Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.
Ülésnapok - 1865-77
LXXVII. ORSZÁGOS bad, s munkálnunk kell minden perczben, minden időben, mindent, a mit csak lehet. A többire Somssich t. képviselőtársunk meggyőződésem szerint megfelelt, s oly remekül rögtönözve, az én ítéletem szerint annyira megsemmisítette az ellenvetéseket, hogy többet szólni jelenleg szükségesnek nem tartom. Azért most áttérek arra, a mit említett beszédemből még senki el nem mondott. (Halljuk!) Dolgozzék véleményem szerint a 67-es, és valamennyi bizottság, és dolgozzék naponkint; de, hogy munkálataikban ezélt érhessenek, el kell hengeríteni azt az egyetlen követ, mely még mindig utunkban áll. Van nekünk, lajtántúli és inneni testvérnépeknek, egy közös nagy bajunk, oly közös nagy baj , melyet ha utunkból el nem hárítunk, haszontalan minden repraesentatio, minden buzgalom: e baj pedig, uraim, ama Zsarnay barátom által megpendített hűtelen rósz tanácsadóknak nem csak meg nem büntetése, de rendszeres megjutalmaztatása. Uraim, ezen tanácsadók voltak azok. a kik a Habsburgok hatalmas trónját, a legrégibb legitim trónt, a Miksák, Lipótok, Ferdinándok és Ferenczek trónját úgy aláásták , hogy most az napról napra sülyed és csak árnyékban tenyészik. Addig egy német lovagrendből, a Brandenburgok alatt, egy hatalmas Poroszország emelkedett; és minő hatalmas Poroszország, azt igen jól tudjuk. Ók voltak okozói annak mindig, hogy a népek millióinak véres verej'tékkel szerzett vagyona haszontalanul elfecséreltetett. Ok hozták be II. Lipót alatt Toscanából az általok annyira ápolt, anynyi millióba került kedves „geheime polizeit." Ezt Sauer gr. alatt jól elrendezték s ez által megmételyezték az erkölcsiséget, s azt hitték, ha az ember beszélő szájára figyelnek s a hallottakat azonnal hűségesen bemondják, jóllehet elferdítve, hogy a haladás csiráját majd kiirthatják. Csalódtak. De azon sok kárt tevő emberek, nagy mesterökkel együtt, már régen az örök ítélőbíró széke előtt állanak. Azt mondotta ugyanő: „Apres moi le deluge!" Igazsága is van: mert a nyomornak ránk szakadt egész tengere. Ok számot .adván az igazság örök bírája előtt, velők nincs szám. Sőt még azokkal sincs, uraim, a kik ezen kétes rendszer követésében kifáradtak, vagy előmozdítva dús pensiókból élnek. Éljenek, és érjék el a nemzet, kivánatának diadalát, hogy lássák, mily hasztalan volt egész életök , mert nem bírtak elég önmegtagadással, egy kis ideiglenes „Ungnade"-ba esést koczkáztatva, a valót megmondani, hogy mi kell a nemzetnek. A jelen kormányfórfiaknak, uraim—ha meggondoljuk, hogy századokon át rakott előítéleteket és gátakat mily nehéz lerombolniuk — működését oly nehéznek találom, kivált azért, mert egy korÜLÉS. (Becz. 5. 1866.) %9 mány sem működhetik sikeresen, melynek háta mögött egy egész nemzet nem áll; ezeké mögött pedig nem állott. Többet ki nem vívhattak; kezdtek adni egy kis reményt. Hogy az utolsó leirat több reménynyel kecsegtet, mint a többi, ez is tagadhat lan. De, uraim, szólok azokról, kik netán , ha az országgyűlés eredménytelenül szétmenne, és ismét megkezdetnék a „belagerungs" vagy Isten tudja micsoda „zustand", magyar létökre bérbe adnák magokat a trón aláásására és a nemzet további nyomorgatására: ezen férfiakat, az oly magyarokat, én előre is felség-és hazaárulóknak vallom. És, uraim, ha eljön az idő — mert el kell annak jő'ní, mert az osztrák dynastiának kell annyi belátással bírni, hogy a végső, elhatározó, végenyészetet hozandó perczek alatt eszére és lelkébe térjen, és megadja a nemzetnek, mely egyedül képes 8t megmenteni, mindazt, mit megadhat—ezen férfiaknak , ezen Szörnyetegeknek, ha majd kibékülünk, és ha Isten engem éltet, (Halljuk!) és választóim ismét képviselőjükké teendenek, kötelességemnek fogom tartani, hogy az ily szörnyetegeknek fejei törvényes birói ítélet következtében az aláásott trón zsámolya, az üldözött és pusztíttatni meg nem szűnt nemzet lábai elé gördüljenek. (Derültség.) Végzem, uraim! Hogy czólt érjünk, azon fegyvert, melylyel az ily tanácsadók éltek, meg kell tompítani. Ok mindig azt hitették el az uralkodó házzal, hogy a magyar, mihelyt módját ejtheti, el akar szakadni. Ezen konkoly megtermetté a sárkányfogakat, és oda vitt bennünket, a hol vagyunk. A föliratban elevenen, világosan, egy kissé a diplomatikai stílustól el is térve — mert helyzetünk sem igen diplomatikus — ki kell mondani, hogy e szándék a magyarban épen nem létezik, a magyar önmagát, trónjával együtt, fentartani buzgólkodik, ha meghallgattatik ; ha pedig nem, feleljenek azok, kik másként cselekedtek. Ezek előrebocsátása után, mondanom sem kell tán, hogy Deák Ferencz képviselő úr inditványát pártolom. (Helyeslés a jobb oldalon.) Ráday László gr. jegyző: Szaplonczay j József! i Szaplonczay József: T. ház! Két indítI vány fekszik előttünk, mely két indítvány képezi jelen tanácskozásunk tárgyát. Engedje meg a t. ház, hogy mielőtt e két indítványhoz hozzászólanék, a mostan előttem szólt Besze János képviselő urnák csak egyetlen egy nyilatkozatára, azon axiómára, melyet,úgy látszik, ellenünkben fölállított, feleljek. (Halljuk!) Azt mondotta, hogy mindig többet ér a valamit cselekvés, mint a semmit nem tevés. (FÖlkiákások jobb felöl:
