Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.
Ülésnapok - 1865-78
LXXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 6. 1866.) 129 náeskozások e nagy horderejű és nagy fontosságú tárgy fölött be lévén befejezve, a szabályok értelmében azon indítvány fölött kell először szavaznunk, mely előbb adatott be. A szavazási módot illetőleg három kérvény adatott be, mindegyik 20—20 aláirással ellátva, mely név szerinti szavazást követel. Nem tudom, méltóztatik-e a t. ház parancsolni, hogy a neveket és kérvényeket fölolvassuk ? (Nem kívánjuk! Elfogadjuk !) Ha tehát el méltóztatnak fogadni, a házszabályok értelmében föl kellene olvasni az indítványt. (Nem kell! Fölolvasottnak tekintjük!) Ha az indítványt fölolvasottnak méltóztatnak tekinteni, következik a szavazás, előbb az egyik, azután a másik, vagyis az ellenindítvány fölött. A kérdés, melyre nézve a ház hivatva van szavazni, egyszerűen az: elfogadja-e a t. ház Tisza Kálmán indítványát? igen, vagy nem ? Erre méltóztassanak felelni. Tóth Vilmos jegyző (olvassa a képviselők névsorát, mely alkalommal Igennel szavaznak: Almássy Sándor, Angyal Pál, Acs Kctroly, Bárányi Ágoston, Batthyány Géza gr., Beliczey István, Beniczky Ödön, Bernáth Zsigmond, Bethlen Gábor gr., Békássy Lajos, Bohory Károly, Boczkó Dániel, Bogyó Sándor, Bónis Sámuel, Böszörményi László, Csanády Sándor, Cseh Sándor, Csernovics Péter, Csihy István, Csiky Sándor, Damaszkin János, Darvas Antal, Deáky Lajos, Desseioffy Ottó, Domahidy Ferencz, Döry Ádám,'Eöry Sándor, Eszterházy István gr., Gábriel István, Gál Péter, Ghyczy Ignácz, Ghyczy Kálmán, Gubody Sándor, Halász Boldizsár, Hertele?idy György, Horváth Elek, Ivánka Imre, Jámbor Pál, Jókai Mór, Kállay Ódon, Károlyi Ede gr., Keglevich Béla gr., Kende Kanut, Kiss Lajos, Kiss Miklós, Koller Antal, Konkolyt Thege Pál, Kupricz Imre, László hnre, Lovassy Ferencz, Lukács György, Luksich Bódog, DukynichMihály, Luzsénszky Pál b., Lükö Géza, Madárcissy AJ'őr, Madarász József, Makray László, Manojlovics Emil, Markos István, Maróthy János, Miskolczy Lajos, Mocsonyi Antal, Mocsonyi Sándor, Nagy Ignácz, Nikolics Sándor, Nyáry Pál, Üdescalchi Gyula hg., Oláh Miklós, Pap Lajos, Pap Pál, Pap Simon, Patay István, Peley Lajos, Perezel István, Pethes József, Pétery Károly, Platthy György, Podmaniczky Ármin b., Podmaniczky Frigyes b.. Prónay József Pagályi Ferdinánd, Ráday László gr., Ruttkay István, Salamon Lajos, Sárközy József, Siklóssy Károly, Sípos Orbán, Soldos Imre, Somossy Ignácz, Szaphnczay József, Szilády Áron, Szluha Benedek, Szontagh Pál, Thalabér Lajos, Túry Gergely, Tisza Kálmán, Tisza Lajos, Tisza László, Ujfahssy Lajos, Varga Antal, Varró Sámuel, Vállyi Jó/nos, Várady Gábor, Véghsö Gellért, Vidacs János, Zsitvay József Nemmel szavaztak: Almássy György gr., Ambrózy Lajos b., Andreánsz'.y Boldizsár, Armbruszt