Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.
Ülésnapok - 1865-99
XCIX. OESZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 5. 1867.) 255 nem pedig ez érdekek ellenkező irányában. Az országgyűlés elhatározhatja, hogy az ország állítson ki negyvennyolcz ezer ujonczot; de, hogy ne csak negyvennyolcz ezer darab emberi testet, hanem negyvennyolcz ezer hazafiúi lelket is adjon a hadseregnek : ezt csak megfelelő intézkedései által érheti el a törvényhozás. A háborúba menetelt decretálhatja a hatalom, az országgyűlés megajánlhatja a hozzá való eszközöket, előkészíthetik azt a hadvezérek; de a győzelem megnyerése a közkatonák dolga. (Ügy van!) Hogy a közszellem hiánya a hadseregnél minden hadvezéri combinatiót meghiúsít, arról tanúskodnak a közelmúlt eseményei. Azért fölöttébb szükséges, hogy ily intézkedések, melyek a katonai közszellemet fentartják, az országgyűlés által megtétessenek. Legelső sorban áll azok között, hogy az ujonczállitásnál a törvény és törvényes szokások megtartassanak. Mindenki fogja számos példából tudni, hogy az ujonczállitás, a múlt évek rendszere mellett, egyike a legodiosusabb adózásoknak a nap alatt. Nem a véradót értem, nem is a formaszerü megváltást; hanem azt a valóságos pénzben fizetett adót, a titokban marokba nyomott adót, az állam háta mögött fizetett adót, melyből nem az állam, de annak szolgái gazdagultak. Végtelen a visszaélés, a népnek kizsarolása e tekintetben, s alig hiszem, hogy volna, a ki ne tudná, miszerint még a béres szolgalegények évi bére is egy részben ily czélra vesztegettetett el. s a kit valósággal elvittek katonának, az csak szegénysége és az emberi igazságtalanság iránti felháborodása érzetét vitte oda magával. így a katonáskodás évről évre népszerűtlenebb eszme lett Magyarországon. Azért mulhatlannak találom, hogy a kormány nyugtassa meg a hazát aziránt, miszerint az ujonczállitás módjára nézve oly rendszert fog életbe léptetni, mely a czélnak megfeleljen. Továbbá, a mit hazánknak számos szentesitett törvénye elrendelt, hogy a magyarországi ujónozok magyarországi ezredekbe soroztassanak, Magyarország védelmére szolgáljanak, azt most a törvényeken kivül még egy, a törvényeknél nagyobb úr is kívánja: a szükség. Szükséges, hogy a magyarországi hadfiak, a legvéresebb megoldással fenyegető európai bonyodalmak miatt, hazánk legközvetlenebb védelmére forditassanak ; hogy czéljok legyen ezt a mi Magyarországunkat a magyar király számára, ha kell, a félvilág ellen megvédeni, de ne legyen hivatásuk, soha, idegen nemzeteket leigázni, a kiknek szabadsága mielőttünk is szent, és ne legyen küldetésök politikai rögeszmékért elhullani, a mikhez Magyarországnak semmi köze. {Élénk helyeslés.) Ha ezen tárgyakban megnyugtató választ kapunk a magyar kormányférfiakktól: én hazánk fentartásának érdekében, a trón iránti hűség kötelesség-érzetében fogok a miniszteri előterjesztés mellett szavazni; ha azonban ezen kívánságunk, mely Tisza Kálmán tisztelt barátom módositványában nyert kifejezést, elutasittatnék: akkor kénytelen volnék azon meggyőződésre jutni, miszerint e rendszabály nem Magyarország fölfegyvérzésére, hanem Magyarország lefegyverzésére szolgál, s szavazatomat meg kellene attól tagadnom. E czélból pártolom Tisza Kálmán indítványát. {Helyeslés bal felöl.) Andrássy Gyula gr. miniszterelnök : Már a múltkor volt szerencsém a t. ház előtt kijelenteni, hogy a kormány a maga részéről épen nem idegenkedik azon föltételt, hogy a Magyarországból kiállitandó ujonczok a magyar ezredekbe soroztassanak, a ház elé terjesztendő törvényjavaslatba fölvenni, és ezt mindenesetre meg is fogja tenni. Egyszersmind pedig maga a határozati javaslat kimondja azt, hogy a kormány nem lehetett elkészülve a részletes javaslatnak a ház elé terjesztésével , mert hiszen méltóztatnak tudni, csak néhány napja, hogy azon terhes hivatás jutott nekünk, úgyszólván a törvényhozás és igazgatás minden ágaiban felelősség mellett eljárhatni. E biztosítékot tehát a kormány a ház elé terjesztendő javaslatba okvetlenül föl fogja venni, valamint azokat is, melyek a jelen viszonyok között az 1840-diki törvények példájára fölvehetők. Ennél tovább természetesen nem bocsátkozhatik a részletekbe, és azontúl kérni fogja, majd midőn a törvényjavaslatot terjeszti a ház elé, hogy a végrehajtást a kormányra méltóztassanak bízni, mely bizonyosan kötelességének fogja ismerni a lehető könnyebbitéseket alkalmazni és a törvényszerű s alkotmányos eljárást, a belopódzott visszaélések mellőzésével, követni. A mit az előttem szólott t. képviselő úr arra nézve méltóztatott mondani, hogy a jelenlegi rendszer hiányos, s hogy azt igazságosabbal, czélirányosabbal kell pótolni, azon rendszerrel, melyet átalában védelmi rendszernek szoktak nevezni: e tekintetben tökéletesen egyet értek vele; és a kormány annak idejében alkotmányos utón ez iránt a a t. ház elé javaslatot fog terjeszteni. Elnök: Mindenek előtt arról levén sző, méltóztatik-e a t, ház a szerkezetet elfogadni, méltóztassanak azok, kik a szerkezet elfogadják, fölállni. (Megtörténik.) A szerkezetet a t. ház többsége elI fogadja. Tóth Vilmos jegyző (olvassa a miniszteri előtérj esztvény 3-dik pontját) Elnök: Méltóztatnak a 3-dik pontot elfogadni? (Elfogadjuk!) Ennélfogva a 3-dik pont ' megmarad.