Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-75

LXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 3. 1866.) 43 alkotni, hanem csak elveket fog megállapítani a jövő törvényhozás számára. Ezen elvek ily módon megállapításában nézetem szerint kettős veszély rejlik. Az egyiket mindenikünk ismeri talán saját ma­gán életéből. Én, t. ház, szívesen kötök bár kivel szerződést a föltételeknek részletes, tökéletes ki­fejtése mellett; de praeliminaris contractust, előle­ges pontozatokat nem kötök: mert azt tapaszta­lam mindig, hogy ily előleges pontozatok, ily elő­leges elvek alkalmazása szokott az illetők közt mindenkor legtöbb viszálkodást, félreértést és kér­déseket támasztani, (Helyes! Igái!) oly kérdése­ket, melyek mindig a gyöngébbnek kárával szok­tak eldöntetni. A másik veszély nézetem szerint nagyobb ennél. Az országyyülés elveket fog megállapítani a jövő törvényhozás számára: ezen elvek nem lesz­nek törvények, azonban kötelezők a jövő ország­gyűlés számára, mint elődjének határozatai, {Ellen­mondás a jobb oldalon) mint orssággyülési conclu­sumok, melyekhez az országgyűlések, a régi gya­korlat szerint is, mindig hivek maradtak; de nem lesznek kötelezők a korona irányában, mely elfo­gadásuk iránt nem nyilatkozik. Mindaz tehát — meglehet , hibázom, de ez meggyőződésem — mindaz, a mit az ország ez utón netalán föladand, föl lesz adva a nélkül, hogy cserébe nyerne érte valamit. {Bal felöl élénk helyeslés.) Uj positio lesz •az, melyet a kormány elfoglaland az ország irá­nyában; és én igen tartok attól, hogy épen ezen •előleges elvi megállapodások lesznek azon archi­medesi hypomochlion, mely az országot kimozdi­tandja lépcsőnkint alkotmányos positiojából. (Bal­ról: Ugy van!) Ettől pedig annyival inkább tartok, mert habár hiszem és tudom is, hogy a nemzetek csak országgyűléseik által nyilatkozhatnak; de nem osztozom azon véleményben, hogy az ország­gyűlések mindaddig, mig emberekből állandanak, •csalhatatlanok legyenek a nemzet érdekei fölötti íteleteikben. (Helyeslés.) A következetlenség vádját, mely barátom Ti­sza Kálmán indítványa ellen, még a politikai mo­rál szempontjából is, emeltetett, alaposnak nem tartom. Be fogja ezt bizonyitni nézetem szerint a té­nyeknek egyszerű összeállítása. 186 l-ben első fölira­tunkban azt mondottuk: az ország alkotmánya alapelveinek visszaállitása,parlamenti kormányunk, felelős minisztériumunk életbe léptetése, az absolut rendszer következményeinek megszüntetése oly előleges föltételek, melyek nélkül tanácskozás és •egyezkedés lehetetlenek; miután pedig kérelmein­ket a leérkezett kir. leirat megtagadta : második föliratunkban tanácskozásainkat lehetetleneknek is nyilvánítottuk. A jelen országgyűlés más eljárást követett. Nem volt ez mindenben következetes az 1861-ikihez, de az országgyűlés megnyitásakor és az előtt történt előzmények és azon tekintet által is indokolva volt,hogy a hazánakmindenpolgára meg­győződjék arról, megnyugtattassék abban, hogy az országgyűlés a törvényes állapot visszaszerzésé­re vezethető minden lehetséges utat és módot kész megkísérlem. E tekintetből erélyesen sürgette az or­szággyűlés válaszföliratában az alkotmány vissza­állítását, de mind amellett, jogos kérelmének teljesí­tését bizton remélve, előbb a 67-es bizottság, és utóbb a többi bizottságok kiküldésével hozzáfogott a törvényhozási munkálódás előkészületeihez. Mar­czius 1-én küldetvén ki a 67-es bizottság, két nap­pal utána, marczius 3-kán érkezett egy kegy. kir. leirat, mely az ország kívánalmait teljesen megta­gadta; az országgyűlés azonban még akkor — mint t. barátom Tisza Lajos kifejté — a nemzet nagy részének szivében föléledt bizalomnak arany­korát élvén, első kisérletének meghiúsultával re­ményeiben nem csüggedett, és folytatván kívánal­mainak nyilvánítását az alkotmáuy visszaállítása iránt, bizottságainak működését meg nem szün­tette. Ezen föliratunkra érkezett a tárgyalás alatt levő kir. leirat, mely más szavakkal és más mo­dorral, de kívánalmainkat úgy, mint az előbbiek, megtagadja. Kérdés már most: mit kíván a kö­vetkezetesség tőlünk, hogy ezen kir. leirat folytán tegyünk? A következetesség jelen cselekményeink ­l nek megegyezése az előzőkkel. He midőn ezt vizs­gáljuk, nem szabad a történelmet ott kezdenünk, a hol akarjuk, hanem vissza kell eredetéig, kezde­téig mennünk; miután az országgyűlési alkot­mányos küzdelem, melyet mi folytatunk, az 18 61-ik évi országgyűlésben kezdődött, jelen cselekvények­nél azon országgyűlés eljárását szem elől téveszte­nünk nem szabad: ha pedig ezt teszszük, kétség­ségtelen, hogy 1861-ki eljárásunkhoz következe­tesek akkor leszünk, ha t. barátom Tisza Kálmán indítványát elfogadjuk. (Elénk helyeslés bal felöl.) Ha ezt teszszük, nemleszüuk következetlenek a je­len országgyűlés eljárásához sem, mert ismételve mondva volt már, hogy az eljárásnak alapja ké­relmeink teljesítésének reménye volt, ez alap meg­szűntével tehát az következetesen nem folytatható. (Helyeslés bal felöl.) Ha ennek ellenében az mondatik, mint több izben is hallottam, hogy marczius 3-kán érkezvén kérelmünknek első megtagadása, most a második­nál is csak azt kell tennünk, a mit az első izben cselekedtünk: erre nézve megjegyzem, hogy ez állítás csak akkor tartathatnék fen, ha az állíttat­hatnék, hogy a minori ad maius áll az okoskodás és hogy a második és igy már határozottabb meg­tagadás egynél, az elsőnél nem több érvényű. Az mondatott azonban több érdemes képviselő ur részéről, hogy a most érkezett k. k. leirat kedvezőbb 6*

Next

/
Oldalképek
Tartalom