Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.
Ülésnapok - 1865-102
304 CII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marra. 9. 1867.) Ocsvay Ferencz jegyző (olvassa a módosítványt:) „Módosítván y a f. é. február 25-dikén kelt miniszteri előterjesztésre vonatkozólag. „Az első pontban ezen szavak : „mely a sajtóvétségekről szól," maradjanak ki. „A harmadik pontban kimarad e szó : „végleges." „A negyedik pont igy lesz : „Addig is azonban, mig ő felsége kormánya eleget kivan tenni a törvény azon világos rendeletének, hogy sajtóvétségek fölött ezentúl esküdtszékek Ítéljenek, most előre is Pesten, Debreezenben, Eperjesen. Nagyszombatban, Kőszegen, s figyelemmel az ország némely részeinek ezen helyektől távol fekvésére, a szükséghez képest az ország több városában is ez esküdtszékek megalakítását azonnal végre fogja hajtani." „A hatodik pontban kimarad e szó: „öt," s a „bíróság" helyébe „bíróságok" tétetnek." Elnök : Az átalános vitatkozás következik. Sztratimirovics György: Indítva érzem magamat újból a kormány előterjesztvénye ellen fölszólalni. A lehető félreértések kikerülése végett előre kell bocsátanom, hogy a fönálló osztrák sajtótörvénynek és az 1852-diki sajtóügyi törvénynovellának nem vagyok tisztelője. Nem azért szólalok föl, hogy megszorítsam a sajtószabadságot, hanem hogy maradandóbb alapokon segítsem f ölépittetni, mint a milyeneket az 1848diki magyar sajtótörvény nyújtani látszik. Mertén ezen törvényt hazánk politikai és társadalmi állapotának tekintetében elégtelennek, ki nem el égitőnek tartom. Azt tartom, hogy ezen törvénynek életbe léptetése után, ugyanannak elégtelensége, ki nem elégítő volta rövid idő alatt napfényre jutna és minket kényszerítene azt alapostul revideáltatni. Ez esetnek beálltával, fölfogásom szerint, a kormány ezen előterjesztvényének részünkről elfogadása által megint csakuj provisorinmot teremtenénk. Már pedig, uraim, én oly mélyen vagyok áthatva a provisorium oknak az egész közre kiterjedő káros voltától, s azon megvesztegető befolyástól, melyet a törvények folytonos változása a köz erkölcsiségre s a nép jellemére gyakorol, valamint attól is, miszerint az a törvény előtti hódolatra, a törvénynek szentül megtartására annyira hátrányos, hogy szabadelvű kormány ótalma alatt némi időre még inkább a status quot tartanám fen, addig t. i., mig egy, minden követelményeknek megfelelő 4 törvény hozatalára alkalom nyilnék. mintsem egy oly törvényt léptessek életbe, melynek lényeges revisiója előttem kimaradhatlan. Bocsánat, uraim ! ha törött magyarságommal türelmöket hosszabb időre veszem igénybe. Én azt hiszem, hogy az állam törvényhozása szerves egészet képez, melynek minden egyes részei, mint a láncznak szemei, egymással szorosan egybefüggnek. Azt tartom, épen nem tanácsos a törvényhozás egyik külön ágát előbb még végképen megállapitani, mintsem ugyanannak azon egyéb részei, melyek ahhoz s egymáshoz közvetlen viszonyban állanak, szintén végképen rendeztettek. Kisértsük meg ezen igazságot a szóban forgó sajtótörvényre alkalmazni. Lényegénél fogva ezen törvény több oly fontos tárgyat foglal magában, melyek szintúgy a polgári, mint a büntető jog körébe esnek. Mig tehát polgári s büntető törvénykönyvünk megfelelőleg átalakítva nincs, fölfogásom szerint a kérdésben forgó sajtótörvény is vét azon harmóniai összefüggés ellen, melynek valamely ország egész törvényhozásában uralkodnia kell. Már pedig, uraim, a mi polgári és büntető' törvényünknek több lényeges fejezete azon szerencsétlen körülmények folytán, melyek 18 éven át hazánkban idegen törvénynek és jognak uralkodnia engedtek, korán sincsenjek a fejlődés azon fokán, hogy a jogtudomány mainapi követelményeinek megfeleló'leg jóknak mondhatnók. Ez úttal csak oly esetek elősorolására szorítkozom, melyek a sajtóperekben a leggyakrabban előfordulnak. Ilyenek a csendháborítás-, lázítás-, becsületsértés- és rágalmazásra vonatkozó határozatok. Tudtomra nekünk ezen tekintetben nincsenek még egyetemes érvényű és kielégítő szabályaink és törvényeink. Mi lenne tehát annak következése, ha egy modern, uj, korszerű sajtótörvény, tekintet nélkül a haza egyéb törvényeire vagy azok hiányaira, hozatnék? A törvényhozásban szükséges öszhangzás elérése tekintetéből, kellene vagy amazokat, bár a nép jellemének és erkölcsének talán jobban megfelelnek, ezen uj sajtótörvénynyel öszhangzásba hozni, vagy pedig ez utóbbi, mint egy exoticus növény hazai földünkön, ellenmondásba s összeütközésbe jutván a nemzet erkölcseivel s nézeteivel, az gyökeret nem verne, s mégis utoljára át kellene alakíttatnia s amaz egyéb törvényekhez átidomittatnia. En,uraim, nem vagyok jogász. Különben ise tárgy sokkal előbb jött szőnyegre, semhogy valami komolyabb tanulmányt fejhetnék ki arra nézve, vajon és mennyiben áll öszhangzatban e nyugati chablonra kidolgozott törvény hazai törvényhozásunkkal. Azonban nyíltan meg vallhatom, miszerint e törvény czélszertisége felől kétkedem. Mára kor is, melyben az alkottatott, nem kedvező gondolatot ébreszt — ha mindjárt az illető nem is jurista — minden gondolkodó államférfraban. Elismert igazság, hogy a törvények nem