Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-75

LXXV. ORSZÁGOS ÜÉLS. (Decz. 3. 1866.) 39 Pest belvárosa t. követének indítványa egyszersmind a kiegyenlítés és előrehaladás, addig a másik indítvány a megállapodás, ső't, mondhatnám, a visszalépés jellegét viseli homlokán. Én tehát e két indítvány közó'l, előzményeink szerint, azt tartom csak helyes- és eorreetnek, és egyszersmind czélszerűnek, mely a jogok fentartása mellett egyszersmind a kiegyenlítést sem hátráltatja. Fölfogásom szerint ezen mai napi kérdéshez való viszonyunk igen egyszerű. Első és második föliratunkban bőven előadtuk törvényes kivánatainkat. Ezen törvényes kivánataink, méltó és jogos várakozásunk ellenére, nem teljesíttettek, mert alkotmányunk tettleg életbe nem léptettetett. A jogoknak puszta elvi elismerése pedig, föltéve, hogy , mint némelyek állítani akarják, a kegy. kir. leiratban benne foglaltatnék is, mi a magyarázattól függ , de a mit én abból — megvallom — kiolvasni nem tudok, de, mondom, ha benne foglaltatnék is, az nem egyéb, a mint másszor is mondtam, mint keserű gúny, Ott hol az élettel és valósággal kiáltó ellentétben áll, a mint p. o. ily ellentétben áll az adó-megajánlási és kivetési jog elvi elismerése azon elzúzó adó-rendszerrel s a nálunk most is működő, szeretetre méltó adó-executióval, mely alatt országunk népe roskadozik, és a mint kiáltó ellentétben áll az ujonczállltási jog elvi elismerése Szadovánál és Königgratznél elvérzett fiaink és testvéreink hasztalanul elpazarlott vérével. Ily körülmények közt,igen természetes, hogy a jogfolytonosság alapján, kivánatainkat ismételve és erélyesen kell sürgetnünk. Midőn azonban ezt teszszük, és midőn e tekintetben előbbi kötelesség-hű eljárásunkat folytatjuk, nem lehet egyszersmind letenni a háznak azon határozatát, melyet valóban nem a kormány iránti udvariasságból, nem annak szép szeme iránti hódolatból, hanem egyenesen a mélyen érzett szükségesség és saját érdeke által indíttatva hozott, hogy t- i. a közös ügyek tárgyában készítsen egy bizottság előkészitő javaslatot. Ha ezen határozat visszavétele a márczius 3-ikai leirat után nem találtatott szükségesnek s a körülmények által motiváltnak, a most fenforgó körülmények közt is, a mostani kir. kegy. leirat után, mely az előbbinél bizonyára nem roszabb, ha egyébiránt nem is kielégítő, e szükség nem forog fön. A dolog ily egyszerű helyzetében, a melyre alapíttatott a Deák Ferencz indítványa, más oldalról indítvány tétetett, hogy hagyjunk föl munkálatainkkal, mindaddig ne haladjunk azokban csak egy lépést se, mig törvényes kivánataink nem teljesíttetnek, mig sérelmeink nem orvosoltatnak. Igen sajnálom, hogy ennek ellenében az általunk követendő eljárás indokolására tovább kell mennem, mint pusztán csak oda, hogy van a háznak egy, ekkoráig teljesítetlen határozata, melyet tel1 jesíteni kell, hacsak egészen szokatlan utón járni és következetlenségbe esni nem akarunk. Tulajdonképen ez az, a mi a mai fenforgó kérdésben eldöntő, és minden, a mi ezen túl van, a napi kérdésre, ugy gondolom, nem szorosan tartozik, és ennek ellenében csak az érne valamit, ha bebizonyíttatnék, hogy azóta oly nyomatékos és meggyőző uj okok fordultak elő, melyeknél fogva ezen határozatot most már el kellene vetni. Hitem szerint azonban, az országgyűlés elnapolása óta, a viszonyokban és körülményekben semmi alapja és indokolása nem fekszik annak, hogy leglényegesebb ügyeink, legégetőbb életkérdéseink megoldásának szükségét, melyet akkor oly élénken éreztünk, most már ne érezzük, és hogy, a mi ezelőtt Öt hónappal, és pedig a t. ház majdnem átalános óhajtása szerint, szükségesnek és elodázhatlannak mutatkozott, hogy az most már e perezben fölösleges és korszerűtlen lenne. (Zaj. Halljuk!) Megvallom, t. ház, hogy igen sok történt azóta, mit a rósz kormányok keserű tanulságul mutathatnak föl a jövő rettentő példájára, és a mi a boszúló Nemesis létezésének rémképével megdöbbentve hathat azon bűnös államkontárok lelkiismeretére, kik botor elméleteiknek föláldozták a gyakorlati igazságokat, és az elbizakodottság szemüvegén keresztül erőnek látták az erőtlenséget. Az egységes és egy kalap alá gyűrt Ausztria, valamint előbb már Lombardiát, ugy a legutóbbi egyetlen egy szerencsétlen hadjárat alatt, elvesztette Adria gyöngyét, a szép Velenczét, a kisebb Poroszország által kiszoríttatott Németországból, és bebizonyította a rósz kormányzat régi és ujabb bűnök által okozott erőtlenségét. De kérdem, hogy mindezek által motiválva van-e az, hogy megszűnt volna már dolgaink rendezésének szüksége, hogy megszűnt volna azon óhajtásunk, a mely bizonyosan közös óhajtása mind azoknak, kik aggodalmas szemekkel és gondtelt kebellel néznek a jövőbe ? — Ausztria erejében tetemesen megfogyatkozott, a szemérmetlen kormánypolitika kudarezot vallott; de épen ez által, és épen ennélfogva, ezen nagy tanulságok után, midőn azok, kik a szerencsétlenségnek okozói voltak, ha szemeik vannak és látni akarnak, láthatják a romlást és pusztulást systémjök nyomain ; ha füleik vannak és hallani akarnak, hallhatják a népek panaszait, átkait, és a megelégedetlegség moraját, mely zúg, mint a haragvó tenger; és ha egyátalában érzékök van, érezhetik a közvélemény súlyát, járják bár a képmutató penitentia mezítlábas processióját Rómában, (Derültség) vagy foglalják el a nekik mindig kedves, mindig szükséges, a számukra mindig reservált, és minden kormánytól elfogadott elnöki széket Bécsben; ha ezen férfiak végre most kénytelenek meggyőződni a felől, hogy az általuk követett eljárás a lehető