Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-95

190 XCV. ORSZÁGOS ÚLÉS. (Febr. 28. 1867.) csak e biztosítás módjában, eszközében van köztünk eltérés. Föltétlenül egyetértünk mi Eötvös báró jelenlegi miniszter urnák a múlt ülésszak alatt az 1866 február 16-diki ülésben mondott hazafias nyilatkozatával, miszerint „a magyar nemzet kész vérével vagyonával áldozni királyáért és a hazáért; de nem kész áldozatot hozni alkotmányából.* És most mégis, t. ház! a kegy. kir. leirat, melyre alázatos indítványunk vonatkozik, alkotmányunk legfontosabb részeiből kivan áldozatot: és ezért valóban szükséges, hogy az ország minden gondolkodó fia, főleg az országgyűlés tagjai, komolyan magokba szálljanak, midőn a teendők iránt nyugodtan akarnak nyilatkozni, nagyon is kétes lévén, vajon a jövő melyik eljárást fogja igazolni ? E nehéz körülmények javasolják most különösen, t. ház, hogy az eltérő vélemény-nyilvánítás iránt türelemmel viseltessünk. E nehéz körülmények megadják a feleletet azon kérdésre is, vajon tárgyalja-e a t. ház érdemileg ezen indítványt ? Mert föltéve, ha a ház rendszabályaínak 35. czíkke az ily nagy fontosságú inditványokra is alkalmazható volna — mit alig czélozhattak ezen szabályok alkotói — még akkor is nagyon kivánatos és méltányos, hogy a t. ház érdemleges érvekkel mutassa ki az indítvány helytelenségét, csak az ilyen eljárásnak lévén meggyőző hatása, mig az egyszerű elutasításnak soha. Most az indítvány érdemére térve: ennek indoklása közben csak igen kis részben fogom saját eszméimet alkalmazni; hanem főleg a képviselőház tekintélyes, különösen jobboldali tagjainak az 1861-diki és jelen országgyűlésen tett előadásai és Deák Ferencz hazánk nagy fia által szerkesztett fötiratok némely pontjaira kérem föl a ház figyelmét. Régibb meggyőződésem — mint azt már 1860,61 és 65-ben az országgyűlés előtt és az országgyűlés kezdetén több magántanácskozmányban ki is fejeztem —hogy valamint régibb országgyűléseink nem bírtak volna törvényes alappal, ha nem létezett volna megyei élet, a követek utasítása és a választás teljesítése végett: ugy a képviseleti országgyűlés sem birhat törvényes alappal, mig az utasítások helyét pótoló alkotmányos közvélemény az alkotmányos életből nem fejlődhetik, mig a választás szabadsága a közhatósági életben nem találja biztositékát. Az alkotmány egy szóles fogalom, az országgyűlés annak csak egy része; mig alkotmány valósággal nincs, alkotmányos országgyűlés sem lehet. Fölöslegesnek tartom bővebben kifejteni, hogy a jelen országgyűlés az absolutismus működése alatt alakult és tartott a legközelebbi leiratig: mert hiszen a múlt ülésszak alatt Deák Ferencz maga is kifejezte, hogy akkor is absolutismus alatt voltunk. Csak azt említem meg, t. ház, hogy a mire nincs példa alkotmányunk történetében, ez országgyűlés a törvényhatóságok életbe léptetése nélkül alakult; és főleg ezért nélkülözi az alkotmányos jogalapot. Hogy pedig a törvényhatósági élet milyen befolyással van a közvélemény alakulására, fényesen igazolja az országnak 1861 évbeli alkotmányos magatartása. Az alkotmányos életben fejlődött közvélemény nyilvánult az ország minden törvényhatóságának egyező határozataiban, és később az országgyűlésen is. E közvéleményről oly szépen monda a ház jelenlegi tisztelt elnöke az 1861-ki május 23-kai országos ülésben, hogy, „egy hang emelkedett az országban, de hatalmas, mert az összes nemzet egyesült hangja volt, mely az 1848-diki törvényeketkövetelte, mert tudja a nemzet, hogy csak ezen törvények ótalma alatt van jövője biztosítva, tudja, hogy a 48-ki törvényeknek minden betűjén egyegy elesett hősnek, egy-egy politikai martyrnak lelke nyugszik." Azért mondhatá ugyanakkor jelenlegi t. miniszterelnök Andrássy Gyula gróf úr az 1861-diki május 23-dikai orsz. ülésben tartott beszéde záradékában : „A fölirat ama szavai mellett: „Magyarország a 48-diki törvényeket nemadhtaja föl soha" az összes nemzet, mintegy ember áll." Azért mondhatá ugyanekkor feleletül a kérdésre: mi történnék, ha a fölirat után is jogaink csak egy része ismertetik el, és egy része megtagadtatik? „Az, hogy a bécsi kormány enged és alkuszik, mi pedig nem engedünk és nem alkuszunk;" továbbá, hogy „mi nem adhatjuk fel ezred évig fenállt alkotmányunkat és önállásunkat;" és „ha Magyarország önállását föladná, elveszett azon archimedesi pont, melyről a szabadság már annyiszor visszaállíttatott." Ezért hivatkozik, t. ház, oly meghatóan a 61diki közszellemre Ghyczy Kálmán, t. képviselőtársunk a múlt ülésszak alatt február 16-dikán mondott beszédében: „A magyar nemzet önállása és függetlensége alatt azt érti és értette mindig, hogy közügyei minden ágazatát felséges fejedelmének hozzájárulásával maga intézze el; hogy e jogtudat, ez érzelem évezred óta él a nemzet keblében s hagyományként átszármazott mireánk. És midőn 1860-ban az alkotmány sorompói, habár csak néhány hónapra megnyíltak, lelkesült egyetértéssel a hon minden polgára, az országnak minden hatósága, képviselői és főrendéi újra és ismételve azon közjogi elveket hirdették fenhangon s vallották sajátjoknak, melyeket őseink régibb törvényeinkben, s a jelen kor a 48-diki országgyűlésen mindig ugyanazon értelemben kifejeztek, me-