Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-76

60 LXXVI. OESZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 4. 1866.) vényes állapotok, tetőzve és megöregbítve ujabb törvénytelenségekkel; és ha akkor a nagynehezen kinőtt többség mégis föliratban akart szólni ő felségéhez, hogy ildomtalansága által ne vessen gátat, hogy ő felsége teljesítse a nemzet kívánságait és az óhajtott kiegyezkedés megtörténjék: most, miután fölirtunk 1861-ben ez irányban kétszer, s ez idén ismét fölirtunk ez irányban kétszer, senki bennünket ildomtalansággal nem vádolhat, mert azt mondja a deák (Halljuk.') — értem a deák közmondást: — (Derültség) „si ter pulsanti tibi non aperitur, abito." Ha pedig van a fejedelemnek — mint van — méltósága, mert a fejedelemben tekinti minden alkotmányos polgár megszentesitve az államnak, mint jogtársaságnak eszményét, ha van, mondom, a fejedelemnek méltósága, van bizonyára a népnek, a nemzetnek is, és ezen méltóságnak öntudata kell, hogy legyen, és meg j is van e házban. Mindazonáltal, nehogy vádra legkisebb ürügy legyen: legyen fölirat; de hinni j akarom, hogy lesz utolsó. (Helyeslés.) És ha mégis j netalán a nemzet jogos kivánatai nem teljesittet- i nének ., akkor nincsen egyéb hátra, mint a mit mond a deák közmondás második része: abito; azaz: öntudatával szoros ragaszkodásunknak alkotmányunkhoz és törvényeinkhez, hivatkozva Isten és a világ ítéletére, várjunk, tűrjünk, várjuk a I fejlő szebb jövőt. i Midőn ő felsége felelős kormányt igér, a | kormányférfiak felelősségét, akkor azon kormány- j férfi, ki ezen kir. leiratot aláirta, és ezen leiratban I azon föltételeket, melyekről a kir. leirat úgy szól, hogy azokhoz minden körülmények között föl nem j adhatóképen ragaszkodik, akkor a felelősséget, mon- [ dom, már magára vonta és az ítéletet maga ellen aláirta. És habár ezen itélet hazánk jelenlegi zsibbasztó állapota miatt rá most nem alkalmazható, de alkalmaztatni fog a világ és nemzet históriája és az utónemzedékek által. Adja a gondviselés, hogy ő felsége oldala mellé oly kormányférfiak jussanak, kik a törvény értelmében áthatva vezessék alkotmányunk hajóját, hogy igy fölvirágozzék ismét ő felsége trónja. Egyedül Magyarország területe elegendő arra, hogy nagyhatalom legyen. Az egész porosz birodalom területe — mint volt — 5103 D mértföld; Magyarország és a hozzá tartozó részek összes területe több mint 5800. Ha ő felsége megengedi, segélyével gyámolítja törekvéseinket, hogy Magyarországnak anyagi és szellemi érdekei fölvirágozhassanak . akkor föl virágzik ő felségének trónja, és lészen dicső, mint valaha Magyarország királyainak dicső trónja, Ausztria nélkül is. (Éljenzés a hal oldalon.) Ismételve mondom: adjon Isten ó' felségének oly tanácsosokat, kik ő felségét a jog felé vezéreljék úgy, hogy mondhassuk: áldja meg ' Isten ő felségét akként, mint a nemzet milliói kormányának áldásait tapasztalják! (Éljenzés a bal oldalon.) Tóth Vilmos jegyző: Zsarnay Imre! Zsarnay Imre: T. képviselőház ! Minthogy előttem történetesen Boboiy Károly képviselőtársam és barátom, pap, nyilatkozott, engedje meg a t. ház, hogy én, az ő beszédét folytatólag, fölhívjam a t. ház figyelmét, egy ezelőtt körülbelől 200 évvel élt magyar főpapnak, a tiszta hazafiság hű képének, a haza hasonló viszonyai közt mondott nyilatkozatára, ki akkor nyilatkozott igy, midőn még nem köttetett meg a pragmatica sanctió. T. ház! I. Lipót király uralkodása alatt Magyarország épen ilyen viszonyok közt volt, mint a milyenek közt van most hazánk, kivévén, hogy akkor az ausztriai birodalomnak fényesebb állapota, nagyobb emberei voltak, mint jelenben. I. Lipót látván a magyarországi viszonyok által előidézett szerencsétlenségeket, elhatározta magában, hogy Magyarországgal ki kell békülnie. E végett kabineti tanácskozást hívott össze. Ezen kabineti tanácskozásban jelen volt Magyarország részéről ama főpap, kire hivatkozom, Szécsenyi György. Midőn ő felsége a maga kegyes atyai indulatából kimondotta. hogy neki fájnak azon dolgok, melyek Magyarországban történtek, a jelen volt miniszterek a kiegyezés alapjául különféle elveket, közös ügyeket hordtak elő; és habár mindig a kibékülésre hivatkoztak, ki lehetett szavaikból venni, hogy senki más nem, lianem épen ők azok. kik a fejedelem akaratának teljesülését, hogy t. i. Magyarországgal béke legyen, nem akarják, mert ők zavart akartak, hogy abból nyereséget húzhassanak. Ily helyzetben a már emiitett egyházi főméltóság ezeket mondta : „Uram! ezen te tanácsosaid nem akarják azt, a mit te akarsz; ezek nem békét, nem nyugodalmat, hanem zavart és egyenetlenséget akarnak Magyarországban, hogy tovább uralkodhassanak, és hogy magok és rokonaik részére hasznot és magas hivatalokat szerezhessenek ez országban. Higye meg, felséges uram! Magyarországban lehet, és igen könnyen, a békét, az örökös tartományokkal való barátságot megalapítani; de nem e miniszterek tanácsa szerint: erre egyetlen mód van, t. i. adassék meg Magyarországnak mind az, a mi törvény és igazság szerint Magyarországot illeti; nem kell követelni semmi olyat a magyaroktól, a mit ők, hazájok függetlenségének és a korona jogának megsértése nélkül meg nem adhatnak." A jó fejedelembelátta, hogy a főpapnak igaza volt • de azért kisebbségben maradt; igy az ellenséges kormányzás hazánkban tovább folytattatott, s még borzasztóbb alakban tűntek föl a sze-. rencsétlen viszonyok. Később átlátta a fejedelem, hogy a hazáját szerető magyar főpap hűbb és iga-