Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-75

28 LXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 3. 1866.) mázt képeznek, melyet mesteri kéz gyűjtött egybe; gyűjtött pedig épen azért, hogy e szegény, zaklatott, mindenfelől megtámadott Magyarország annyi segélyt és irányt meríthesen ezekből, a mennyi segélyt és irányt szerezni képes. Magyarország, e jogára támaszkodva, védelmezte állását a legutóbb lefolyt viharok közepett: és nem tudom fölfogni, hogy e védelmi alapunk mivel bírna jelenleg kevesebbet, mint birt ezelőtt kilenez hónappal ? Magyarország e viharok daczára is állását mindig megtartotta, követeléseiben nem ment túl, belőlök nem engedett, de hozzájok nem is toldott semmit. Lehet, hogy a kivitelre nézve eltérők a vélemények ; de a lényegre nézve mindnyájan egy véleményben vagyunk: nem lehet föladata a képviselőháznak , hogy mi azon térre lépjünk , azon ösvényt kövessük ezentúl, a mély ösvényen eddigelé ellenfelünk haladott, értem a kisszerű, kicsinykedő alkudozás és ijesztgetés ingadozó ösvénj^ét. A magyar nyilt volt mindig, és az is fog maradni, reménylem, mindig. Magyarország törvényhozó testülete kimondotta föliratai által, hogy a jogfolytonosság terére állván , hogy a jogfolytonosságot vallván alapelvének, se törvények revisiójába, se törvények alkotásába mindaddig nem bocsátkozhatik, míg az ország alkotmánya teljesen helyreállítva nincsen: (Ugy van! a balon) — ez alatt értem pedig az ország kiegészítését, értem a felelős parlamenti kormányt, értem a helyhatóságok visszaállítását. (A bal oldalon helyeslés.) De ugyanakkor tudott az ország méltányos, tudott engesztelékeny is lenni, mert kimondotta, hogy épen e restitutio reményében kötelességének tartja, előkészitő munkálatokkal foglalkozni, mi által, azt hiszem, tetemesen segédkezet nyújtott a kiegyenlítés müvéhez. íme most előttünk fekszik a nov. 17-keikegy. kir. leirat. Vajon abban tettleg csak egyetlen egy jogos kívánalmunk is teljesítve van-e? Nem! Sőt ellenkezőleg oly követelések foglaltatnak benne. mely követelések, ha teljesíttetnének, Magyarország örökre tönkre volnasújtva: (A bal oldalon helyeslés) mert a vérünkről és pénzünkről való rendelkezést azok kezébe akarják velünk letétetni, kiknek három század óta nem volt egyéb czéljok, mint tönkre tenni, végkép tönkre tenni e szegény Magyarországot. Én, t. ház, kétszeri tagadó válasz után nem látom át, miért folytatnók munkálkodásunkat, kivált, miután annyi szabadságot csak, azt hiszem, biztosithatunk magunknak, hogy az alapelvekre nézve nem, de az eljárásra nézve a viszonyokhoz alkalmazkodni, simulni tudjunk ? E kétszeri tagadó válasz után nem látom át, miért ne hagynék el a logika ösvényét ? Miért ne igyekeznénk végre valahára kitisztázni azon helyzetet, mely közöttünk, mint törvényhozó testület, és a kormány közt eddigelé létezett, és mely bizonytalan helyzet tovább való folytatása — tessék elhinni — azon egyetlen még létező erkölcsi tényezőnek — a törvényhozó testületet értem itt — ezen egyetlen létező tényezőnek erkölcsi súlyát és állását végre is alá fogná ásni ? (Helyeslés a bal oldalon.) Mi, meghiszem, igen kellemes karácsonyi ajándék volna elleneink számára, ránk nézve azonban minden esetre szomorú helyzet. Vigyázzunk, t. képviselőház! nehogy az engedékenység simulékony terén tovább haladva, föltartóztathatlanullegördüljünk az opportunitás örvényébe, mitől megóvni szegény hazánkat eddigelé legszentebb kötelességünknek tartottuk. (Zaj. Helyeslés a bal oldalon.) Végezetül csak néhány szót! Az ellen véleményű képviselők padjain ül egy igen tisztelt és szeretett ifjúkori barátom, kivel , mondhatom, ugyanazon egy napon léptünk a politikai tevékenység terére. Igaz, hogy ő engem azóta messze túlszárnyalt; de épen ez birt engem arra, hogy az ő eszméit kövessem bizonyos tekintetben. Tőle haliam számtalanszor emlegetni, hogy a politikában a legnagyobb hiba az, ha utolsó kártyánkat kijátszuk, mielőtt biztosítva volnánk a felől, hogy a játszmát megnyerjük. Ezen meggyőződés által indittatva mondom : ne játszuk ki kezünkben levő utolsó kártyánkat, a jogfolytonosság egyetlen egy kártyáját, mindaddig, mig tettek fogják biztosítani azt, hogy ellenünk, elhagyva eddigi ingadozó, nem nyilt játszmodorát, nyilt kártyával akarja velünk befejezni azon játszmát, mely majdan betetőzni és bekoronázni fogja a kiegyezkedés nagy művét! (Bal felöl helyeslés.) Tisza Kálmán barátom indítványát pártolom. (Éljenzés a balon) Tóth Vilmos jegyző: Csenge ry Imre! Csengery Imre : T. ház ! A kérdés az : mi leérvén a válasz a nov. 17-ikei leiratra? Kóma első császára, kit a hízelgő történelem „Augustus" névvel ékesített föl, hadseregének Quintilius Varus vezérlete alatt szenvedett nagy veresége után, napokig hangosan kiáltozá: „0 Varus, add vissza légióimat!" Nekünk is, a nemzet képviselőinek, valahányszor szavunkat emeljük az uralkodó fejedelem előtt, ismét és ismét, ez az egy kérelmünk lehet: „Felség, add vissza alkotmányunkat!" S ez az, a mi már többszöri föliratainkban, szintoly szépen, mint valóan ki van fejtve. Ez az, a mit a mai szójárás szerint — mert hiszen minden korszaknak megvan saját jelszava j — jogfolytonosságnak nevezünk. Hibásan állítják némelyek a jogfolytonosság j életbe léptetésének ellenébe a tények hatalmát. Mert 1 azok a tények nem egyebek, mint épen a törvény-