KÉPV. H. NAPLÓ. i86 5 / 6 nr. Péter, Ányos István, Babes Vincze, Bartal György, Bartal János, Bay György, Bánffy Albert b., Bánó József, Bánó Miklós, Bencsik György, Beniczky Gyula, Berényi Ferencz gr., Berde Mózes, Berzeviczy Tivadar, Besze János, Bethlen Farkas gr., Bethlen János gr., Bethlen Sándor gr., Bezerédj László, Binder Mihály, Bittó István, Botka Mihály, Branotácsky István, Bujanovics Sándor, Cebrián László gr., Conrád Mór, Csáky Albin gr., Csáky László gr., Császár József, Csengery Antal, Csik András, Csörghe László, Czorda Bódog, Dapsy Vilmos, Dánffy Károly, Dani Ferencz, Dániel Pál, Deák Ferencz, Dedinszky József, Dellimanics István, Detrich Zsigmond, Dimitrievics Milos, Dobóczky Ignácz, Domokos László, Dózsa Dániel, Dósa Elek, Draskóczy Gyida, Eötvös József b., Eötvös Tamás, Erős Lajos, Faragó Ferencz, Faúr János, Fábián Gábor, Fáy Gusztáv, Fehdenfeld Frigyes, Fejér János, Fest Imre, Fischer István, Frideczky Timót, Fülepp> Lipót, Gajzágó Salamon, Gál János, Gál Miklós, Geczö János, Geduly Lajos, Glacz Antal, Gorove István, GozsduManó, GyeneKároly, Hedry Emö, Hollán Ernő, Horváth Antal, Horvát Boldizsár, Horváth Döme, Horváth Károly, Horváth Lajos, Hosszú József, Hunfalvy Pál, Huszár István, Huszár Károly b., Ibrányi Lajos, Ihász Rezső, Inkey József, Ivacsko•vics György, Ivámka Zsigmond, Jankovicli Antal, Jelcelfahissy Lajos, Joannovics György, Jonesku Demeter, Justh József, Justh Kálmán, Kacskovics Ignácz, Kalauz Pál, Kandó Kálmán, Karácsonyi Ferencz, Kardos Kálmán, Kautz Gyula, Kálnoky Pál gr., Kálóczy Lajos, Kárász Benjámin, Keglevich István gr., Kemény Gábor b., Kemény István b-. K meny Zsigmond b., Kerkapoly Károly, Királyi Pál, Kiss Jakab, Kossuth Pál, Kovách László, Kuba János, Kubicza Pád, Kudlik István, Kán Kocsárd gr., Karcz György, Lcmg Gusztáv, Lator Gábor, Lázár Dénes, Lehoczky, Egyed, Lipthay Béla b., Lónyay Gábor, Lónyay Menyhért, Máday Lajos, Mmiu Aurél, Mátyáss József Médián Endre, Mihajlovics Miklós, Mihályi Péter, Mikó Imre gr., Miké Mihály, Millutinovics Szvetozár, Miske Imre b.. Molnár József, Molnár Pál. Nagy Elek, Nagy, Károly, Nánássy Ignácz, Németh Károly, Onossy Mátyás, Opicz Sándor, Orczy Béla b., Oroszy Miklós, Paczolay János, Papp Zsigmond, Perczel Béla, Perényi Zsigmond b., Fethe András, Pillér Gedeon, Prugberger József, Rajner Pád, Rannicher Jakab, Ráday Gedeon gr., Ráth Péter, Reviczky István, Rónay János, Rónay Lajos, Rónay Mihály, ifj.Rudics József b., Rudnyánszky Flórián, Sebestyén László, Semsey AJhert, Simay Gergely, Simon Pál, Siskovich József, Somssich Imre gr., Somssich Pál, Stefanidesz Henrik, Sulyok Mór, Szabadfy Sándor, Szabó Imre pápai, Szabó Imre, Szahó Sámuel, Szakáll Lajos, Szápáry Géza gr., Szápáry Gyula gr., Szász Károly, Széles Dénes, Szemző Mátyás, Szentkirályi Mór, Széchenyi Béla gr., Széchenyi 17 Imre 9 r