszaladt a számon az, hogy lígy beszélek mint honvéd: akkor rósz néven méltóztatott venni; most előre kijelentem, hogy nem mint honvéd, hanem mint képviselő szólok. Engedje meg a t. ház, hogy a legköze­lebbi múlt időkre visszamenjek. A 67-diki bi­zottság munkálata a közös ügy fölött és több más tárgyak, nem különben végre a miniszter úr által beadott öt tárgy hogy miért siettetett oly nagyon nyakra főre, vagy, mint mondani szokás, ventreá térre, meg nem foghattam, s velem a nép sem: tehát fölvilágosítást kívántam, hogy ennek lenni kell-e? Azt a fölvilágosítást vettem, ki kell békülnünk minden áron. Eszembe jut ama nóta, hogy: „megvettelek rózsám nagy áron.* Adja Is­ten, hogy másik részét is utána mondhassuk: „de nem is adnálak semmiért a világon.* De, hogy mily áron vettük meg mi azt, azt, úgy hiszem, mindnyájan tudjuk: pénzen és véren. Hogy mi fog később történni ? Én nem va­gyok jövendő-mondó. (Zaj, nevetés a jobb oldalon.) Kérem, ne nevessenek a miniszter urak; tessék meghallgatni, mint én hallgatok meg mást. Mon­dom, jós nem vagyok, hanem feleljenek majd a jövőről a faktorok. Hanem egyet tudok, hogy ha a quota kérdése elő fog jönni, lesz oly kóta be­lőle, melyet sírva fogunk eldúdolni. Utoljára, uraim ... (FÖlkiáltások: A dologra! A dologra!^ Mindjárt oda térek, tessék csak ki­hallgatni, én röviden és katonásan beszélek . .. (A dologra!) Oda térek. A kiegyezkedés megtörtént, a koronázás is; egyszersmind a megkoronázott magyar király — bár nem élő szóval, vagy Írásban, mint nagy­atyja, de igen is a 100,000 arany letétele által— kimondá, hogy a 18 éven át rajtunk elkövetett törvénytelenséget atyai szive megbánta, s azzal együtt azt mondja a nemzetnek, hogy : „Te má-

Next

/
Oldalképek
Tartalom