Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-108

CVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 22. 1867.) 13 vasból magyar kard- és puskamüvesek által készi- j tett fegyverekkel támadná meg az ellenséget. Többet mondok, a birodalom két különálló hadseregére fordítandó költségeknek az érdeklett hadügyminiszterek általi kezelésének azon anyagi haszna lenne, hogy a birodalom egyik felében tapasztalandó lelkiismeretesebb gazdálkodás a másikat moraliter kényszerítené ugyanolyan, vagy még czélszerübben alkalmazott költségkiméletekre, s megszűnnének innen és túl a Lajtán is az Eynattenek. Végre a birodalom két különálló hadseregé- j ben egy nemes emulatió gerjedne, mely bennök a vetélkedést, a katonai point d'honneur-t, mely nélkül vitéz katona igen, de vitéz hadsereg nincsen, hihetetlenségig fokozná. Ezek szerint tehát azonkívül, hogy a két különálló hadsereg háború esetében a kölcsönös vé- i delemre haszonvehetó'bb lenne, egyúttal a 4-dik j pontban nyilvánított azon föntartás, hogy az or- j szag oly kötelezettségeket, melyek a kölcsönös j védelmen túlterjednek és annak elérésére nem \ elkerülhetetlen szükségesek, magára nem vállal- ! hat, a 11-dik pontban föladva nem volna. A mi az 5-dik pont végén említtetik, hogy I figyelemmel fogunk lenni a lajtántuliak alkot- I Hiányosságára is: megvallom, azalatt távolról sem érthettem azt, hogy mi jogainkból az ő javukra j engedni tartoznánk, hanem csak azt, hogy mivel j ó' felsége czélirányosabbnak látta előbb Magyar- I országgal kiegyezkedni, ezen egyezkedés által az ő alkotmányuk rövidséget ne szenvedjen. Elevenen emlékezem azon indignatióra, melyet a „Drei Jakre Verfassungstreit'

í-ban a 20-dik októbex'i diploma magyar championjainak azon okoskodása gerjesztett, hogy, mivel ő felsége az i örökös tartományoknak alkotmányt adott, nekünk j magyaroknak kell nyolcz százados alkotmányunkat ahhoz idomítani. Most midőn megfordítva állnak a dolgok, ne adjunk, uraim, alkalmat arra. hogy az örökös tartományokban hasonló indignatió gerjedjen. Azon delegationáíis eljárás, mely Magyarország gyűlését a nemzet vére és vagyona fölötti rendelkezéstől megfosztja, meg fogja fosztani a lajtántuliakat is j s valóban ha alkotmányukat a mi javaslatunknak föláldozni készek lesznek, kétségbe kell hoznom az alkotmányosságról helyes fölfogásukat; vagy ha azon delegationáíis eljárásmódot octroy nélkül elfogadandják, azt kell gyanítanom, hogy az alkotmányosság föláldozása részökről bizonyos biztos kárpótlási remény kifolyása, s azon remény kulcsa a két delegatió meg nem egyezése esetében az „absolutistisehe Spitze." Én a pontban, hogy ha a két delegatió meg nem egyez, ő felsége határoz, csak úgy nyughatnám meg, ha, mint az istenségről állíttatik, hogy személyében három, természetében egy : az ausztriai császár és magyar király személyében kettő lenne, vagy legalább, mint Svéd és Norvégia királya , se nem svéd, se nem norvég, hanem történetesen franczia. Mert csak akkor hihetném el, hogy ő minden érdekek fölött áll s egyedüli érdeke minden népeinek egyenlő jólléte és megelégedése. De ne feledjük, hogy az uralkodó is ember, s azért hogy bíborban bársonyban születik s Isten kegyelméből uralkodik , benne is észrevehetők mindazon gyarlóságok, melyek minden lénynyel, melyet embernek hívnak, közösek. A hatvanhetes bizottság ülésében az államadósságokra nézve egy nagy igazságot hallottam e szavakban: „Az államadósságok az államéletbe és akormányzatba, de egyszersmind a magán élet minden viszonyaiba mélyen beható kérdés." Épen ezen szavak igazságának érzetében nem lehet megnyugodnom azon, hogy ha már politikai tekintetből azokból csakugyan el kell vállalnunk annyit, mennyi alatt össze nem roskadunk, nem tőkeadósságoknak, csak azok terheinek elfogadása javaltatik. Bár én — ismét politikai okoknál fogva — csak azon adósságokból lettem volna hajlandó aránylagos részt elvállalni, melyeknek fölvételébe indirecte a nemzet is beleegyezett, azaz a franczia háboiu végéig : mert addig , tagadhatatlan , hogy Magyarország, mely annak folytatására több ízben fölkelő sereget , subsidiumot önként adott, azon háború igazságosságát vagy lealább szükségességét elösmerte; 1815-től fogva pedig semmi adósságból, mely a mi jóllétünkre Magyarországba nem investiál tátott, egy krajczárt el nem vállalnék.Különösen azon adósságokból, melyek 1848-tól fogva tétettek, bármily csekély summát e nemzetnek — melynek folyó pénze 18 49-benmegsemmisíttetett — elfogadni, önmaga úgy, mint a lajtántuliak, sőt az emberiség irányában is vétek: mert ideje volna már egyszer a pénzhatalmasságokat lakoltatni, sőt örökre elijeszteni a hitelnyitástól oly absolut kormányoknak, melyek a nemzetek jogait csakúgy könnyedén confiscálni szokták. Ismétlen tehát, hogy azon meg nem nyughatom, hogy nem tőkék, hanem csak kamatok vállaltassanak el, s hogy azok közösen kezeltessenek, kétségen kívül állván azoknak megoszthatósága, legyenek bár azon adósságok nem 99, hanem 199 félék (ámbár,mint én tudom, csak mintegy hetvenfélék, s azokból is az idén már az adó-kölcsön amortizáltatott.) Nem kívántatik ahhoz szakavatottság, csak tiszta józan ész, hogy midőn mi nem kötelességből, csak méltányosságból , politikai tekintetekből vállalunk el az osztrák kormány által összehalmo-