Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-112

122 CXII. OESZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 28, 1867.) vényeinket a kornak igényeihez idomítanunk; de i ezt ugy kell tennnünk, hogy függetlenségünket, ! alkotmányos jogainkat az utókornak megőrizzük. Miután én ugy látom, hogy a 67-es bizottság kisebbségének munkálata az alkotmányos elvek föntartása mellett lajtántuli országokkal a személyes egység alapjából folyó közös viszonyok elintézésére, ugy a kölcsönös védelem czéíszerü kezelésére kellő módot nyújt: a kisebbség e munkálatát pártolom, {Helyeslés a baloldalon.) Tóth Vilmos jegyző: Horváth Döme! (Szavazzunk! Eláll! Halljuk!) Horváth Döme: Azon föltétel alatt, t. ház, hogy az utánam következő t. képviselők is hódolnak azon morális kötelezettségnek, melylyel a t. háznak elég hangosan nyilatkozó közvéleménye és közóhajtása irányában viseltetünk, azon reményben, mondom, lelkem mélyéből osztom mind azon érveket, melyek t. pártvezérem által elmondattak, s ennélfogva fölöslegesnek tartom több érveket is fölhozni. (Helyeslés.) Pártolom a többségi javaslatot. (Éljen!) Ráday László jegyző: Luksics Bódog átadja a szót Vidaes János képviselő urnák. Tidacs János: Mélyen tisztelt képviselőház ! (Eláll! Halljuk!) Os Buda városának igen tisztelt képviselője és több más túlsó oldali képviselőtársaim e napokban a ház asztalán fekvő 67-es bizottsági munkálat tárgyában mondott szép beszédeikben különösen kiemelték azt, miszerint ezen munkálatban nem adatik föl alkotmányos önállásunk és törvényes függetlenségünk. Én igen sajnálom, de nem lehetek a t. képviselő urakkal e tekintetben egy véleményen, mert ha pénzemről és véremről nem magam, hanem más is rendelkezik, akkor nekem egyebem nem marad, mint országgyűlési mandátumom, melyet igaz, ha kedvem kerekednék , föl is cserélhetnék egy másikért a reichsrathban! (Helyeslés a bal oldalon.) Ezen különben igen tisztelt túlsó oldali képviselők beszédei önkénytelenül eszembe juttatják az 1741-ki állapotokat. 1741-ben, t. i. az alatt, mig egy asszonykirály alaki hatása alatt ama végzetszerű „vitám et sanguinem" elkiáltatván, az akkori karok és rendek is ős Buda városának képviselője szerint azt gondolták, hogy semmit sem adtak föl, hogy az ország alkotmányát épségben fentartják; mi pedig nem úgy volt, mert ő'k is épen úgy, mint most a 67-es bizottság, mindent föladtak, a mi akkor föladható volt. A nemzet kebelében, melyre a teher nehezült, következő kifejezést nyert az akkori ) állapot: Ócska már a járom, kopott már a bilincs. Megüjítm" arany és ezüst nincs. Adjál magyar! koldusnak rá ! Es a magyar adott, és a monarchia, és az az asszony-király, a ki szerencsétlenségében nem tudott hová lenni, mentve lettek! Es a magyar adott! mert a világ népei között egyedül neki adatott a jelleg, hogy nagylelkű! Jól tette, hogy adott! Gyönyörűen hálálják ugyan meg ; de mégis jól tette, hogy adott, mert hiszen a koldulás szerencsétlenség, azt tisztelni, még szerencsétlenségében is a magyarnak ó'si jelleme ! Ezt értem. De azt azután nem tudja ám az én egyszerű eszem fölfogni, hogy miután azt a fábrikát, melyben a magyar nyakára azelőtt is, és a „vitám et sanguinem" elkiáltatása után is a jármot egyiránt fabrikálták; miután, mondom, ezen fábrikát a nachodi és königgratzi Nemesis az Elbébe, és onnan a tengerbe seprette: hogyan akadhatott magyar ember, ki a 67-es bizottsági munkálat elveit véleményezze, azon munkálatot, melynek minden szavából azt olvashatjuk ki, hogy : „Te háládatlan osztrák kormány, ne búsulj azon, hogy oda a fábrikád, ime, mi kész jármot adunk neked, még nyakunkat is önként bele teszszük, te ne tégy egyebet, csak korbácsolj minket, ha nem jól húznánk !" (Tetszés a szélső bal oldalon; zajos ellenmondás a középen) Ezt tette meggyőződésem szerint a 67-es bizottsági munkálat. Nem én mondom, mondja azt maga a ház asztalán fekvő munkálat, mondja azt az ország, mondja a világ! Azt mondják ezen bizottsági munkálat pártolói : jót akarunk elvégre. Ezen jó akaratnak utait ismerjük 1860 óta. Az októberi diploma óta, 1861-ben a két föliratban tisztán personalunió. 1865-ben tisztán reál-unió, de mindig szép szavakban előadva a jó akarat! Házamat felgyújtják. Kettő lehet: vagy készakarva gyújtotta fel valaki, beperelem, elitéltetem. Vagy nem akarva, véletlenségből, vagy tán szerinte jót akarva, gyújtatta fel valaki (Derültség). azt is beperlem. Fölmentik, mert roszat nem akart! De mit használ nekem jó akarata! S mi kötelesség rám nézve a fölgyújtás ténye között, ha házam csakugyan leégett! Ez, 1865 óta, a túlsó oldal többségének politikája. (A szélső balon: Igaz !) Itt vagyunk íme az örvény legszélén, ide ve-