Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.
Ülésnapok - 1865-112
CXII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 28. 1867) 105 letfí törvényjavaslat kivonatát betűről betűre annak rubrumáról írtam le. Elnök: Az idő közben beérkezett irományokat van szerencsém bemutatni. Ordas, pestmegyei község elöljárói a község lakói által örök áron megvett földesúri birtok után járó úrbéri kárpótlási összeget utalványoztatni kérik. Halász Ignácz felső-dabasi birtokos, mint néhai Debreczenyi Éva örökösei képviselője, a m. kir. kincstárral kötött szerződésök teljesittetését, illetőleg foganatosittatását kéri eszközöltetni. Német-Párdány, torontálmegyei község elöljárói, a Tillmann János volt tanitó részére felsőbb rendeletek folytán kiszolgáltatni kellő terhektől a községet fölmenteni s nevezett tanítót állami alapból nyugdíjaztatni kérik. Mindezen kérvények a kérvényi bizottsághoz tétetnek át. Folytatjuk a 67-es bizottság munkálata fölötti tárgyalást. Tóth Vilmos jegyző: (xeduly Lajos ! Geduly LajOS (a szószékről): Amivel oly számos tagtársam előttem, azzal kezdem én is mondanivalómat, t. i. hogy érteni 'végtelen fontosságát a tárgynak, melynél népek és oszágok fölött vettetik el a koczka s tán hosszú időkre. Es valamint oly'számosan előttem, és nem tudom, hányan fogják utánam érezni szükség-ét annak, hogy számot adjanak magoknak, a közvéleménynek, azoknak, a kiknek bizalma ide küldte, s elvégre az utókornak s történelemnek is, melynek egyik lapja általunk ezennel beiratik. elhatározásaink indokolásáról: úgy érzem e szükséget én is. Ugyanazért méltóztassanak megengedni, hogy elmondhassam lehető rövidséggel— s e részben kérem, ne ijedjen meg senki attól, hogy e helyre léptem — mi inditott engem arra, hogy a szőnyegen forgó bizottsági, illetőleg többségi munkálatot elfogadjam. Két fő ellenvetés tétetik e munkálat ellen. Az egyiket itt hallottuk — elismerem szívesen, a legtisztább hazafi érzelemtől ihletett ajkakról — egy hét óta lehangzani. A másik, mire a jelen discussió alatt talán a kelletinél is kevesebb tekintet volt véve, a Lajtántulról hangzik át hozzánk. Az elsőnek veleje az, hogy ezen munkálatban és ezen munkálat által túl a rendén is sok engedményt teszünk; a másiké, hogy igenis keveset. Énbennem már maga ezen körülmény bizonyos kedvező elővéleményt ébreszt. Ugyanis tudjuk, hogy az igazság rend szerint a két szélsőség közt középen szokott feküdni. De közelebbről is szeme közé nézve ezen két ellenvetésnek, az sem képes engem megingatni azon hitemben, hogy jól cselekszem, ha ezen munkálat elfogadásához csekély szavazatommal járulok. Hogy a másodikkal kezdjem, csakugyan KÉPV. H. NAPLÓ. 186 5 ,4. IV. úgy látszhatnék. mintha azzal foglalkozni már se szükséges, se méltó nem volna, miután a legközelebbi bevégzett tények positiónkat e részben igen előnyösen megváltoztatták. Megváltoztatták igen is, de minden megtámadáson kivülivé nem tették. Ne feledjük, t. képviselőház, hogy valamint nem régen történt, hogy a prágai országgyűlésen egy volt miniszter azt monda, miszerint Magyarországgal a dualismus alapján való kiegyezkedést még a köníggratzi vereségnél is nagyobb szerencsétlensének tartaná Ausztriára nézve: úgy bizonyosan meg fognak újulni az ilynemű nyilatkozatok, s azoknak megfelelő törekvések megint, ha ezen. tárgy tüzetesen szőnyegre kerülend a Lajtán tul, s lesznek akár hányan, a kik azt, a minek elfogadására mi—valljuk meg őszintén — csak nagy lelkitúsák s komoly megfontolás után határoztuk el magunkat, keveselni fogják. Én nem keveslem azt, a mit ezen munkálat a lajtántuliaknak s az általuk vitatott birodalmi kapcsolatnak nyújt: nem keveslem azért, mert ennél többet jogosan tőlünk senki nem követelhet; nem keveslem azért, mert ennél többet követelni, magára a monarchiára nézve nem volna üdvös: mert a ki ennél többet követelne, az nem egyesíthető elemeket akarván egyesíteni, lehetetlenségeket lehetőkké tenni, a monarchiának nem használna, de ártana; a mint hogy szomorú tapasztalás bizonyítja, hogy hasonló intentiók s törekvések ezen, az isteni gondviseléstől annyira megáldott országokat csaknem a vég romlás széléhez juttatták már. Ausztriának sok statusféríiai voltak , kik a magok korában többé kevésbbé nagyoknak tartattak. Én azt hiszem, hogy a ki egyfelől Magyarországgal, másfelől az örökös tartományokkal a maga módja és geniusa szerint elbánva, ezeket egy magasabb harmóniába fogja tudni egybehozni — és adjunk hálát Istennek, hogy végre valahára ily államférfiúi jelenség mutatkozni kezd —az lészen Ausztriának első nagy államférfia. Meg lévén ekként nyugtatva magamban az iránt, hogy a szőnyegen levő munkálat a birodalmi kapcsolatnak nem nyújt kevesebbet, mint mennyi azt igazság szerint megilleti, és mennyit annak saját java megkíván: a második kérdésmerül föl előttem: vajon nem nyujt-e többet, mint a hazánk iránti kötelesség nyújtani megenged? Ezen t. oldalról az mondatik, hogy igen, és épen azért ezen munkálat elszántan és elhatározottan ostromoltatik is. Az ostromban, ha nem tévedek fölfogásomban, fő támadó fegyverül azon thézis használtatván, hogy ezen munkálat tűimen vén azon, mi az eddigi törvényekben, kezdve a pragmatica sanctiótól egészen a 48-ki törvényekig, meg van állapítva, azt épen azért elfogadni nem szabad. Föltéve, hogy ez így volna, én nem gondolom, hogy azért ezen munkálat el 14