Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.
Ülésnapok - 1865-74
12 LXX1V. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 1. 1866.) és a dynastiát is a legnagyobb veszélybe sodorjuk. Gyakran hallottam, hogy midőn valaki ily eszméket fejtegetett, részint ujságczikkekben, részint magán nyilatkozatokban, azzal szokták ez érveket meggyöngíteni, hogy hiszen azok, kik ily véleményben vannak, semmi egyebet, mint elszakadási, forradalmi, dynastia elleni politikát követnek. Én ennek épen ellenkezőjét állítom, és azt mondom, hogy azon helyzetben, melyben mi, és a mint az imént jeleztem , az osztrák örökös tartományok vannak , mi épen a legconservativabb politikát követjük, midőn alkotmányunk teljes helyreállítását követelvén, nem bocsátkozunk semmi olyas alkuba, mely abból bármit is elvonna. Ez által bizonyára nem idéztetnék elő, a mit eddig az osztrák államférfiak és velők együtt az úgynevezett magyar kormányférfiak politikája mutat föl, melynek eredménye az volt, hogy nyert csata után legalább is provincziát vesztett a birodalom. Mi nem ezt, hanem azt akarjuk, hogy a magyar állam és nemzet, alkotmánya és uralkodója hozzájárultával, az országban lakó minden nemzetiségek javára fejlődhessék , mely út biztosabb révet nyújtana az uralkodó háznak , mint a melyet az egységes osztrák monarchia elérhetlen eszméje mindeddig nyújtott. Minthogy ebbeli nézeteimnek legjobban megfelel azon inditvány, melyet tisztelt elvbarátom Tisza Kálmán nyújtott be , azt egész kiterjedésében pártolom. Nem is veszem továbbá igénybe a t. ház figyelmét ; csak még egyet akarok röviden megjegyezni. Van egy indok, melynél fogva végtelenül óhajtanám Tisza Kálmán elvbarátom indítványának elfogadását. Ezen inditvány azt mondja, hogy minden további országgyűlési működés, kivéve az igazolást és egyéb ilyes teendőket, szüntettessék meg addig, mig' a törvényes állapot teljesen helyreállitva nincs. T. ház! én azt hiszem , hogy ha ezen fölirat a legfőbb helyre fölterjesztetnék s 0Felsége erről — amint hiszem— meggyőződvén, azt teljesíteni kegyeskednék: végtelen jó következménye volna, t. i. a parlamenti rendszer folytán a mostani kormányférfiak azonnal kénytelenek volnának lelépni, s azt hiszem, ezt az egész ország örömmel üdvözölné. {Helyeslés.) Én részemről tudom jól, hogy ennek részünkre, a parlamenti rendszer folytán, pártszempontból épen nagy eredménye nem volna, mert úgy tudom , hogy mi kisebbségben vagyunk e házban; de szívesen üdvözölném az ellenkező oldalon ülő pártbeli férfiakat a kormányon , s mondom, az egész nemzet örömmel fogadná, ha azon kormány lépne le, melynek kormányzási gyöngeségét nem fogjuk soká vitatni. Csak két pontra akarom figyelmeztetni a t. házat: egyik az, hogy két évig terjedő kormányzási cyclus alatt még az ország integritását sem nézték elegendőn fontos kérdésnek, hogy annak elismerését állásukhoz kötni érdemesnek tartották volna , a mit én, röviden mondva, nem értek ; a második pedig az, hogy ezen kormányférfiak, nem tudom, micsoda oknál fogva, vagy nem tartották érdemesnek, vagy nem akarták, hogy még, valóban a középkori időkre emlékeztető eljárás folytán, a honnak a hadi és katonai törvényszékek ítéletei alapján elitélt szabad polgárai és képviselői valahára élvezhessék egyéni szabadságukat. Czipelik őket egy városból a másikba, s internálják, vagy nem tudom, hogy nevezik mind ezeket. Szóval, e kormányférfiak ezt vagy nem akarják, vagy nem tudták megszüntetni : ha nem akarták, arról nem szólok; ha nem tudták, ez mindenesetre gyöngeséget árai el, ha netalán tartottak ezen férfiak szabadon bocsáttatásától; pedig én bármennyire tisztelem is az egyes jellemeket, a nemzet közérzületét, nem hiszem hogy egyes emberek megváltoztatni képesek legyenek. Átalában egész politikájuk a kicsinyesség jellegét viseli magán. Pártolom Tisza Kálmán indítványát. (Helyeslés a hal oldalon.) Tóth Vilmos jegyző: Horvát Boldizsár! Horvát Boldizsár: A legújabb királyi leirat engem sem elégit ki. Midőn a hajó szirthez ütközött, s a hézagon a víz oly tömegesen tolul be, hogy kiszivattyuzása minden erőt igénybe vesz: nincs helyén azon kalmárkodó szellem, mely fillérről fillérre alkuszik a megmentés díja felett; a lehető legroszabb taktika pedig ily válságos perczben puszta ígéretekkel állni elő, melyek értékét a keserű tapasztalás nagyon devalválja, s a melyek ennélfogva majd minden rugójukat rég elvesztették. Igaz ugyan, hogy e hajó elmerültével ránk nézve is nagyon kétes, vajon a mentő csolnakokon sikerül-e eljutnunk ama biztos révbe, a hova szándékoztunk; de annyi bizonyos, hogy mindaddig, mig e hajó kormányán oly szellem uralkodik, mely egészen más irány felé tart, mint a mely a mi érdekeinkkel és czéljainkkal megegyezik, és mindaddig, mig e hajón elkobozva tartják legszentebb kincseinket, s nem hagynak számunkra egyebet a puszta, a nyomorú szolgaéletnél : mindaddig lehetetlen, hogy egy öntudatos népben ösztön ébredjen a megmentés nehéz munkájára (Helyeslés), a melynek eredménye rá nézve ily körülmények közt nem lenne egyéb, mint eddigi rabságának tovább folytatása. Ha ellenben a hajó kormánya azt mondotta volna: „íme, viszszaadom mindazt, a mit egy végzetes pillanat balsugalmára tőletek elvettem, — mentsétek meg, a mi már most a tinmagatoké is !* ha azt mondta volna: „Jertek, foglaljatok ti is helyet a kormány
