Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-106

CVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 20. 1867.) 355 zetését, mely így hangzik: „pro stabilienda omnem in easum contra vim etiam externam unione." Ez elég világosan kimondja a közbiztonság tekintetéből való együttességet a közvédelemben, mi által egyszersmind meg van czáfolva indítványa második pontjának azon állitása is, mely szerint azl723-ik törvényekből vagyis az u. n. sanctió pragmaticából nem következnék Magyarországnak kötelessége az osztrák örökös tartományokat védelmezni. Utasítom képviselő társamat e tekintetben az 1715-dik 8. törvényczikkre, melynek czime : „De insurrectione, et contríbutione", melynek 2-dik §-a azt mondja , hogy miután a nemesi fölkelés többé nem felel meg és nem védelmezheti eléggé az országot, állandó katonaság állittassék föl, és erre a szükséges zsold fizetésére a rendes adó is megemlíttetik, és csak az köttetik ki, hogy ezen adó mindig az országgyűlésnek tárgya legyen, és csak is rendkívüli esetekre, midőn nem volt idő országgyűlést összehívni, mondatik meg, mi módon lehet rendkívül intézkedni. De ezen kötelezettséget soha nem tagadták őseink : minden törvényeinkben 1715-től kezdve egész alegujabbakig,mely ékben akár subsidiumot, akár ujonczokat kért a kormány, az ország csak azt követelte, hogy ezen ajánlás mindig az országgyűléssel közlendő szükségnek kimutatása után, és soha annak mellőzésével vétessék igénybe. Tehát a kötelességet nem tagadta meg, hanem csak azon módhoz ragaszkodott féltékenyen, melyen e kötelezettségét alkotmányosan gyakorolhassa. A negyedik pontban azt mondja az indítvány, hogy Magyarország véréről és vagyonáról jogosan más senki sem rendelkezhetik, mint törvényes országgyűlése. Ez tökéletesen igaz; és ki volna magyar ember, ki ezt tagadná? ki volna magyar ember, ki ezt jövőre fentartani ne akarná ? De kérdem, a bizottság munkálatában nincs-e az ujonezajánlás joga egyenesen és kizárólag Magyarország országgyűlésének fentartva? Ha pedig e jog fen van tartva, az erre szükséges költségeknek megszavazása több-e, mint puszta kiszámítás, melyet a delegatiók közös egyetértéssel fognak teljesíteni, úgy mint a t. ház bármely szövevényesebb dolog könnyebb elintézését gyakran küldöttségre szokta bizni? És ezzel kapcsolatban már előzőleg is felelhetek Kállay képviselő társunk azon állítására, hogy a védrendszer megállapítása alkalmával Magyarország ujonczállitási joga meg fog szűnni. Ezt tagadom. Az ujonczállitás szabályoztatni fog, de annak évenkinti megajánlási joga ezentúl is kizárólagos joga marad az országnak; és ha az országgyűlés e jogánál fogva az ujonczállitási bár mikor is megtagadná, kérdem, a delegatiók a költségeket kinek és mire ajánlanák meg? (Elénk tetszés a középen?) Az invítvány 5-dik pontja az állítja, hogy Magyarország államhitele nem azt követeli, hogy az osztrák örökös tartományok császárjának kormánya által tett adósságot közösen vállalja el azért, hogy általa Magyarország is tönkre jusson. Bátor vagyok kérdeni, hol terveztetik ez a bizottság javaslatában? Méltóztassék annak 53, 54. és 55-dik szakaszait elolvasni, és azok elsejében azt fogja találni, hogy semmire sem vagyunk kötelesek, a másodikban pedig az mondatik, hogy csak méltányosság alapján, politikai tekintetekből nyilatkozunk készeknek megtenni, mit tehetünk, hogy ő felsége többi országainak jólléte és azzal együtt a mienk is össze ne roskadjon. Hol van itt kimondva a közös elvállalás, vagy egy oly mennyiségnek elvállalása, mely alatt az ország leroskad? (Helyeslés a középen.) A nemzet szabad egyezkedésének van fentartva annyit elvállalni, a mennyit e tekintetben czélszerünek tart. Az indítvány 6-dik pontja a legélesebb, és benne sok vádak, fölötte sok gyanusitások foglaltatnak. Én az illetők szándékát soha sem gyanúsítom; de objective, úgy mint előttünk fekszik, azt állítom, hogy ezek gyanusitások, és oly vádak, melyek egyátalában alaptalanok. Vegyük először is etételt: „A közös ügyek teremtésévelhazánkfüggetlenségemegsemmisűl."Aközös ügyeket a közös érdekek teremtették, nem mi, nem a bizottság. (Élénk helyeslés akÖzépen.J A közös ügyek a sanctió pragmaticában nyertek legelső törvényes kifejezést, és utóbb az 1848-diki 3. törvényczikk alapította meg azokat. (Elénk mozgás a bal oldalon. Elénk tetszés a középen.) Méltóztassanak az 1848diki 3. törvény czikk 13-dik szakaszát elolvasni. Ez így hangzik: „Aminiszterek egyike folyvást őfelségének személye körül lesz; mind azon viszonyokba, melyek a hazát az örökös tartományokkal közösen érdeklik, befolyván, azokban az országot felelősség mellett képviseli," Tehát a közösen érdeklő viszonyokba „befolyván", nem „intézkedvén", a mi közösséget föltételez, „képviseli" az ország érdekeit, és nem „határoz" azok fölött kizárólag. Ha az 1848-diki országgyűlés e közösséget a sanctió pragmaticából kifolyó közös ügyekre nézve nem ismerte volna el, nem lett volna szükséges a 6. és 13. szakaszt elkülönözve alkotni, hanem a 6. szakaszban soroltathattak volna el ezen ügyek is, és azt mondhatta volna a törvény, hogy ő felsége ezekről is, mint a többiről, miniszterei által intézkedik. De a 48-diki törvényhozás, ismervén azon közös viszonyt, mely historiailag házomszáz év alatt fejlődött ki, melynek alapja a sanctió pragmaticában van letéve, szükségesnek tartotta contradistingualni ezeket amazoktól, és külön szakaszokban felettök különbözőleg rendelkezni. E vádat tehát a többség nevében is visszautasítom. 45*